"Újrakezdte, hiába nem akarta, küzdött ellene, megint, és mégis élt. " Ahogy elkezdem írni ezt a bejegyzést, éppen hajnali fél négy van. Órák óta fenn vagyok. Nyugtalan, zaklatott a lelkem, zakatol. Végiggondolom, mi történt. Ahogy felriadok az éjszaka közepén, rádöbennek a lámpa még ég, le sem oltottam, és én egy berögzült mozdulattal a könyv után nyúlok. Felütöm. Folytatom, ahol abbamaradt, amikor a szemem önkéntelenül is lecsukódott. Rubin Eszter Árnyékkert című nagy ívű, merész, aprólékosan kidolgozott, családregénynek álcázott műve szürreális hangulatú, magával ragadó, lenyűgöző és őszintén szólva egészen megdöbbentő. Az első betűtől az utolsóig. Nem hagyott aludni sem. A varázslatos, ám majdhogynem kisérteties külcsín már azonnal felkelti a figyelmet, és az, akinek szeme van, azonnal érti a jelzést: a kissé baljóslatú borító egy különlegesen szerteágazó, fojtogató, mélyenszántó, hihetetlen történetet rejt. Rubin Eszter képzelőereje egészen döbbenetes, stilisztikai érzéke rendkívüli, eleven, és nagyon igényes.
Az éles, éppen hogy csak logikus váltások mégis oly elegánsan siklanak egymásba, hogy a történet ezek ellenére is egybefüggő és érthető marad. Ugyanakkor ez a fajta történetvezetés bizonyos előremutató magyarázattal szolgál a végső megoldásra. Úgy voltam én ezzel a regénnyel, hogy vonzott is, meg nem is. Ahogy ott ült a polcon, fenségesen és hívogatón, igazából nem tudtam eldönteni, mit is várok, várhatok tőle. Ám olvasás közben rádöbbentem, ez a választásom ezúttal egy életre szól. Sosem olvastam korábban az írónőtől, de ezentúl biztosan fogok. Rubin Eszter nem csak páratlanul tehetséges, de feltétlenül okos is. Az Árnyékkert egy zseniálisan felépített, felkavaró, minden idealista irányvonalat mellőző, pokolbugyorba vezető mélyutazás. Érzelmileg felhasít, megsebez. Rákényszerít, hogy tükörbe nézz. Kegyetlen, és félelmetesen gyönyörű. A magyar kortárs próza kiemelkedő darabja. Misztikus, szinte vészjósló hangulatával, sokfelé ágazó gondolataival, megejtően ötletgazdag, szépen árnyalt szimbólumaival, mágiával enyhén behintett szürrealitásával magába zár, és csak nehezen ereszt.
Családregényt nehéz izgalmasra írni. Rubin Eszter nyolcvanas években induló regénye viszont magába szippant a kezdetétől a végéig. Olyan, mint egy misztikus utazás, évtizedeken, évszakokon, a szocialista Magyarországon át a mai nihilista létig. Visz, elragad, magával sodor. Stark Gyuri és Molnár Lia szerelme a nyolcvanas években kezdődik. Gyuri elszereti Liát a katonatársától, és Lia megvárja őt, szerelmük legyőzhetetlennek tűnik. Elkezdődik a közös életük, fogadalmat téve egymásnak, hogy kitartanak, együtt maradnak, történjék bármi is. Itt még érezhető az a társadalmi konvenciókat előtérbe helyező, de mindezt magasztos szintre emelő remény, hogy igen, ezt így lehet. Munkával, áldozatokkal, három gyerekkel, egymás hibáinak elfogadásával. Aztán mire eltelik az élet fele, felépül Starkék álomháza ott, a hegy tetején, ahová senki nem mer házat építeni, csak Stark Gyuri, már érezhető, hogy szirupos történet lenne ez így. És akkor elkezd repedni a ház, aztán a ház repedéseivel felfoszlik egy egész család hazugságra épített élete.
Apróbb nehézségekkel tűzdelt közös életük kezdeti csúcspontja a pillanat, amikor felépítik a házukat egy, a kíváncsi szemektől elrejtett domboldalon, mindezt a nyolcvanas évek elején, Budapesten. A ház olyannyira kultikussá és hatalmassá sikerül, hogy mindenki róla beszél, mindenki látni szeretné, mindenki része akar lenni a Gyuri–Lia-féle varázslatnak, álomnak. Időközben gyerekeik is lesznek, akik boldogsággal és teljességgel töltik be az amúgy is tökéletesre szabott életük napjait, amelyben a jólét is egyre inkább felfelé kapaszkodik. Gyuri rengeteget dolgozik, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek egy luxusélethez kellenek: autó, partik, exotikus ételek, fodrász és manikűr, nyaralások. Lia pedig a szépségével és szociális érzékenységével gondoskodik arról, hogy mindezek a helyükre kerüljenek, hogy a vendégeik a legcsodálatosabb, csúcsminőségű ellátásban részesüljenek az otthonukban. Az otthonukban, amely kikezdhetetlen, akárcsak az ő kapcsolatuk. Mígnem egy nap egy apró repedés keletkezik a falon, amely szinte napról napra egyre csak növekszik.
Még csak szeptemberben lesz két éve, hogy megnyílt, de már búcsúzhatnak is a vendégek kedvenc budai bisztrójuktól. Igaz, helyette kapnak egy vendéglőt. Nem illik dátummal mondatot kezdeni, de ez most így lesz, mert igenis egy új időszámítás kezdetét jelöli. 2012. szeptember 17. Ekkor volt a Bock Bisztró Buda hivatalos megnyitója. Addigra már túl voltak a több heti próbaüzemen. S Buda kiéhezett népe boldogan ette be magát Bíró Lajos Szarvas Gábor utcai konyhájába. © bockbistrobuda Legfeljebb Cuki fröccsmester fájó hiányát emlegették föl jó néhányan, de hát valakinek Pesten is tovább kellett tartani a frontot. Jött viszont az ökörpofa retró, a marhanyak, a nyeles karaj, a kolbászos lecsó, tunkoláshoz a házi kenyér, s a klasszikusok mellé a mindenkori "Bockos-Bírós" meghökkentések. Mert hát nem véletlenül van a Dunának két partja, s a két oldalon - bár ingáznak sokan - némileg más vendégkör a más-más milliőhöz. Mostanra odázhatatlanná vált a változás. Ami egyetlen dolgot érint: cserélik a firmát, vagyis július 1-től új név kerül a cégtáblára.
Megállapodtunk, hogy jó, akkor lesz konyha és akkor végleges lett az elhatározás: megalakítjuk a CorVinum Bisztro Kft. -t. Ekkor még hárman; Attila, Lajos és én. Augusztusban egy kocsiban utaztunk Villányba. Akkor már jó ideje törtem a fejem, jó név, jó név, de nem az igazi. Nincs benn a köztudatban. Útközben mondtam a többieknek, ajánljuk fel valamelyik villányi csúcsborász barátunknak, hogy róla nevezzük el az éttermet, kiemelt helyet biztosítva a borainak. Melyiküknek? Bock? Gere? Tiffán? Mohácson megálltunk a Tibinél halászlevet enni. piszok jót főzött, jó kedvben értünk Villányba, ahol Jóskával találkoztunk össze először. Enyém volt a feladat, félrehívtam és elmondtam neki az ötletet. " A következő állomás a Koppenhágában nyitott Bock Bisztró volt. Most Budát akarják bevenni.
Alapvetően könnyíteni a kínálatot, és kicsit visszavenni abból a rusztikus, magyaros bisztróstílusból, ami a Bock Bisztró nevével az évek során összenőtt. Mint a névben szereplő bisztró is: a budai egység nemcsak azért lett vendéglő – magyarázza Bíró, mert az a kínálat és profil, amit ott visznek, nem igazán jellemző a bisztrókra, hanem azért is, mert "az elmúlt években úgy nőttek ki a földből a bisztrók itthon, mint a gomba eső után, a vendéglőket meg hajlamosak vagyunk egy kézlegyintéssel elintézni".
Valami régi, valami új A megszokotthoz képest azért valami újdonságot hoz a budai Bock: egyrészt egy hatalmas teraszt - ami nem mellesleg egy kellemes budai környezetben van elhelyezve -, másrészt tematikus napokat. Péntekenként nyárson sütésre, szombatonként 13 és 17 óra között halsütésre készülhetünk, ahol pisztráng kerül terítékre minden mennyiségben. Vasárnap pedig igazi monarchiabeli ételeket szolgálnak fel 12 és 17 óra között. Találhatunk az étlapon Sertésszűz brassóit hagyományosan, tyúkhúslevest, valamint kakas- és a gidapörköltet némi rafinériával megbolondítva. Halevés? Gyerekjáték! Amit mindenképp érdemes kipróbálni: a vasárnapi "retro" ebéd keretében felszolgált kakaspörkölt vagy a szombati pisztráng ételek egyike. Ez utóbbi esetében ne lepődjünk meg, ha Bíró Lajos az asztalunkhoz lép, kiveszi a kezünkből a villát és megmutatja, hogy kell helyesen, és mindenekelőtt egyszerűen megenni a szálkáktól hemzsegő finomságot. Tehát pisztrángra és mindenféle belsőségre, azaz kalandra fel!
Úgyhogy ha szabad tenni egy javaslatot a kicsit túlfutott streetfood mozgalom utáni Következő Nagy Dologra, akkor a részünkről pár jó, finom húslevest, jó rántott csirkét, pörköltet, töltött paprikát és hasonlót adó helyekre szavaznánk. A jelenleg hazánkban alacsony presztízsű vendéglő műfajt azért vállalja fel Bíró, mert szeretné helyreállítani ezt a fogalmat, elindítani valamit ezen a területen.
Irányár: Weblap URL: Kereső szavak: Fénykép feltöltés (jpg, png): Kijelentem, hogy az ' Adatvédelem és Szabályzat ' részt elolvastam, tudomásul veszem és a rám eső részt betartom. Korszerű apartmanokban a nappali, a hálószoba és a fürdőszoba külön légtérben található. A maximális kényelem érdekében új LCD televizióval (műholdas csatornákkal), gyors internet hozzáféréssel felszerelve állnak vendégeink rendelkezésére. Étterem étterem Hisszük, hogy a hagyományos magyar ízeknek igenis helyük van éttermünkben. Minden kollegánkkal azon dolgozunk, hogy méltóak legyünk elődeinkhez és megőrizzük hagyományos ízeinket, főzési eljárásainkat utódaink számára, és hogy bizonyítsuk milyen ízletes és színes tud lenni konyhánk. Éttermünkben egyidőben mintegy 130 fő tud kényelmesen helyet foglalni, nyár folyamán kellemes, zöldövezetben 60 fős társaság fér el nyári fedett teraszunkon, ill. a szabad terasz 16-20 fős. Újonnan épült külön termünk modern, klimás, parkra néző kilátással, kiváló különböző események zártkörű lebonyolitására.
Igazából a Bock, amit csinál, jól csinálja, és ez ott enni akaró vendégek számán is látszik. Vagyis szükség volt még egy helyre, ahol a már megszokott minőséget kapja a kedves vendég. Rántott hús és kreativitás Bíró Lajos ezúttal sem hazudtolta meg magát, a Bock Budában a már megszokott vonalat követik, magyaros ételek, sok bensőség, sok kis csavarral és néha meglepő kompozíciókkal. Az étlap a két étteremben szinte megegyezik, hiszen a kreatív séf is azonos: Varjú Viktor személyében. A kreativitásnak pedig sem Viktor, sem pedig Lajos nincs híján. Mindenképp pozitívuma a Bock-nak – mind a réginek, mind az újnak -, hogy a választékot nem unhatjuk meg. Az étlapon kéthetente 14 étel cserélődik, sőt ha valami elfogy, abból nem készítenek újabb adagot, inkább valami újra cserélik. Persze vannak favoritok, amik megunhatatlanok. Valamiért ilyen a magyaroknak a rántott hús. Mondjuk, ezt talán nem is kell megmagyarázni. Van, ami egyszerűen jó. A rántott hús ilyen! De ne feledkezzünk meg az étterem emblematikus ételéről, az ökörpofáról sem, ami manapság igencsak elterjedt és kedveltté vált!