"Csak szemeket látunk, amik nevetnek vagy sírnak" – mondja egy beteg. Ellátogatunk a kamerával családi otthonokba is, ápolónőkébe éppúgy, mint az aggódó hozzátartozókéba. Perlasca egy igaz ember története. Nyomon követjük három ápolónő, Sandra, Isa és Sylvia családjának mindennapjait, ahogy a családtagjaik is próbálják túlélni az időközben elrendelt bezártságot, látjuk a gyerekeiket, akik esténként magukhoz akarják kaparintani a holtfáradtan hazazuhanó anyjukat, na meg a morcos férjeket. Mindenkinek nehéz most, és ezt jól elkapott családi életképekkel átélhetően érzékeltetni is tudják az Életjelek készítői. Eközben a háttérben halványan kirajzolódik a filmből a spanyol társadalom plasztikus képe is. Egy politikus részéről éles kritika fogalmazódik meg a kormány addigi gazdasági pazarlásairól: "eltapsoltak nagy pénzeket hülyeségekre", ha az egészségügyet fejlesztették volna, akkor talán most nem kellene ideiglenes járványkórházat felállítani. S bár a kormány időközben vészhelyzetet hirdetett és kijárási tilalmat rendelt el, de a dilemma továbbra is ott lebeg a fejük felett: az emberi életek számítanak-e inkább, vagy a gazdasági leállásokból következő óriási kár?
Minden szó igaz Zerkowitz Judit Az írásról Stephen King 3 130 Ft-tól Fogatlan oroszlánok Mick Herron Magyar kóla 2 890 Ft-tól A középső birodalom José Rodrigues Dos Santos Tükörember Lars Kepler 3 123 Ft-tól Kérdezz-felelek (0)
Hiszen gondoljuk csak végig, miért másokat akarnánk megváltoztatni, ha a változást elindíthatjuk önmagunkban is és dolgozhatunk azon, hogy megismerjük saját kisbolygónkat, ami által fejlődhetünk, növekedhetünk és elfogadóbakká válhatunk. A saját fejlődésünk, így a saját döntésünk. Bármilyen mű válhat önismereti folyamattá, ami megragadja az olvasó figyelmét, érzelmi világát. Nem is meglepő, hogy a kis herceg tökéletes darab erre a célra. Felhasznált szakirodalom: Bartos Éva (szerk. ): Olvasókönyv a biblioterápiáról. Egy igaz ember története. Bp. : Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1989.
döblingizmusba pusztulni, igen, pont Döblingben. Széchenyi is ott végezte, akárcsak Semmelweis Ignác, akit a családja maga csalt be az elmegyógyintézetbe, ahol gyógyítás címén szépen agyon is verték, mert merészelte tudva hinni, hogy egy kézmosással, EGY KÉZMOSÁSSAL meg lehet menteni az anyákat az akkor szülőágyi láznak nevezett fertőzéstől. Azt hiszik, ez egy mese? Hogy a La Mancha lovagja CSAK egy musical, király belépőkkel? Hát Szerb Antalt ki rúgta a halálba Balfon? Hát nem az, aki hitte, hogy a csoda: létezik. Nem hiszik, hogy ilyen hitetlen, a hihetetlent látni képtelen semmirekellők lennénk? Pedig inkább vagyunk manapság a törődésbe annyira, de jaj, mennyire belefordult, nyavalyás unokahúg, a Vízi Színház színpadán sem kissé förtelmes Antonia, mint a Búsképű Lovag… hisz' lásd a lány dalát a témában: "Csak ő a fontos, csak ő, /Csak ő a fontos, csak ő, /Ha akármit is mondanak, /Ő mindig fontos marad. /De csak neki ártanánk, /Hogyha várnánk tovább még, /Hát úgy határozok:/ Közbelépek és kész.
Az ősbemutató rendezője, Albert Marre jelentős szerepet vállalt a szövegkönyv kialakításában. Hozzájuk csatlakozott Mich Leigh zeneszerző és a dalszövegíró Joe Darion. Leigh korábban reklámdalok írására kapott megbízást, Darion pedig egy bukott darab szerzőjeként "jeleskedhetett". Idézetek Miklós Tibor Musical! című lexikonjából [2] " A La Mancha lovagja " – keretjátékot és azon belül egy régi fogást használt fe la "színház a színházban"-t, de ezt Wasserman különleges feszültstéggel töltötte meg azáltal, hogy itt a játékon belül eljátszott színielőadás sikerének tétje: a főszerepet játszó író és komédiás, Cervantes számára még a saját életénél is fontosabb. Hisz maga a mű: a kóbor lovag történetének kézirata veszhet el a játék kudarca esetén. Ráadásul mindez az inkvizíció börtönében zajlik, ahol veszedelmes bűnöző hada veszi körbe az írót és a szolgáját, élükön a Kormányzónak nevezett zord bandafőnökkel. … A musicalt a világon mindenütt nagy sikerrel játszották… Része lett a műfaj legkitűnőbb alkotásait magába foglaló "örök repertoárnak".
Nem emelünk ki mindenkit. Megérdemlik, megérdemelnék pedig. Sancho, a Herceg, de még a Borbély is: lehet, hogy a kezdeti lelkesedés okozza, de a minap mindenkit a helyén láttunk, talpig színészként. Gratula, srácok – és kedves Kedvek Richárd rendező: uram, Ön megcsinálta. Marsi Laura, aki a koreográfiáért felelt: nemhogy megcsinálta, olyan világot épített fel tánclépésekre húzva rá, amit bármikor öröm nézni. Mert mondom: csak ültünk a végén, hogy EZ meg mi volt. Hogy ja, tényleg: akkor ezért érdemes színházba járni. és kedves hercegem: Mi a helyzet a mi szélmalmainkkal? Hagyjuk-e penetra nélkül, hogy valaki másnak MERJE látni a szélmalmot? Persze hisszük, hogy hagynánk. Mellet ütve valljuk, hogy igen, bőszen lengetve a zászlót, hogy naná, Mi másképp cselekednénk, az álmodozók számára biztosítanánk a szárnyakat, hiszen tudjuk, hová vezet a másfajtának, a mesének, a csodának a nem látása. Tanultunk Cervantestől, ismerjük a világot, és annak, aki nagyot mer álmodni, vagy egy kisebbet akár, megadnánk mindent… csak hát a töri mást mond, és a mi álmodozóink gyakran találják magukat az ún.