Kései verseinek kötetkiadását - igazolva a versek sugallta előérzetet - Karinthy már nem érte meg. Az Üzenet a palackban nem sokkal a halála után, 1938-ban jelent meg. Kötetünk anyagát néhány, az eddigi gyűjteményekben nem olvasható vers, sanzon teszi teljesebbé. Vissza Tartalom Vérmező, 795. május Nem mondhatom el senkinek ELŐSZÓ 19 HESS, MADÁR! 22 ÁLOM 24 HALOTT 25 MÉNÉ, TEKEL... 28 ZIVATAR 1927. ÁPRILIS 2.
1927-ből való a Notesz című karcolatkötet. 1928-ban az Athaeneum tíz kötetben jelentette meg összes munkáit. A Minden másképp van című karcolatgyűjtemény 1929-es, 1930-ból való első verseskötete, a Nem mondhatom el senkinek. 1933-ban, Hitler hatalomra jutásának évében a szellem válságáról és a világot fenyegető veszélyről ír. Ekkor jelent meg Hasműtét című novelláskötete és a Még mindig így írtok ti című karikatúragyűjtemény, illetve a Barabás című novelláskötet. Betegsége 1936-ban Karinthy maga "fedezte fel" betegségét. Egyre súlyosbodtak rosszullétei. Megállapították, hogy agydaganata van, amelyet sürgősen meg kell műteni. 1936. május 5-én Stockholmban Olivecrona professzor sikeres agyműtétet végzett Karinthyn. Az Utazás a koponyám körül című naplóregényében (1937), illetve a Nevető betegek (1936) című kötetben számolt be műtétjéről. Az 1937-es év egy másik regény születési dátuma is, ekkor látott napvilágot talán legnagyobb regénye, a Mennyei riport. Öt évre szóló írói tervet készített, de 1938. augusztus 29-én Siófokon agyvérzés következtében váratlanul meghalt.
Előszó (Hungarian) Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek Próbáltam súgni, szájon és fülön, Mindnyájatoknak, egyenként, külön. A titkot, ami úgyis egyremegy S amit nem tudhat más, csak egy meg egy. A titkot, amiért egykor titokban Világrajöttem vérben és mocsokban, A szót, a titkot, a piciny csodát, Hogy megkeressem azt a másikat S fülébe súgjam: add tovább. Elmondom hát mindenkinek. Mert félig már ki is bukott, tudom De mindig megrekedt a féluton. Az egyik forró és piros lett tőle, Ő is súgni akart: csók lett belőle. A másik jéggé dermedt, megfagyott, Elment a sírba, itthagyott. A harmadik csak rámnézett hitetlen, Nevetni kezdett és én is nevettem. Gyermekkoromban elszántam magam, Hogy szólok istennek, ha van. De nékem ő égő csipkefenyérben Meg nem jelent, se borban és kenyérben, Hiába vártam sóvár-irigyen, Nem méltatott reá, hogy őt higgyem. Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak És sokszor jobb lett volna lenni rossznak, Mert álom a bűn és álom a jóság, De minden álomnál több a valóság, Hogy itt vagyok már és még itt vagyok S tanuskodom a napról, hogy ragyog.