1904. április 8. Szerző: Tarján M. Tamás 1904. április 8-án kelt Londonban Nagy-Britannia és Franciaország között az a szerződés, melyben a két állam rendezte a gyarmatosítás során felmerült ellentéteket, megállapodott a későbbi konfliktusok békés rendezéséről, valamint a katonai segítségnyújtásról. A Landsdowne brit külügyminiszter és Paul Cambdon francia nagykövet által aláírt egyezmény az Entente Cordiale, azaz franciául a "szívélyes megegyezés" elnevezést viselte, így kapta az antant nevet a szerződésből kibontakozó katonai szövetség. A századfordulón szabad területek fogyásával a brit és francia expedíciós erők egyre gyakrabban ütköztek egymásba, ezek a konfliktusok pedig gyakran háborúval fenyegettek. Az egyenlőtlen fejlődés – az antant létrejötte - Történelem érettségi - Érettségi tételek. Például 1898-ban, a Nílus partján fekvő Fashodánál történt incidens során a két országot csak egy hajszál választotta el a hadüzenettől. A konfliktusok békés megoldása azért tűnt ésszerűbbnek, mert a francia és brit gyarmatbirodalommal szemben ott állt a kontinentális Európa legerősebb szárazföldi hatalma, Németország, mely pozíciójához mérten a gyarmatok újraosztását követelte, elsősorban az 1871-ben legyőzött Franciaország rovására.
Az antant létrejötte Így került sor a katonai szövetség megkötésére. Az antant létrejötte (1904) Anglia és Franciaország rendezte gyarmati ellentéteit és megkötötte az entente cordiale -t (antant kordiál, szívélyes megegyezés) elnevezésű szerződést. A szerződésben Anglia lemondott Marokkóról Franciaország javára, Franciaország pedig lemondott Egyiptomról az angolok javára. Franciaország elszigetelésére irányuló német politika megbukott. Az angol-orosz szövetség (1907) 1907-ben Anglia is katonai szövetséget kötött Oroszországgal. E két ország között is gyarmati konfliktusokat kellett rendezni: Afganisztánban és Perzsiában. Az újkor (1492-1914) | Sulinet Tudásbázis. E szerződéssel megszületett a hármas antant és bezárult a kör Németország és szövetségesei, Ausztria-Magyarország s a bizonytalankodó Olaszország körül. Túl közel volt Málta szigete. 1883-ban Románia is csatlakozott a hármas szövetséghez. Német-orosz viszontbiztosítási szerződés (1887) A szerződés értelmében: Németország semlegességet ígért arra az esetre, ha Oroszországot megtámadná a Monarchia Oroszország viszont semlegességet ígért egy esetleges német-francia háború esetében A szerződés Franciaország elszigeteltségét teljessé tette, a bismarcki " Európa politika " -a nagyhatalmak gyarmati versengése miatt- sokáig sikeres volt.
Németország "helyet követelt magának a Nap alatt". Az egyenlőtlen fejlődés megnövelte Németország súlyát. Németország a világ második (első az USA), Európában vezető ipari nagyhatalma lett. Az antant (eredetileg entente) kifejezés az Anglia és Franciaország között 1904. április 8-án Londonban aláírt szerződés [1] az Entente cordiale (a. m. szívélyes egyetértés) kifejezésből származik, általában a szövetségesi rendszer ( antant hatalmak = Nagy-Britannia és Franciaország) és a köréjük csoportosult országok együttes jellemzésére használjuk. Angol-francia szövetség [ szerkesztés] Francia és brit katona az antantot népszerűsítő korabeli plakáton Az antant 1904-es létrejötte nem közvetlenül egy világméretű háborúra való felkészülés jegyében történt. Nagy-Britannia és Franciaország a történelem során számos alkalommal vetélkedett egymással az európai főhatalom megszerzése érdekében. 1904. április 8. | Londonban aláírják az antantot létrehozó szerződést. A 19. század vége és a 20. század eleje a gyarmati rendszerek kialakítása, illetve újjáalakítása lázában telt, s ez sem volt mentes ellentétektől, ugyanis mindkét országnak jelentős érdekeltségei voltak Észak-Afrikában.
Ennek hatására az 1938-as bledi egyezményben már Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát is kénytelenek voltak elismerni. Az ezt követő müncheni egyezmény pedig nemcsak az első Csehszlovák Köztársaságnak, hanem a kisantantnak is véget vetett. A kisantant szelleme Edvard Beneš alakjára a mai napig árnyékot vet a második világháború utáni tevékenysége, elég csupán a felvidéki magyarság jogfosztására vagy a csehszlovák-magyar lakosságcsere végrehajtására gondolni. Az 1945 utáni világrendben azonban már nem sok szerep jutott neki. Bár a Kelet-Európára oktrojált Varsói Szerződés egy táborba sodorta Magyarországot, Csehszlovákiát és Romániát (Tito Jugoszláviája ugyebár "tömbönkívülivé" vált), a "kisantant szelleme" azonban sokak szerint tovább kísértett a régióban, melyre az 1956-os forradalom leveréséhez felajánlott román és csehszlovák segítség az egyik legjobb példa. A rendszerváltást követő magyar kormányok törekedtek arra, hogy ez a "szellem" ne térhessen vissza. Ezt szolgálta az 1335-ös visegrádi királytalálkozó hagyományáig visszanyúló Visegrádi Nyilatkozat aláírása 1991-ben, amivel létrejött egy, a cseh-szlovák-magyar kapcsolatokat szorosabbra fűző regionális szervezet.
Az európai nagyhatalmi pozíciókban a századfordulóra bekövetkezett változás új irányt szabott az angol és a francia külpolitikának is. Németország agresszív fellépése háttérbe szorította az angol-francia és az angol-orosz gyarmati ellentéteket. (Franciaország és Oroszország már 1892-ben katonai szövetséget kötött. ) 1904-ben az "Entente cordiale"-nak (antant kordiál = "szívélyes egyetértés") nevezett történelmi jelentőségű egyezményben rendezték az évszázados angol-francia gyarmati vitákat, s megteremtették a Németország elleni közös fellépés alapját. A közép-kelet-ázsiai gyarmatosítás miatt szembenálló Anglia és Oroszország között - három év múlva, 1907-ben - francia közvetítéssel jött létre megegyezés. Azon területen, amelyen korábban ugrásra készen nézett farkasszemet egymással Anglia és Oroszország, a német fenyegetés is siettette a megegyezést. A bagdadi vasút előrehaladó építkezése a Perzsa-öböl közelébe hozta Németországot. A megállapodásban Perzsiát három övezetre osztották. Az északi részt Oroszország, a délit Anglia érdekszférájának ismerték el, s a középső zónát semlegesnek nyilvánították.
Rendezték egymással az olyan kínos kérdéseket, mint Perzsia és Afganisztán helyzete. A huszadik század elejének feszült nagyhatalmi politikájában ezzel végleg körvonalazódott, hogy mely országok kivel szövetkeznek. Nyilvánvalóvá vált, hogy a megnövekedett befolyással bíró Németországgal szemben olyan államok állnak, mint a revanst követelő Franciaország, a háttérbe szorult Oroszország és az egyensúlypolitikát megtartani kívánó Anglia.
Németország a döntőbíró szerepét játszotta a berlini konferencián. Mivel az orosz érdekek sérültek, az orosz-német viszony elhidegült. Bismarck is levonta az eseményekből a tanulságot, mindenekelőtt azt, hogy Németországnak szüksége van Ausztria-Magyarországra, mert összeomlása vagy meggyengülése esetén egyedül maradna keleten Oroszországgal szemben (miközben nyugaton ott áll az ellenséges Franciaország). Az is bebizonyosodott, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiának még inkább szüksége van a tegnap még ellenségnek számító Német Birodalomra. Anglia ugyan kész volt a balkáni orosz előretöréssel szemben összefogni a Monarchiával, de Bécs számára is nyilvánvaló volt, hogy háború esetén az angol flotta nem nyújthat kellő segítséget az orosz hadsereggel szemben. Ezek a megfontolások magyarázzák, hogy a berlini kongresszus után a német kancellár Bécsnek kettős szövetség megkötésére tett ajánlatot, amelyet az oroszellenességéről és német orientációjáról ismert Andrássy Gyula külügyminiszter készséggel el is fogadott (1879).
Az egyik madár akkor levetette neki egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, akkor lement a hűvös alá lefeküdni. Mikor kialudta magát, akkor megint felkelt, elment a csonka fa alá. Mikor meglátta a kismadár, megijedt, elkezdett sírni, hogy már megint itt a farkas. A farkas pedig, ahogy odaért, megállt a csonka fa alatt, felnézett a fára, azt kiáltotta fel a kismadárnak: - Kismadár, adj le nekem egy fiadat, mert kivágom a fát, felszántom az alját. Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét, farkam! Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja a fát, és levetette megint egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, megint elment a hűvös fa alá, pihenni. Sírt-rítt a kismadár, hogy ez a csúnya farkas már elvitte két fiát, mi lesz belőle, ha mind el találja vinni. Tale „A róka és a farkas”: elemzés egy mese. A farkas kialudta magát, megint felkelt, megint elment a csonka fa alá. Mikor meglátta a kismadár, megijedt, elkezdett sírni-ríni, hogy már megint itt a farkas! Az pedig nagy büszkén felkiáltott a fára: Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja a fát, és levetette egy kisfiát.
- Így kell a fenének!... Negyedik variáció: Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán. Csőrében trappista hivalkodott sárgán. Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett. Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes, hogy primadon légy, régen esedékes! És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló! Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló. De hiába várta a ravaszdi róka, hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta. Mi volt eme nem várt, különleges, ritka szerény, józan okos hallgatásnak titka? Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort? Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt... Ötödik variáció: Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli. Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni. S bár az aesopusi helyzet elétárult, csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult. Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta, ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna. A róka és a farkas csikót vesz. A holló csak várt, várt odafenn a hársfán, szeme kérdőn függött mesebeli társán. Miért hallgat a holló? Miért nem szól a róka, holott más a szokás kétezer év óta?
Fontos, hogy a vállalatok megértsék az állatok döntéshozó erejét, főleg a válság illetve a veszély idején. Ha az állat elveszíti az egyik lábát, akkor a dzsungelben való túlélése igen megnehezedik, akár prédaként, akár ragadozóként. Mégsem létezik olyan csapdába esett állat, amely ezt a logikát könnyen elfogadná. Az élet küzdelem, és ezért mindenképpen harcolni kell a győzelemért! Miért is kellene továbbra is a csapdában szenvedni és végül brutálisan megöletni? Farkas erika. Ehelyett le is lehet rágni a csapdába esett lábat, ami által az élet is megmenthető. Sok vállalat vezetője, illetve alkalmazottja beleesik az ilyen jellegű csapdákba. Az egyetlen különbség az, hogy az állatoknak a vadászok és az orvvadászok állítják fel a csapdát, viszont a cégek dolgozói saját maguknak készítik elő a buktatókat. Elfogadják a szenvedést és soha nem kutatják a szabadság lehetőségét. Feltételezik, hogy a szabadság bizonyos korlátozást és megszorítást is takar. Ha egy róka vagy egy farkas egy pillanatig is kételkedne saját képességében, hogy három lábbal is képes tovább élni, akkor nem rágná le a lábát.
De számba sem veszik ezt a lehetőséget. A helyzeti (szubjektív) valóság teljesen más, mint az abszolút valóság. A szubjektív valóság arra kényszeríti a dolgozókat, hogy azt higgyék, hogy nincs élet azon a vállalaton túl, ahol épp dolgoznak. Ezért minden szenvedést elviselnek és boldogtalanul élnek. Sok dzsungelben élő állat három lábbal is szabadon és nagy sikerben él. Nem csupán a megfelelő, hanem a merész és a bátor döntést hozták meg, és ezért váltak sikeressé. A csapdába esett láb leharapása kínzóan fájdalmas eljárás. De sokkal fájdalmasabb a csapda okozta fájdalommal élni, mindaddig, amíg az brutális kivégzéssel nem végződik. A dzsungelben élő állatok megfelelően közvetítik meg ezt a filozófiát. Amikor a csapda kallantyúja a lábra csapódik, az állat rendkívüli fájdalmat él át. Benedek Elek: A farkas és a róka - Könyv - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu. A láb lerágása ugyanilyen borzalmas. Ha az állatok hajlandóak ilyen döntést hozni, akkor a további szenvedés és a küszöbön álló halál elkerülhető. Tehát a megfelelő döntést hozzák meg! A vállalat alkalmazottainak és vezetőinek is muszáj átgondolniuk, hogy vajon egy önmaguk által felállított csapdában vergődnek-e.