Azonban, aki felnőttkorában is folyamatosan hasonló helyzetben találja magát, az valamilyen elakadásra hívja fel a figyelmet. Ilyenkor egy fantáziaképet alakítunk ki magunkban, egy elérhetetlen személy iránt, így nem kell attól félnünk, hogy beteljesül a szerelem, amelynek fájdalmas vége is lehet. Igazából a plátói, viszonzatlan szerelem érzésébe szeretnek bele ilyenkor az emberek. Hiába biztatnánk őket, hogy csak mondják el az érzéseiket a másiknak, ekkor ők ennek az érzésnek az elvesztését kockáztatnák. Ezért sem ennyire egyszerű a megoldás. Ki hajlamos a viszonzatlan szerelemre Bár nincs olyan, hogy viszonzatlan szerelemre jobban hajlamos ember, azért vannak olyan személyiségtípusok, viselkedési minták, amelyek jobban jellemzőek azokra, akik gyakran esnek ebbe a hibába. Ők általában igazi álmodozók, szeretnek egy általuk kialakított világban és elképzelések között élni. Félénkek és nehezen nyitnak mások felé, rettegnek a kapcsolatok kialakításától, hiszen az sokszor csalódással vagy veszteségekkel is járhat.
Találkozott valakivel, akit nem tud kiverni a fejéből? Gyakran gondol rá és tudat alatt is arról álmodozik, hogy nem sokára újra találkozik vele és boldogan múlatják közösen az időt? Ha ezeket a jeleket veszi észre magán, Ön közel áll hozzá, hogy újra szerelmes legyen. Problémát okozhat azonban, ha rajongása tárgya másképp áll a bimbózó kapcsolathoz: mit tegyen, ha érzelmei viszonzatlanok maradnak? Beleszeretni valakibe… viszonzatlanul Beleszeretni valakibe furcsa érzés, ugyanis a boldogság mellett, számos kétség és bizonytalanság merülhet fel Önben: valóban Ő-e az, akit keresett, a tökéletes partner, aki viszonozza majd a szerelmét. A visszautasítástól való félelem teljesen mindennapos, amely a romantikus érzések mellett néha előtérbe kerül. Ha azonban sikerül leküzdenie a kétségek által állított akadályokat, máris jóval közelebb kerülhet az igaz szerelemhez. Kölcsönös érzelmek és viszonzatlan szerelem: mi lenne, ha… Néhányan elkezdenek álmodozni, mások viszont egyből a visszautasításra gondolnak.
Főoldal » Versek » Viszonzatlan szerelem A falu árvája Selyem kendő, selyem kötény, selyem szoknya, Nem vagyok én az ilyenhez hozzászokva; Nem vagyok én... A habozó pásztor Szerencsés Fájdalom! ki addig gyötrettél, Míg ezen gyönyörű ligetbe vezettél. Im, látom, mint... Nézlek 1. Nézlek - csak az isten tudja, Hogy mi láng ez a szememben: Te nem érzed, te nem érted, Még... Egy lány felett Kórágyon fekszik a' leány, Virág között olly halovány, Mint egy hervadt virág. Óh hogyha ő... Az elcsüggedt Ha szerettem, megbántam, Valamennyi, kit szeretünk, hálátlan; És ha aztán gyűlöltem: Nem a... Tovább... Tovább... Tovább... Miféle földalatti harc Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este, üres zsebemben álmosan cigarettát keresve. Talán... Felejtés Egymást szeretnünk nem szabad, De egymást nem szeretnünk nem lehet. Váljunk el! - ez volt... Fűzek között Szamosmenti füzek között Elmerengve járok... Bólintgatnak, köszöntgetnek A fák s a... Tovább... Tovább... Jó volna most is kívül állni Jó volna most is kívül állni de ezt is meg kellett próbálni Ha sohase szerettél volna az ajkam... A szénégető leány Az erdőt járod - cseng az éneked.
Ó, adjatok valami szépet, Valami életet, halált, Szőke csodák, barna csodák! Várlak József Attila Egyre várlak. Harmatos a gyep, Nagy fák is várnak büszke terebéllyel. Rideg vagyok és reszketeg is néha, Egyedül olyan borzongós az éjjel. Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét És csend csend. De hallanánk titkos éjjeli zenét, A szívünk muzsikálna ajkainkon És beolvadnánk lassan, pirosan, Illatos oltáron égve A végtelenségbe. Költői ábránd volt, mit eddig érzék... Petőfi Sándor Költői ábránd volt, mit eddig érzék, Költői ábránd és nem szerelem. Mert meggyógyult e szív, amely úgy vérzék, És nem maradt a sebnek helye sem. Ha szerelem lett volna keblem hullámzása, Időknek multával sem nyúgodt volna el. Vad ár e szenvedély; amerre medrét ássa, Sodor magával s végre belehalni kell. Most értem én csak e szilaj folyóra. Mint von magával, mint von, mint ragad! Kiáltsatok rá a harangozóra, Hogy verje félre a harangokat; Nagy a veszély, s talán, majd mentésemre jőnek... De nem! hisz félrevert harang lázas szivem, Hallá zaját a lyány és nem jött megmentőnek, És hogyha ő nem jött, ne jőjön senki sem!
Akármi legyen is, az ilyenkor a fejében kavargó gondolatokat érdemes megpróbálnia higgadtan kontrollálni. A lelkesedés helyén kezelésével megvédheti magát, de nem érdemes túl nagy teret engednie a félelmeknek sem. Az indokolatlanul lelkes gondolatok kontrollálásával lehetősége nyílik egy fajta önvédelemre, amivel szívét biztonságban tudhatja, szerelmét, valamint érzéseit sem pazarolja. A lépés ugyanis, hogy a másik fél (vagy akár Ön) kimutassa az érzelmeit, valamint hajlandó legyen vagy akarjon egy új kapcsolatba kezdeni, nem mindig megy egyszerűen. Mindenki akaratlanul is cipel magával egy csomagot, amelyben azokat a részben keserű tapasztalatokat, érzéseket hordozza, amelyeket a korábbi kapcsolatai, szerelmei alatt szerzett. Fontos azonban, hogy ahelyett, hogy a csalódástól, visszautasítástól való félelemmel kezd neki a társkeresésnek, próbáljon figyelni a másik fél által közvetített jelekre. Olvassa el kapcsolódó cikkünket: Párkapcsolat szerelem nélkül: érdemes küzdeni vagy tovább kell lépni?
Jaj, bűvölj föl fűből! Halok! Hullok! Ájulok! Szórja csókkal szám-szemem Szerelmed mint záporok! Arcom fagyos és fehér, Szívem dobzörgése vad: Szorítsad szíved fölé, Talán ott majd megszakad. Most a szív Lermontov Most a szív nyugodni vágyik, szenvedélye ellobog, mert belátja, hogy a másik szív érette nem dobog; ám, ha fojtott izgalomban még remegne, az se baj: a víz sem csitul le nyomban, bár elült a vad vihar! Valaki, valaki emleget Ady Endre Valaki, valaki most emleget, Mert nagyon könnyező vagyok S előttem párisi utca-ormok Hasogatják az eget, Szelíd kárpitját a nagy égnek. Vidám legények Jönnek dalolva Sötét utcáknak mélyiről. Gondolkozom: kiről, miről, Mikor, mindegy. Valaki, valaki most emleget... Merre megyek, Van-e út az utca-mélytől Föl a hasogatott égnek? Még sokáig kisér az ének S én botorkálok tovább, Keresem, aki emleget, Keresem lelkemben azt, Akiért érdemes volna Így élni búsan és loholva Sötét utcákról nézve az eget. Valaki szán, Valaki szánja Azt, ki Páris sötét utcáira Dobva nézi kivánja Az eget S akit megríkat az az ének, Melyet dalolnak Éjszakában vidáman vesző Rongyos, de társas legények.