Kevés olyan budapesti ember van, aki még nem látta a Rózsadomb hegyoldalában álló óriási betonkolosszust, munkába menet a Margit hídról, vagy csak a szigeten kocogva, de akár a város már szegletéből ne vetett volna egy kósza pillantást a helyoldalból kimagasodó óriásra. Mindezek ellenére sokan mégsem tudják mit rejthet ez a gigantikus épület, de nem is tulajdonítanak neki sok jelentőséget, hiszen az elmúlt évtizedekben a csontvázépület már szinte beleolvadt a főváros látképébe. A szakszervezeti gyógyszálló építésének kezdete hivatalosan 1968-ra tehető, ugyanis ekkor került lerakásra az épület alapköve. Vesztegzár a budapesti Royal Szállóban » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek. Az 1971-re elkészült szálló fő funkciója a reumatikus és légzőszervi megbetegedésben szenvedők gyógyítása volt. Az akkor 70 millió forintos beruházásból elkészült ingatlan egyszerre 506 embert volt képes fogadni és ellátni. Lenyűgöző panorámája nem mindennapi kilátást enged Budapestre, nem véletlen, hiszen ezt volt az építész egyik fő célja, így ahol lehetett, még a falakat is üvegből alakították ki.
Van-e ezzel bármiféle baj? Hosszú távon nem jelenti-e ez azt, hogy leválik a látványtervezés az építészetről, és a legjobb építészirodákban csak koncepcióterveket készítenek, amit majd egy másik, talán gyakorlatiasabb, a megvalósításhoz közelebb álló csapat dolgoz ki? S ha igen, akkor ki lesz egy ilyen ház szerzője? S kell-e nekünk szerző egyáltalán? Fontos-e adott alkotóhoz kötni egy komplex épület terveit vagy jobb lesz nekünk, ha nem kapcsoljuk nevekhez a házakat a szerzői jogok időszerűségét erősen megkérdőjelező korban? Nagy kérdések, amelyekre előbb-utóbb választ kellene adni, mert helyettünk az események, külső erők döntenek, s a végén csak kapkodjuk a fejünk, hogy óh jaj, nem kellett volna olyan pályázatokat, szerződéseket, stb. engedni, amelyek belekényszeríthetik az építészeket vállalhatatlan feltételekbe. Szot szálló története online. Vagy mondjuk ki, hogy ez rendben van, a szerzőség anakronisztikus, életidegen, gátolja a gazdasági fejlődést, és egyszerűen útban van. Pásztor Erika Katalina
Patakok szaggatta és függőkertek csipkézte festői tájon adták át kilencven évvel ezelőtt Magyarország egyik legkülönlegesebb hoteljét. A lillafüredi Palotaszállót sok bírálat érte a költségei miatt, de bebizonyosodott, hogy népszerűsége széles vendégkört vonz. Májgaluska levessel és Metternich módra bevert tojással kezdték az ünnepi ebédet azok a vendégek, akik 1930. június 6-án egy fontos közéleti eseményen, a lillafüredi Palotaszálló hivatalos átadóján vettek részt. A szerencsés meghívottaknak tűzdelt angol bélszínt szolgáltak fel főétel gyanánt, majd a cseresznyés rétest egy csésze fekete kávéval fojtották le. SZOT: Csontvázhotel Budapest felett - Szellemvárosok Magyarországon. A 90 évvel ezelőtti szállodanyitány nem csak a menüsor miatt volt a korabeli országos sajtó és közélet számára is nagy esemény. Az akkori politikai elit a trianoni békeszerződés után a zászlajára tűzte, hogy a térséget – a Tátra kiesésével – turisztikai célponttá teszi. Minden adott volt, hogy Lillafüred azzá váljon: a Bükk-hegység és a Szinva-patak adta természeti szépség, valamint a 19. században a Garadna-patak felduzzasztásával létrehozott és akkoriban a kovácsműhelyek vízellátására szolgáló Hámori-tó kiváló adottságokat teremtett arra, hogy a helyszínt pihenni vágyók tömege lepje el.
A Rózsadomb legismertebb épülete az évtizedek óta félkész, kísérteties betontorzóként álló SZOT-szálló. Úgy volt, hogy örökre így marad, de közbelépett Wáberer György, a kamionozást otthagyó milliárdos, a hetedik leggazdagabb magyar ember.
Száz szónak is egy a vége: mindenki tudja, mire számíthat, ha megnézi A titánok harcát, és azt is, hogy érdekli-e őt mindez. Ha igen, akkor viszont nem érdemes plusz pár száz forintot kiadni egy szemüveg két órás kölcsönzésére, A titánok harcát tökéletesen elég sima, fapados, 2D-s változatban megnézni. Az élmény ugyanolyan lesz - sőt lehet, hogy jobb is, hiszen a 2D-s nézők láthatják azt a végeredményt, amit a készítők maguk is terveztek. (Az előzetest pedig mentsük el magunknak, hiszen az valóban ütősre sikeredett. ) Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése A titánok harca (Clash of The Titans) színes, magyarul beszélő, angol-amerikai fantasy, 106 perc, 2010 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Louis Leterrier forgatókönyvíró: Travis Beacham, Phil Hay, Matt Manfredi, Beverley Cross zeneszerző: Craig Armstrong operatőr: Peter Menzies Jr. producer: Kevin De La Noy, Basil Iwanyk szereplők: Sam Worthington (Perszeusz) Liam Neeson (Zeusz) Mads Mikkelsen (Drakó) Gemma Arterton (Ió) Ralph Fiennes (Hádész) Alexa Davalos (Androméda) Danny Huston (Poszeidon)
Ralph Fiennes Hádész szerepében viszont nagyon jó figurát hívott életre, és végülis a főhősünket, Perszeuszt is sikerült közel hozni a nézőkhöz. A félig isten, félig ember "félvér" alakja ugyan a szokásos megváltó, aki is csak lassan ébred rá különleges mivoltára, de az a dilemma, hogy isteni származása ellenére minden erejével, emberként küzd az istenek ellen, érdekessé és szimpatikussá teszi. Sőt, még egy kis mondanivalót – vagy annak a látszatát – is sikerült belecsempészni ezáltal: arról, hogy milyen voltaképpen az emberiség, meg a faji ellentétekről és elnyomásról. Persze, nem elgondolkodtatni akar A titánok harca, szóval épp csak azt akarja elérni, hogy ne lehessen rámondani, hogy nagy költségvetésű lufi. És ezt sikerül is elérni: csak azt tudom rá mondani, hogy ez egy egészen szórakoztató nagy költségvetésű lufi. Két tényező van, ami viszont csak a költségeket ugyan növelte, de nem szórakoztatóbbá tette, inkább bosszantóbbá. Az egyik a szinkron – ennek minőségét akár már meg is szokhattuk.
De nincs értelme sorra venni a mitológiai ferdítéseket – egyrészt azért, mert nagyon hosszas lenne a felsorolásuk. Másrészt pedig azért, mert nem is ez a lényeg. Ha a népszerű Karib-tengereken játszódó kalózos sorozatnál el tudtunk tekinteni attól, hogy fennakadjunk azon, nem éppen történelmi hűséggel ábrázolja a tengeri rablókat, és el tudtuk fogadni annak, ami, azaz egy feketekendős, koponyás-lábszárcsontos, kalózos kalandfilmnek, akkor A titánok harcát is el kellene tudni fogadnunk egy fantasy-kalandfilmnek. És annak végeredményben nem is rossz. Persze, logikátlan, közhelyes, meg nem egy elgondolkodtatóan bonyolult fajta – de azért van egy íve, izgalmas és hihetetlenül látványos. A történet, ha faékegyszerű is, de összefüggő és kerek – ezt a látványosságra koncentráló blockbusterek nem mindegyike mondhatja el magáról. A szereplők nem teljesen egysíkúak, és ha nem is klisémentesek, de legalább lehet szurkolni nekik. Még Perszeusz kommandóscsapatának tagjait is igyekeztek egyéni vonásokkal ellátni – nem az alkotók hibája, hogy nem sikerült, inkább arról van szó, hogy a fránya egyenruha-páncélban megkülönböztethetetlenek az emberek.
(Értsd: az első pálya a party összeállítása, ezután jön pár lemészárlandó imp, majd a második, harmadik, negyedik pálya végén egy-egy boss, hogy a végén a Kraken is megkapja a magáét. ) Aki az ugyanilyen korhatárral bíró Percy Jackson-filmből, a Villámtolvajból, nem tanulta volna meg az aktuális görög mitológialeckét, az most ismételhetett, hiszen ismét csak a Zeusz - Poszeidón - Hádész trió áll a középpontban (ezúttal rockernek maszkírozott, haknizó Oscar-jelöltek alakításában), s a lezúzandó szörnyparkban ezúttal is képviselteti magát a Medúza. Tehát Perszeusz hős társakat és egy nőt is kap maga mellé, ők azok, akik életet lehel(het)nek a filmbe, miközben, ahogy az lenni szokott, szép lassan elhullnak a PG-13-as vérzivatarban. Kár, hogy közülük csak a dán szupersztár, Mads Mikkelsen karaktere, Drakó tesz hozzá valamit a filmhez, a többiek csak az ágyútöltelék, nem éppen nemes feladatát töltik be. A társak mellett a lények jelenthetnek még pluszt az ilyen filmeknél, azonban a pár jó megoldást, a néhol elég satnya animáció azonnal feledteti, így összességében csak egy átlagos színvonalat hoz a film látványa.
Mint ahogy azt is, hogy ezt 3D-ben láttam. Igazából a szemüveg nélkül is hasonló élvezeti faktort fog nyújtani, mivel az átkonvertálás egyáltalán nem sikerült jól. Erre mondják azt, hogy nem minden a pénz, és talán nem kellett volna még erre is költeni. A látványt egyébként, igaz nem sokszor, de szövegek és a szinkron is nagyban gyilkolja. Sajnos kevés olyan elemet tudnék mondani, ami kifejezetten tetszett volna. És most nem akarok annyira kicsinyes lenni, hogy a skorpiókkal harcoló Gemma Arterton-t kiemeljem. Átevezve a színészekre. Komoly csapatot szedtek össze. Közülük is a legjobban a Hádész-t alakító Ralph Fiennes emelkedik ki. Őt viszont a többiek csak nagyon távolról követik. Sam Worthington is feliratkozott a "nagy sztár vagyok, de csak egy arcom van" listára. Az előbb említett Gemma Arterton az aminek elsőre is látszik, eyecandy, jó tulajdonság nélkül. A Perszeusz-t kisérő katonák szinte egytől egyig személytelenek. Madds Mikkelsen -t emelném ki csak a csapatból, aki volt annyira karakteres, hogy maradandót alakítson.