Leírás Hallgatni akartam Márai Sándor Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti. Irodalmi szenzáció Márai legismertebb műve folytatásának megjelenése. És meg kell írni a Polgár vallomásai harmadik, befejező kötetét. Ez álmatlan éjszakákon e kötet szerkezetén gondolkozom – írta Márai 1944-ben a Naplóban. De az ötlet csak 1949-ben érik be, az eredeti, eddig a hagyatékban kallódó kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis a Hallgatni akartam tekinthető Márai első emigrációban írt befejezett művének! - - Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér. Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A kötet vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, egyszersmind hiánypótló olvasmány. Kiadó: Helikon Kiadó Oldalak száma: 184 oldal Boritó: keménytábla, védőborító ISBN: 9789634791942 Kiadás éve: 2018
Az előadásban részletek hangzanak el Márai Sándor Beszéljünk másról?, A Teljes Napló és a Halotti beszéd című műveiből. Színpadra alkalmazta: B. Török Fruzsina Játssza: Hegedűs D. Géza Rendező: MARTON LÁSZLÓ "Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel abban a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti. " A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai. 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első emigrációban írt, befejezett művének. Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak. Márai hallgatni akartam. Házi Színpad bemutatója azt a hagyományt követi, melyben az elmúlt évek során több fontos szépirodalmi mű került bemutatásra monodráma változatban.
Egy bírósági döntés hatására a szerző az első két részt is átdolgozta, lerövidítette. Jelen könyv bizonyos részei viszont szinte szó szerint megismétlődnek a folytatásban, a Föld, föld! -ben. Ezen és más okok miatt is szerencsés volna, ha az Egy polgár vallomásai mielőbb az eredeti verzióban és szándék szerinti egységben kerülhetne az olvasók kezébe. (Helikon, 2013) Varga Mária további írásai
című memoárkötet először 1972-ben Torontóban jelent meg. Utóbbi mű első két fejezete (jelen kötet) viszont csak a 2013-as könyvhéten kerülhetett az olvasók kezébe. "Nem engedem külföldi nyilvánosság elé, nem akarom, hogy ezt a szomorú vallomást, a magyarságnak ezt a vádiratát idegenek is olvashassák" – indokolta a szerző a Föld, föld! megcsonkítását. A szomorúságot az azóta megjelent recenziók némileg fokozzák: az embernek azonnal van egyfajta sejtése, hogy a kíméletlenül őszinte "vádiratnak" mely vádpontjait milyen kontextusban mely sajtóorgánumokban fogja viszontlátni. Nem is kell csalódnia. A túlnyomórészt közéleti-politikai kérdéseket boncolgató szerző egyforma súllyal és részletességgel elemzi-bírálja a felidézett korszak (az Anschluss napjától 1944-ig) mindegyik fontos eseményét, sőt ezek előzményeit is, ám bizonyos mai ismertetőkből, recenziókból úgy tűnik ki, mintha Márai kizárólag a re-akciókat ítélné el, például a trianoni döntésre "válaszoló" revíziós politikát. Könyv: Hallgatni akartam (Márai Sándor). Mintha ezeket a re-akciókat nem egy ellentmondásos, bonyolult, "gyúlékony" közeg problémái hívták volna életre, amelyekre szinte csak rossz és még rosszabb válaszokat lehetett adni, és mintha a többi állam mindegyike jeleskedett volna a tökéletes válaszok megtalálásában.
A fogolyszínházak működését, színészeit és "színésznőit" bemutató dokumentumok jól tükrözik a magyar hadifoglyok küzdő-képességének, találékonyságának, életszeretetének legyőzhetetlenségét. Azokról a színészekről sem feledkezik meg a kiállítás, akik katonaként szolgálták a hazát, vagy a hátországban maradva jótékonysági akciókban való aktív részvétellel vették ki részüket a "nagy háborúból". A kiállítás kurátora: Sipőcz Mariann A vándorkiállítás 2014. Kálmán Imre-Leo Stein-Béla Jenbach: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ | Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza. augusztus 10-ig látható a Zsámbéki Színházi Bázison. * Az első világháború kitörésével a magyar társadalom hirtelen kettészakadt: frontvonalról és hátországról beszéltek az emberek. A hadüzenet és a mozgósítás szinte valamennyi színház intézménytörténetében korszakhatár lett, ugyanakkor a háború döntő változásokat hozott a színésztársadalom életében is. Besorozták a hadköteles férfiakat, csak azok a művészek kaptak mentesítést, akiket valóban nem tudtak nélkülözni a vezető színházak. Bár a villámháborús haditerv szellemében a Nemzeti Színházat a háború végéig ki sem akarták nyitni, a harc elhúzódása, az állóháború kialakulása különös színházi forma megjelenéséhez vezetett.
A színlapokat és a jegyeket kezdetleges nyomdai eljárással és szerény grafikai megoldásokkal készítették. Kezdetleges volt a színjátszóhely is. Az előadások gyakran a szállásul szolgáló barakkban vagy a tábor ebédlőjében folytak. Több hadifogolytábor színielőadásairól maradtak fenn dokumentumok: színlapok, műsorfüzetek, színházi újságok. Elek Vidor írása szerint – Színházi Élet 1918. 35. szám – Taskentben már 1915 szilveszterén tartottak színházi előadást. Kisebb jeleneteket, kabarédalokat adtak elő. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában őrzött aprónyomtatvány tanúsítja, hogy egy meg nem nevezett tábor 26-os barakkjában 1916. augusztus 27-én énekes-táncos estet rendezett a Kis Színház. A Razdolnoei Tisztifogolytábor Magyar Műkedvelő Egyesületének 1917. február 10-én volt a megnyitó előadása, amelyet február 27- én Farsangi Cabaret követett, április 21-én pedig Ibsen A vadkacsa című drámája került színre. Színpadi jelenetek, balra fent: Leányvásár (Berezovka); jobbra lent: Csárdáskirálynő (Krasznaja Recska) [Forrás: Szinhá - Magyar Színházi Portál / 2014. Csárdáskirálynő - színházi előadás. július 13. ]
A jövő szombaton nyíló tárlat megemlékezik a harcok szünetében rögtönzött, katonák által rendezett színielőadásokról is. A szibériai magyar hadifoglyok által létrehozott, 1915 és 1922 között működő fogolyszínházak világa fotókon, grafikákon, kéziratokon, újságokon, plakátokon keresztül elevenedik meg, ezek között olyan páratlan ritkaságok is találhatók, mint a nyikolszki hadifoglyok kabaréjának nagyméretű, festett plakátjai vagy az egy példányban, kézírással készült Napkelet című szibériai magyar újság lapszámai, melyek Trojckoszavszkban és Verhnyeugyinszkban jelentek meg. A fogolyszínházak működését, színészeit és "színésznőit" bemutató dokumentumok jól tükrözik a magyar hadifoglyok küzdőképességét, találékonyságát, életszeretetének legyőzhetetlenségét. Gondoltak a kiállítás szervezői azokra színészekre is, akik katonaként szolgálták a hazát, vagy a hátországban maradva jótékonysági akciókban való aktív részvétellel vették ki részüket a "nagy háborúból". A már korábban összegyűjtött és kiállított vándortárlat anyaga a Bajor Gizi Múzeumba kerül Zsámbékról, jövőre pedig a tervek szerint Miskolcra, a színészmúzeumba, valamint Dunaújvárosba és a budapesti Klebersberg Kultúrkúriába is elviszik a szervezők, és mindenütt egy-két hónapot "állomásozik" majd.
A Vörösmarty Színházban már nem okozott felháborodást a produkció. Ott is voltak pedig benne kemény részek, ahogy Béres Attila kecskeméti elgondolásában ugyancsak vannak. Ő nem csinál mást, mint komolyan veszi a szituációkat. A megcsalásokat, árulásokat, a könnyen sebezhető, rajongó szerelmet, a gőgös úrhatnámságot, az ostoba nagyzolást, a rangkórságot, némiképp még az erotikát is, bár azért én az orfeumban bírnék abból sokkal többet. Lehet molyolni azon, hogy melyik színész mit nem tud a műfajhoz, és ki lehet lyukadni oda, hogy például táncolni úgy istenigazából egyikük sem tud. A Bóni grófot parádésan alakító Szemenyei János lázas ugrabugrálásba fog helyette, és ebbe viszi bele a figura hevületét, humorát. Jól áll neki. Stáziként Hajdú Melinda helyes és tűzrőlpattant. Az abszolút primadonnát, az orfeum körbeajnározott csillagát, Szilviát megszemélyesítő Dobó Enikő kimondottan jól énekel, de játékkal, tánccal szinte nem is próbálkozik. Kőszegi Ákos Miska főpincérként pedig bölcs, rezignált iróniával van jelen.