Radnóti Miklós Rejtettelek sokáig, mint lassan ért gyümölcsét levél közt rejti ága, s mint téli ablak tükrén a józan jég virága virulsz ki most eszemben. S tudom már mit jelent ha kezed hajadra lebben, bokád kis billenését is őrzöm már szívemben, s bordáid szép ívét is oly hűvösen csodálom, mint aki megpihent már ily lélegző csodákon. És mégis álmaimban gyakorta száz karom van s mint álombéli isten szorítlak száz karomban. A 10 legszebb Radnóti Miklós idézet - Meglepetesvers.hu. Ezt a szerelmes verset párodnak, szerelmednek is elküldheted! Küldd el nekünk te is kedvenc szerelmes versed!
by Nagy Jucó · Published 2021-02-04 · Updated 2021-07-04 Radnóti Miklós: Február Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó; csordul, utat váj. Megvillan a nap. Megvillan az ég. Megvillan a nap, hunyorint. S íme fehér hangján rábéget a nyáj odakint, tollát rázza felé s cserren már a veréb. You may also like...
Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek.
Két karodban gyermek vagyok hallgatag. Két karomban gyermek vagy te hallgatlak. Két karodban átölelsz te ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. 76 éve hunyt el Radnóti Miklós - legszebb idézeteivel emlékezünk rá | Ridikül. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. " (Két karodban) "Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szívünket. " (Bájoló) "Rejtettelek sokáig, mint lassan ért gyümölcsét levél közt rejti ága, s mint téli ablak tükrén a józan jég virága virulsz ki most eszemben. S tudom már mit jelent ha kezed hajadra lebben, bokád kis billenését is őrzöm már szívemben, s bordáid szép ívét is oly hűvösen csodálom, mint aki megpihent már ily lélegző csodákon. És mégis álmaimban gyakorta száz karom van s mint álombéli isten szorítlak száz karomban. "
1930. október 6. POGÁNY KÖSZÖNTŐ Nézd! dércsipte fáink megőszült fején ül most a szél és lengő harangú tornyok között csak megkondúlnak a jámbor imák! Csorgó nyálával békés borjú lépdel még szekerünk után, de már nem kószál szárnyas szavakkal szájunk körül halovány ámen! Megmosakodtunk! tornyok között, fákon pihenő szélben és most megőszült fák közt csókokkal tarkán pogány szemekkel kitavaszodtunk! A testünket nézd! együtt fakad a rüggyel drága hús és napbadobált csókjaink után boldog torokkal így, istentelenül fölsikoltunk! 1930. január 11. NYUGTALAN ÓRÁN Magasban éltem, szélben, a nap sütött, most völgybe zárod tört fiad, ó hazám! Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal alkonyi tájakon égi játék. Sziklák fölöttem, távol a fényes ég, a mélyben élek, néma kövek között. Némuljak én is el? mi izgat versre ma, mondd! Radnóti miklós idézetek fiuknak. a halál? - ki kérdi? ki kéri tőled számon az életed, s e költeményt itt, hogy töredék maradt? Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik, sírba se tesznek, a völgy se ringat, szétszór a szél és - mégis a sziklaszál ha nem ma, - holnap visszadalolja majd, mit néki mondok és megértik nagyranövő fiak és leányok.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. A valóság, mint megrepedt cserép, nem tart már formát és csak arra vár, hogy szétdobhassa rossz szilánkjait. Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, - hordozd szivedben. Radnóti miklós idézetek. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen. Együtt kelek a nappal, hajamat fésüli - marja a hegyek felől a szél: ébredő utak között, színes vetések és virágos mákföldek fölött lengetem hajnali szomorúságom.