A keresztény egyházban a gnosztikusok műveit a 4. századtól egyértelműen eretnek tanokként kezelték, amelyeket ezért teljes egészében kirekesztettek a század végén elkezdett kanonizációból. A hitehagyott apostolt, Júdást a gnosztikus eredetű irat pozitív személyként, és a megváltástan fontos szereplőjeként ábrázolja Forrás: Wikimedia Commons/Nyikolaj Nyikolajevics Ge A korszerű tudományos vizsgálatok bebizonyították a Júdás evangéliumának nevezett apokrif eredetiségét, a papiruszra írt töredék legnagyobb valószínűség szerint a 3. században íródott, a fennmaradt töredékek pedig Kr. 220 és 340 között keletkezhettek. A gnosztikus mű szerzője szerint Júdás árulása nélkül nem következhetett volna be a megváltás sem, ezért Júdást nem árulónak, hanem inkább hősnek kell tekinteni. Az árulás pillanatában Júdásnak azért kellett átadnia Jézust a nagytanács embereinek, hogy ő visszatérhessen oda, ahonnan jött, és ahová majd Júdás is követni fogja. Maga a nagytanács feje, Kajafás főpap hallgatta ki az elébe vezetett Jézust Forrás: Medium Az apokrif mindazzal szembe megy, amit a négy evangélista ír Júdásról, még olyan kérdésben is, mely szerint Jézusnak Júdás, és nem János lett volna a kedvenc tanítványa.
Így azonban a rubrika üresen marad. A bejárati ajtó, ami a szeminárium folyosójáról (ahol Kiss Sándor Boldog Gizella c., végső formájában a római Szent Péter kápolnában látható domborműve is van) a kápolnába nyíló ajtó felületén a négy evangélista szimbólumai faragott képe látható. Valamennyiüknél egy-egy nagy könyv látható, ami minden valószínűség szerint az Újszövetség egy-egy evangéliumára utal, aminek megírása az adott evangélista nevéhez köthető. Az ábrázolások sorrendjében véve: – angyal: Máté evangélista szimbóluma (Jézus tanítványa volt); az Újszövetség első könyve – szárnyas oroszlán, Márk szimbóluma (nem volt Jézus tanítványa); az Újszövetség második könyve – bika: Lukács szimbóluma, (nem volt Jézus tanítványa); az Újszövetség harmadik könyve – sas: János szimbóluma, (a hagyomány szerint Jézus tanítványa volt); az Újszövetség negyedik könyve Források:
A négy evangélista by Tamás Szőcs
A tanítványok felzúdulására, hogy vajon ki lehet ez közülük, Jézus ezt válaszolta: Ő az, akinek a kenyeret adom, miután belemártom azt az ételbe", és Jézus a tálba mártott kenyérdarabot Júdás felé nyújtotta, ezzel azonosítva az árulásra készülő tanítvány személyét, akinek ekkor "megszállta a sátán a lelkét. " (János, Jn 13:21-17) Az utolsó vacsora Forrás: Wkimedia Commons / Jacopo Bassano A bibliai hagyomány szerint a megszégyenített Júdás faképnél hagyta a Mestert és társait, majd az éppen tanácskozó Szanhedrinn ülésére sietett. A Nagytanácsot már régóta aggasztotta a "galileai próféta" egyre növekvő népszerűsége, akit a főpapok roppant veszélyesnek tartottak a saját hatalmukra nézve. Ezért amikor virágvasárnap Jézus a követőivel együtt bevonult Jeruzsálembe, elhatározták, hogy elfogják, és mert azt hirdeti magáról, hogy ő a Messiás, istenkáromlás vádjával a Nagytanács elé állítják. Kajafás indítványára Jézust istenkáromlás vádjával a Nagytanács halálra ítélte Forrás: Gelovenleren Már csak azt a személyt kellett megtalálni a názáreti kíséretéből, aki hajlandó lesz őt a Szanhedrinn kezére adni.
Ez függelékként a Visszafelé olvasás magyar kiadásában is olvasható. Itt többek között azt fogalmazza meg a szerző, hogy nem teljesen elvetendő az a régi szemlélet, amely szerint a Biblia szövegeinek rétegei vannak. "A középkorban az értelmezésnek négy szintje volt: literális, allegorikus, morális és anagogikus. A reformáció szerint viszont csak egyetlen értelem lehetséges, még ha az komplex is" – mondta Fabiny. Minden kornak megvoltak a maga értelmezési módjai. A figurális kutatás nem veti el a történetkritikai módszert, de úgy véli, a teológiai szempont nem lehet másodlagos: a teológiát kell először figyelembe venni, hiszen a Szentírás nem olyan, mint bármely más régi szöveg, a Biblia azt igényli, hogy a hit szemüvegén keresztül értsük meg. "Sajnos mára kettévált a tudományos bibliaértelmezés és a gyülekezeti, gyakorlatias igeértelmezés. A figuratív megközelítés azonban hidat verhet közéjük oly módon, hogy a konzervatív és progresszív irányzatokat összekapcsolja, ezért nevezik teológiai értelmezésnek is. "
). Márk szenvedő szolgaként mutatja be Krisztust, aki "nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Márk 10:45). Lukács, a "szeretett orvos" (Kolossé 4:14), evangélista és Pál apostol társa írta mind a Lukács evangéliumát, mind pedig az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet. Lukács az Újszövetség egyetlen pogány szerzője. Már régóta a történetírás szorgos nagymestereként tekintettek rá azok, akik írásait a családfa- és történelemkutatásban felhasználták. Történészként azt állítja, hogy szeretné sorjában megírni Krisztus életének eseményeit a szemtanúk beszámolói alapján (Lukács 1:1–4). Mivel kifejezetten egy pogány embernek, Teofilusnak ír, evangéliumát a pogány olvasóközönséget szem előtt tartva állítja össze, és azt kívánja bemutatni, hogy a keresztyén ember hite történelmileg megbízható, ellenőrizhető eseményeken nyugszik. Lukács gyakran Emberfiaként utal Krisztusra, emberi oldalát domborítja ki, és számos olyan részletet megörökít, ami nincs benne a többi evangéliumban.