Az első költőnő, Malvina életére, nemsokára még visszatérünk…) Kék virág Berzsenyi Dániel és a rejtélyes Lolli emlékének. A kép Barabás Miklós ismert rajza a költőről, a kép forrása: Berzsenyi Dánielről az alábbi linkeken olvashatnak: és
Kevesek által ismert mitológiai és művészeti szakszóként továbbá thyrsusnak hívják, a Dionüszoszt (vagy Bacchust), a bor és a mámor istenét kísérő bacchánsnők jelvényét, a tobozban végződő, szőlőlevelekkel és repkénnyel körülfont botot is. A thyrsus romantikus költőknél a 19. században a mámor, az életkedv jelképévé is vált. Ahogy átalakít az észrevétlen közelítő idő, úgy halkul el lassan az örömök víg dala, minden elrepül, szerterebben, elenyész. Ahogy a mélybíbor mámor észrevétlen megfakul, úgy elenyész minden, mi csak jelenés. A sok-sok bíbor színű, thyrsusos, mámoros éjszaka egyszer csak véget ér, talán megmarad egy apró gerezd, egy torzó. Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy-két zsenge virágait. Itt hágy s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Babel Web Anthology :: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél. Sem béhúnyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke! 2. Lolli A Lolli név Berzsenyi költői leleménye, valójában ilyen női név – mai ismereteink szerint – a 18. századig nem létezett.
Egy statikus állókép (ősz) helyére a lopva közeledő fenyegetés érzését, mozgalmasságot sugalló kép (közelítő tél) került. Így már a cím riadalmat sugall. Az új cím nemcsak pontosabban, hanem szimbolikusabb erővel is kifejezi a vers mondanivalóját, alapvető hangulatát. Berzsenyi Dániel: A közelítő tél (verselemzés) - Oldal 2 a 6-ből - verselemzes.hu. A másik vélekedés szerint a Kazinczy-féle cím nem fedi a költemény igazi mondanivalóját, nem felel meg Berzsenyi kérdésfelvetésének. Ugyanis a "tél" szót tartalmazza (amely az elmúlás, a halál toposza), s ezzel a mulandóságra, az élet végén szükségszerűen bekövetkező halálra helyezi a hangsúlyt. Ezzel szemben az eredeti, Berzsenyi-féle cím (ősz) az idilli múlt és az értékhiányos jelen szembeállítását hangsúlyozza. Berzsenyi eredetileg azért Az ősz címet adta a versnek, mert az ősz a nem teljes élet toposza a versben, az ősz az élet értékeinek, az eszményinek a pusztulását jelképezi. Ezt azért érezhette fontosnak a költő, mert a rezignált, elégikus alaphangot épp az ideál (múlt) és a valóság (jelen) meg nem felelése indokolja.
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr. Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi. A hegy boltozatin néma homály borong. Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd. Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt. Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész. Berzsenyi dániel a közelítő tel aviv. Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy-két zsenge virágait. Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem béhunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke!