Liszt Ferenc korának egyik legnagyobb hatású zongoraművésze volt, emellett merészen újító zeneszerző, karmester, pedagógus és zenei író is. 1811. október 22-én született Doborjánban (Raidingban), és 1886. július 31-én hunyt el Bayreuthban. "Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak" – fogalmazott egy levélben. Apja, Liszt Ádám, az Esterházy-uradalom gazdatisztje korán felismerte a gyermek kivételes zenei tehetségét, aki kilencévesen már közönség előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban. Külföldi taníttatását mecénások vállalták. 1822-ben Bécsben mutatkozott be, itt figyelt fel rá Beethoven, majd Czernytől és Salieritől tanult. Bécsben jelent meg nyomtatásban első műve: ugyanarra a Diabelli-témára írt variációkat, amely Beethovent is megihlete. A párizsi Conservatoire-ban külföldiként nem tanulhatott, ezért a zeneelméletet, az ellenpontot magánúton, Paer és Reicha irányításával sajátította el.
Liszt ezután bejárta Európát, s Párizstól Londonig mindenhol ünnepelték. 1827-ben elvesztette apját, nem sokkal később első szerelmi csalódását is elszenvedte, a magába roskadt ifjút csak az 1830-as párizsi forradalom rázta fel. A francia fővárosban előadóként Chopin és Paganini, komponistaként Berlioz és Mendelssohn volt rá nagy hatással. A művészkiválóságok kis csoportja között volt a német költő, Heinrich Heine, a lengyel író, Adam Mickiewicz, a festő, Eugène Delacroix, a zeneszerző, Giacomo Meyerbeer és egy nő, aki időnként felkavarta Párizs életét: Marie d'Agoult grófné. És természetesen Liszt Ferenc. Ekkor kezdődött az a kivételes, ám ellentmondásoktól sem mentes kapcsolat Liszt és Chopin, ünnepelt lengyel zongoraművész-zeneszerző között, amely hosszú éveken át inspirálta és versengésre is késztette a két muzsikus-óriást. Ekkoriban kezdett komolyabban érdeklődni szülőföldje, Magyarország iránt. És ekkoriban éledt fel szívében a rajongással határos szerelem a közismert szépségű Marie d'Agoult grófné iránt, a szenvedélyes viszony több mint tíz évig tartott.
Hódolata jeléül a Soproni irodalmi és művészeti kör. " Ennek leleplezésén a zeneszerző is jelen volt. A másik táblát a német birodalmi kormány helyezte el 1926-ban, ezzel a szöveggel: "Itt született 1811. október 22-én Liszt Ferenc. Ezt az emléktáblát a német nép állította a német mesternek. " Bár Liszt nem beszélt magyarul, a feljegyzések szerint egyszer a következő kijelentést tette: "Bár sajnos nem beszélem a magyar nyelvet, bölcsőmtől síromig, szívemben és gondolkodásomban magyar maradok, s a magyar zenekultúra fejlesztésén kívánok dolgozni. " Kép:, Funper. A mobilon megjelenő második kép forrása:, Dr. 91. 41.
Ma 203 éve, hogy megszületett Liszt Ferenc, a komolyzenei élet egyik legnagyobb alakja, aki büszke volt magyar származására - nem véletlen, hogy az iskolákban tananyag az élete. Ám vannak olyan részletek, amelyeket a tankönyvekből nem tudhatsz meg a nagy zeneszerzőről. Íme, két érdekesség. Liszt Ferenc, a szabadkőműves Számos rejtély és összeesküvés-elmélet lengi körül a szabadkőművesek évszázadok óta működő világszintű társaságát. Bár a csoport létezése már nem titok, a valódi céljaikkal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, sokan úgy gondolják, a befolyásos egyesület nem feltétlenül jó célokra használja a hatalmát. Kevesen tudják, hogy Liszt Ferenc is szabadkőműves volt. 1841-ben csatlakozási kérelmet nyújtott be a társaság felé, és egy héttel később máris felvették, inasi rangot kapott. Fél évvel később a berlini Zur Eintracht - Egyetértéshez - páholy mesterévé avatták, utazásai során több páholyban fel is lépett. 1866-ban törölték a berlini páholyból, egészségi állapotának romlására hivatkozva.
A legjelentősebb XIX. századi orosz szimfonikus szerző, amit olyan művek tükröznek, mint a Patetikus jelzőt viselő VI., h-moll szimfónia vagy a Rómeó és Júlia című nyitányfantázia. Operáiban Puskin műveiből is dolgozott fel, illetve nyúl az orosz mondavilághoz is példaként szolgál a Mazeppa. Balettjei pedig a klasszikus táncművészet legrangosabb alkotásai közé tartoznak, mint a Hattyúk tava, Csipkerózsika vagy a Diótörő. Nem csupán a zenetörténetben a jogtudománnyal, hanem a jogtörténetben is megfigyelhetők kapcsolódási pontok a zenével. A tübingeni római jogász és egyéb jogász professzorok közül például többen is magas színvonalon zongoráznak, illetve zongoráztak, ilyen volt Robert Miller (1930–1981), aki a Columbia Egyetemen jogot tanult. Itt 1957-ben diplomázott, ugyanebben az évben debütált zongoristaként a Carnegie Hallban. Kiváló hegedűs hírében állt ugyanakkor Dieter Nörr (1931–2017) müncheni professzor. Egykor házi muzsika keretében triókat adtak elő Christoph Paulus nevű tanítványával, aki amellett, hogy berlini professzor volt, csellón is játszott, édesanyja pedig a trió keretében zongorázott.
Eközben nemzetközi hangversenykörútra indult: londoni bemutatkozása újabb meghívásokat eredményezett Franciaországba, Svájcba, ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, csillogó parafrázisok szerepeltek. Közben apja elhunyt, és a mindössze tizenhat éves Lisztnek egyedül kellett gondoskodnia magáról és édesanyjáról. 1827-ben Párizsban telepedett le, ahol a társasági élet ünnepelt alakja lett, megismerkedett a szellemi élet legjelesebb alakjaival, és a forradalom tanaival is. Továbbképezte magát: Chopintől a zongorajáték árnyalatait tanulta el, Berlioztól a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait, Paganini hegedűtechnikájának bravúros eszközeit pedig beépítette saját zongorajátékába. 1835 és 1839 között romantikus szerelmével, Marie D'Agoult grófnéval Svájcot és Olaszországot járta be: ezeknek a festői benyomásoknak emlékét őrzik a Vándorévek zongoraciklus darabjai. A harmincas évek végén ismét hangversenykörutakra indult, ekkor bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig.