Posted in RÓKApédia Rókavilág Brehm: Az állatok világa – Rókák (1876) Posted by Rókavilág 2017. 06. 20 Alig van még egy állat, melynek olyan híre és ismertetője lenne, mint csalavér komának a ravaszság, agyafúrtság, alattomosság, szemtelenség, szóval a pórias magasabbrendűség mintaképének. Róla szól a közmondás, főszereplője a…
"A madarak általában világpolgárok. A Föld ismert vidékein mindenütt találták őket; a sarkok körül fekvő szigeteken csakúgy, mint az egyenlítő alatt, a tengeren…" 130 éve halt meg Alfred Edmund Brehm német természettudós, zoológus és utazó, Az állatok világa szerzője. 1829. február 2-án született Alfred Edmund Brehm német természettudós, zoológus és utazó, Az állatok világa szerzője. Édesapja, Christian Ludwig Brehm pap, egyben a német madártan tudományának egyik megalapítója volt. Édesanyjától a nyelv szépsége iránti érzékét, és a drámai költészet iránti vonzódását örökölte. Az ifjú Brehm mérnöknek készült, 1843-tól négy évig építészetet tanult Altenburgban. Brehm – Állatok világa – Rókavilág. A biztos megélhetést kínáló pályától egy kecsegtető ajánlat térítette el: Johann Wilhelm von Müller madarak begyűjtésében, elejtésében, kikészítésében jártas útitársat keresett afrikai körútjához. 1847-ben Triesztben szálltak hajóra, ezt követően bejárták Egyiptomot, Núbiát és Szudánt. 1849-ben visszatértek Alexandriába, ahonnan Alfred még húsz hónapra visszatért Afrika belsejébe, hogy nem csak az állatvilágot, hanem a bennszülött kultúrát, szokásokat és társadalmi viszonyokat is tanulmányozza.
2012. okt 30. 14:20 Juhász Gyula: Temető A hervadás bús pompájában áll most A temető. Ó, mennyi szín, derű, Fehér és lila õszi rózsatenger, Mely hullámzik az enyészet szelére. Egy alacsony pad vár rám pihenőül, Elõtte zöld deszkából ácsolt apró Sírdomb szelíden mosolyog a fényben. Fölöttem magyar égnek végtelenje, Előttem a határtalan magyar táj. E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad, Mint elhervadt virág az õsi kertben. Köröttem mindenütt békés keresztek S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat. Mely minden bölcsességnél igazabb. E kicsi hant elõtt, e nagy magányban Megölelem az édes életet, Mely ragyogást küld jeltelen sírokra S virágözönt az ódon temetõkbe S az õszi nap csókjával arcomon Megindulok rózsásan, dalosan, A boldog elmúlás víg vőlegénye. Kosztolányi Dezső: Halottak Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók közt titokzatos megállók. Halottak napi versek az. A mély, sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megdermedtek és örökre szépek.
Weöres Sándor: Saját halálunk sose fáj úgy, mint mások halála. Ó, könnyű neked, elbírod nélkülem a sírt, de bírjam, nélküled, az életet? Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat Istenke, vedd térdedre édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet. Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen, s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen, hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve: helyettem nézzél be a mély sírgödörbe, próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb! Halottak napi versek. Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod, amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel, csak csont, csak por, ami volt valamikor ember, mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány, magadat operálod e föld alatti ambulancián. Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod a semmiből a semmibe a létező világot, anyát és gyereket, az élőt a holtat, s mert Te teremtetted, nem is káromolhat, csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét, nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét; én sem káromollak, hallgasd meg imámat: Istenke, vedd térdedre édesanyámat.
A Mindenszentek estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. November 2-án halottainkra emlékezünk. Összeállításunkban olyan verseket, dalokat talál, melyek az elmúlásról, az emlékezésről, a gyászról szólnak. Kosztolányi Dezső: Halottak (részlet) Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Reményik Sándor: Halottak napja. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vízekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. Faludy György: Halottak napja (részlet) Elnéztem régen, ahogy nagy sorokban indult a temetőbe a menet, őszirózsával, könnyekkel, szatyorral, hogy a holtakkal beszélgessenek. Volt, aki apró széket vitt magával, a másik ásót vagy kis gyermeket, – az enyimek széthulltak a világban – most nézem őket s elkeseredek. Weöres Sándor: Saját halálunk sose fáj úgy, mint mások halála. Ó, könnyű neked, elbírod nélkülem a sírt, de bírjam, nélküled, az életet?
Jöjjön Reményik Sándor: Halottak napja verse. Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben sötét a határ, S hosszú az éj alant. Szívek, tilos a nagy világítás, S virág sincs annyi már, Elpazaroltuk régi ünnepen; Egy-egy szálat visz némán, könnyesen, Ki ma este a temetobe' jár. Hiába, virág sincsen annyi már. De egy-egy szálat letenni szabad. S hallatni tompán, fojtottan szavunk, És aztán: kezet fogni halkan, loppal, Egyik halott a másik halottal: Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk. Ó, a halál. Mi ismerjük csak, pici gyerekek. Halottak napi versek. Utunkba áll, s könnyes, pityergő szájunk megremeg. A játszótársunk és tréfál velünk. Rohanva száll – Ő a fogó – és jaj, jaj, jaj nekünk, tépázza gallérunk, ijedve forgunk, és kacagás közt betöri az orrunk. Kutakba látjuk, mély vizek felett, sötét szobákba kuksol reszketeg, lepedőben – így mondta épp a dajka – kasza van a kezében, nincsen ajka, és fondoran vigyáz, mikor suhan az esti láz, s a hőmérőn, ha ugrik a higany, csontos markába hahotáz vigan.