Podcast: Play in new window | Download (Duration: 57:34 — 39. 6MB) Feliratkozás: Spotify | RSS | További lehetőségek Ha már untátok a csapongásunkat a témák közt, nem kell tovább elégedetlenkednetek: új blokkba kezdünk a héten. Igaz, a következő három filmünk között a vékonyka kötőszövet csupán annyi, hogy mindhárom rendezőjének német az anyanyelve. Közülük az első a legendás Rainer Werner Fassbinder, akitől A félelem megeszi a lelket (Angst essen Seele auf) című filmet néztük meg. Az 1974-ben megjelent film az idős német takarítónő és a fiatal marokkói bevándorló, Emmi és Ali szerelméről egyből meghozta a nemzetközi elismerést Fassbindernek. Megnézzük, milyen filmek ihlették a rendezőt, és összevetjük későbbi alkotásokkal egyaránt, amelyekre Fassbinder gyakorolt hatást. A stiláris döntéseit is megpróbáljuk megérteni, amelyekkel eléri, hogy az elfogadásról szóló története autentikus és megható maradjon. De vajon naiv-e A félelem megeszi a lelket? Sikerül Fassbindernek egyenrangúan ábrázolnia a két főszereplőjét?
Az érdekel, a két alkotás hogyan láttatja a gyűlölködő kisembert. Az érdekel, hogyan lehet ezek felé az emberek felé fordulni, őket bemutatni, nekik tükröt tartani. Hogyan tette ezt Fassbinder filmje és hogyan az Átriumban látható színházi átirat, mert a különbség markáns és különös " – szögezi le az írása elején. Bányai Kelemen Barna és Hernádi Judit Ezek után ebből az összevetésből nála már nem olyan jól jön ki az előadás. " Alföldi Róbert rendezése szépen kiegyengeti a film furcsaságait, másrészről elrajzolja a karaktereket, ezzel pedig elhomályosítja a film igazságát. Ha provokatívan fogalmazok, azt mondom: míg Fassbindernél a félelem megeszi a lelket, addig Alföldinél a félelem megnevettet, mint egy jóféle Gálvölgyi show " – írja a kritikában. Úgy találja, hogy az előadás valóban teljesíti az ígéretét és egy " szép szerelmi történetet láthatunk a színpadon. Hernádi Judit Emmije és Bányai Kelemen Barna Alija illenek egymáshoz, jó nézni őket. Pezsdítőek, szívderítőek a mindennapjaik " – fogalmaz.
A darabból az derül ki, hogy nemcsak a lelket eszi meg a félelem, hanem az egész embert, az egészségét, az erkölcseit, mindazokat a lehetségeket, amelyek benne voltak, és egy támogató környezetben nagyobb eséllyel kibontakozhattak volna. A történet Rainer Werner Fassbinder tl származik, ezzel a címmel készített filmje 1973-ban (mások szerint 1974-ben) készült el. Alföldi Róbert rendez szinte mondatról mondatra átvette a szöveget – nem indokolta semmi, hogy változtasson rajta. Egy három gyermekét már felnevelt özvegyasszony magányosan, siváran éli életét. Gyermekeinek már vannak saját családjaik, nincs idejük az anyjukra. Szk anyagi körülmények között, szerényen él. Egy ess napon, menekülvén a teljes elázástól, egy sörözbe megy be, ahol arab fiatalok iszogatnak. Együtt töltik el a munka utáni estét, addig, amíg "haza" mehetnek az ablaktalan, kicsi helyiségbe, ahol négyen szorongnak. Az egyik fiúnak feltnik az asszony magányossága, félénksége, szomorú szorongása a számára idegen környezetben.
Egyszóval megpróbálják így érezni magukat jól a városból kiszakadva. Elég jóban vagyok a sráccal, elvégre pár éve, amikor kinézték maguknak a parti házat én segítettem nekik, megadtam a tulaj elérhetőségeit, sőt amikor megvették a házat, nekem adták a garázsban évtizedek óta árválkodó keelboat fahajót, amire már régóta ácsingóztam, hiszen behajtható villái voltak, ami eléggé ritkaság. Még az előző tulajt is fűzögettem egy ideig, hogy jutányos áron átvenném tőle, hiszen kamasz koromban ilyen kétpárevezős hajóval jöttünk fel hétvégenként ide a szigetspiccre, két lány, két fiú, jó kemény evezés volt a fővárostól, de megtettük a majd ötven kilométert és alkonyra fent is voltunk a spiccen, ahol sátrat vertünk, buliztunk, aztán másnap dél körül lecsurogtunk a nagyágon vissza a Rómaira és lemostuk, leadtuk a hajót. Kérdeztem ezt az új tulajt, aki elég laza fickónak tűnt, vajon nem félti e a motorcsónakját, hogy valaki netán tán ellopja, hisz a srác kint hagyta a parton éjjelente is, csak úgy a vasmacska panyókára vetve.