Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke interjút adott az Inforádiónak. Ebben egyfelől azt állította, hogy a magyar bajnokság színvonala határozottan javult, viszont elismerte, hogy tíz éve az új elnökség elszámította magát, amikor tízezres átlagos nézőszámot vizionált az NB I-ben. A sportvezető legizgalmasabb kijelentése, hogy indokolatlanok az NB I-ben a több tízezer eurós fizetések – írja a Magyar Nemzet. Az interjú elején Csányi – aki a nemzeti válogatottak versenyeztetési bizottságának a vezetője az UEFA-ban – elmondta: eldöntötték, hogy milyen javaslatot terjesztenek az UEFA Végrehajtó Bizottsága elé. A pótselejtezőket – amelyeket a magyar válogatott idegenben kezd Bulgária ellen – ősszel játsszák le a jelenlegi tervek szerint. Csányi 4,2 milliárdot kaszált azzal a céggel, amelyet Bige László elől halászott el | 24.hu. Csányi önkritikusan értékelte tíz évvel ezelőtti ígéretét. – Megégettük magunkat 2010-ben, amikor az új elnökég elkezdett dolgozni, mert tízezres átlagos nézőszámot ígértünk az NB I-ben, de sajnos ennek a közelében sem vagyunk. Nagyon furcsa, hogy miközben a magyar televízió futballközvetítései közül a válogatottunk meccsei után az NB I találkozói a legnézettebbek, aközben a stadionokban kevés nézőt látok.
Az OTP Bank pénteki közgyűlésén az éves javadalmazásról is döntöttek, aminek alapján természetesen Csányi Sándor elnök-vezérigazgató jogosult a legnagyobb összegre, bár a fizetés nagy része OTP-részvények formájában érkezik. Eddig az OTP igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjai fix havi fizetést kaptak, illetve a bank opciós részvényvásárlási programjának keretében részesülhettek részvényjuttatásban. A pénteki közgyűlésen elfogadott előterjesztés értelmében azonban ez megváltozik, a részvényjuttatás is fix lesz minden hónapban. Ennek oka, hogy a 2006-2010 közötti opciós részvényprogram lejárt és megújítását a javadalmazási politikáról szóló új rendelkezések nem teszik lehetővé. Az új rendszerben az igazgatóság elnöke részesül a legnagyobb összegben: a havi 780 ezer forintos bruttó fizetést ezer darab OTP-részvénnyel fejelik meg. A jelenlegi 6000 forint feletti árfolyamon számolva ez több mint 6 milliós részvényopciót jelent havonta. Pongrácz Antal, az igazgatóság alelnöke 755 ezres fizetése mellett 900 darab részvényre jogosult, míg az igazgatóság többi hat tagja (Baumstark Mihály, Bíró Tibor, Braun Péter, Kocsis István, Utassy László és Vörös József) fejenként 670 ezer forintot és 800 darab OTP-részvényt visznek haza.
Rendkívül fontos a GDP alakulása, ezen belül pedig ágazatonként érdemes elemezni a helyzetet. Nagyon fontos a munkanélküliség, és van egy olyan mutató, amit nem mérnek: hogy milyen pszichológiai hatással volt ez a válság az emberekre. Milyen gyorsan tudnak visszatérni a normális életvitelhez és kezdenek el fogyasztani, utazni, szállodába, étterembe menni és így tovább - mert ilyen természetű félelmek is akadályozzák az újraindulást.
Mennél igazabb, mennél emberibb egy műalkotás, különösen a zenében és testvérében, a költészetben, annál tökéletesebb "formai szempontból" is. Ember és kifejezés; tartalom és forma oszthatatlan, elválaszthatatlan egységet jelent a művészetben. Tóth Árpád valóban csodálatos művésze volt a formának – és éppen ezért volt csodálatos költő e szónak mélyen emberi értelmében is. Alig van még egy költő a magyar líra történetében, akinél a gondolatok és érzések oly tökéletesen és maradéktalanul szublimálódtak zenévé, mint Tóthnál. Két szorosan összetartozó vezérmotívuma van egész költészetének: az elmúlás és az öröm. A múló fiatalság, a múló szépség, a múló élet fájdalma húzódik meg minden Tóth Árpád-vers mélyén. És szemben áll ezzel, mint egyetlen vigasztaló, a "perc… a horatiusi, a goethei, baudelaire-i megfoghatatlan pillanat, a pillanatba sűrűsödött és rögtön elpattanó örökkévalóság" – mint Szabó Lőrinc mélyenjáró, szép bevezető tanulmányában írja. Igen, Tóth Árpád egész költészete tulajdonképpen egyetlen nagy és többé-kevésbé reménytelen vágyakozás, valóban goethei "verweile doch" kiáltás az öröm tűnő pillanata felé.
A Babits által "nagy költőnek" jellemzett Tóth Árpád 1886. április 14-én született és 1928. november 7-én hunyt el. TÓTH ÁRPÁD: CSAK ENNYI Félbehagyott Versek szegény, halkuló rebegése, Sírás halkuló, békélt szepegése, Küszködés békélt, mindegy-legyintése, Csak ennyi, lásd, Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége. Jó itt nekem Kis, hajnali kávéház-zugban, Jó itt nekem, Hajnali, csendes mélabúban, Lassacskán, szépen végit várnom, Hajnali csendes elhalálozásom. Csak sose sírj, Nem volt az élet énhozzám kegyetlen, Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen, Nem illet engem itten joggal semmi, Köszönni illedelmesen és menni. Áldott az élet, Ad kinek-kinek méltón, ahogy illik, Keze felém is illendően nyílik, Hullott kezéből rám is némi jó, Csendeske, fáradt rezignáció. Isten veled, Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek, Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek, Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon, Hogy én eltűntem és hiányzom. (1912)
Évek kellenek hozzá, hogy a halhatatlanságot megállapíthassuk. Kevés vers maradt Tóth Árpád után. Három kötete jelent meg életében: a Hajnali szerenád, a Lomha gályán, az Öröm illan és egy, a Lélektől lélekig, melynek már csak a korrektúráját láthatta. E négy kötethez fűzte most Szabó Lőrinc odaadó és lelkiismeretes filológiai kutatómunkájának eredményét: vagy 150 Tóth Árpád-verstöredéket, kis papírfoszlányokra ceruzával jegyzett remekmű-darabokat. Időrendben követik egymást a könyvben a versek. Alighogy olvasni kezdjük őket, egy másik világba jutunk, valami egészen magaslati helyre, ahol nagyon tiszta és ritka a levegő, és a kék ég olyan, mintha üvegből volna. Végtelen frissesség, éteri könnyedség, alpesi tájak hűvös és mégis mámorosító szellője árad ezekből a versekből, különösen Tóth Árpád utolsó éveinek végsőkig tisztult és nemesedett terméséből. Formaművészet – ezt a szót ma gyakran kicsinylő mellékértelemmel használják. Akik így beszélnek, nem tudják, hogy minden igazi művészet formaművészet.
Mindez 1918-ig mint korjelenség, korélmény, némiképp kordivat jelentkezik. 1919 elején a történelmi események hatására rövid időre a nietzschei életöröm váltja fel, hogy aztán haláláig tartó nagy költői korszakában saját létélménnyé dolgozza át a lemondás és fájdalom schopenhaueri gondolatát. A világképnek megfelelően a meghatározó műfaj az elégia. A hangnem, a hangfekvés pedig a borongásé. Kevés magyar költő jellemezhető olyan jellegzetes szókinccsel, mint Tóth Árpád: bús, lomha, méla, beteg. Stílusára a szecesszióval rokonított impresszionizmus a jellemző; a világ állóképekben való megragadásának igénye. Kedvenc stíluseszköze pedig a szinesztézia, mely a világ teljes hangulati és érzéki felfogásának igényéből fakad. Verselése gazdag, tudatos; sajátos versformája a 7/6 vagy 6/7 osztású jambikus sorok, a nibelungizált alexandrin, vagy kortársi elnevezéssel Tóth Árpád vers. Korai költészetének reprezentatív darabja a Meddő órán. Az elégikus dalforma hatásos módon közvetíti a szecesszió emberképének egyik vonását, a személyiség izoláltságát, magára maradottságát.
Ó, lesz-e nékem valaha Egy csendes, barátságos kertem, Hol fényes lombú fák között Hosszan, békén lehet pihennem? Hol bölcsen elemezhetem Megélt, elmúlt tragédiáim, S csendesen mosolyogni látnak Az orgonáim? És lesz-e tisztes, ősz hajam S agyamban csöndes, öreg eszmék? Miket szép, széles gesztusokkal Klubtársak közt meghánynánk-vetnénk? Kinyitnók a klub ablakát, Ragyogna ránk a holdkorong, S múltról zenélő szívvel ülnénk: Öreg szobrok, vén Memnonok… De biztos-é, hogy mindenik Öreg szívre leszáll a béke? S hogy ami most fáj, akkor édes? Vagy jobb, ha most szakadna vége? – Ki a körútra szaporán, Ki! a vasárnapi zsivajba! Itt benn valami fojtogat, Félek magamba… 1907