Tehát aki belevág, annak a beugróhoz szükséges minimum 700–800 ezer forintnál, de inkább 1, 5–2 millió forintnál biztosan több pénzre lesz még szüksége. A tagsági díj mellett vannak ugyanis egyéb, folyamatosan fizetendő költségek, az üdülő fenntartására, karbantartására. S ezek akkor is kötelezőek, ha valaki nem üdül, nem cserél. De mivel a cserelehetőség átadható barátnak, ismerősnek, és bérbe is adható, akkor is hasznosul, ha a tulajdonos önmagának nem talál a több mint 90 ország mintegy 5400 üdülőjében (egy-egy üdülőben akár több száz önálló üzletrész is lehet) olyan csereajánlatot, ahova maga is szívesen elmenne. Az üdülési hetek több év alatt össze is gyűjthetők. Természetesen bárki bármely országban vásárolhat üdülési jogot, és az RCI-rendszerben igen sokan vannak olyanok, akik külföldi ingatlanba fektetnek. Napjainkban az üdülési jogok piaca a világban összesen évi 9–10 milliárd dollár forgalmú, és a tagok száma mintegy 7 millió. Közülük 1, 5 millió él Európában, és több tízezer magyar család kapcsolódott már be.
Ilyenkor is nagyon körültekintőnek kell lennünk, mert több olyan cég van, ami erre vállalkozik, viszont tényleges viszontértékesítés helyett egyéb, sokszor nem működő szolgáltatásokat is megvásároltatnak a gyanútlan ügyféllel. Figyeljünk arra, hogy az értékesítést vállaló cégnek az üdülési jog eladása előtt, előre ne fizessünk díjat, ne adjunk előleget, különösen mert ezt jogszabály is tiltja. Ügyelni kell arra is, hogy más, az üdülési jog eladásától független, és ténylegesen igénybe venni nem is kívánt – de pénzbe kerülő – szolgáltatást se sózzanak ránk. Az is előfordul, hogy valakit azzal vesznek rá, hogy a meglévő üdülési joga helyett egy másik, drágább üdülési jogot vegyen, hogy ez utóbbit könnyebb lesz értékesíteni. Az esetek nagy többségében ez persze nincs így.
Nálunk a legnagyobb érdeklődést két-három éve tapasztalták a forgalmazók. Majd miután megindult egy eladási hullám – mivel sokan úgy ugrottak bele, hogy nem tisztázták előre a feltételeket –, mostanra ez is lecsengett, és az adásvétel beállt egy normál piaci mértékre. Az új belépők száma az utóbbi időben azért sem nő igazán, mert sokan másodkézből vesznek üdülési jogot – ez jelenleg olcsóbb, mint aki közvetlenül a forgalmazóval üzletel –, és így ők nem jelennek meg új tagként a statisztikákban. A leggyakoribb gond, hogy az üdülési jogot általában 30 vagy akár 99 éves időtartamra adják. Aki aktív kereső korában megvásárolja, nyugdíjasként rádöbben arra, hogy a költségeket nem képes fizetni és – mivel a csere és az üdülés is további összegeket igényel – kihasználni sem. Viszont mivel többen szeretnének eladni, mint venni ilyen jogot, a kínálati piacon az árak nyomottak, és sokszor az eredetileg befektetett ár sem térül meg. Ráadásul a forgalmazók értékesítési előadásaikat gyakran arra építik, hogy az RCI-ben rejlő pénzügyi befektetési lehetőségekről győzködik a hallgatóságot.
A millió dolláros hotel A timeshare-cégek szerint jó befektetés, a csalódott ügyfelek szerint átverés, a Gazdasági Versenyhivatal szerint megtévesztés. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 7 millió forintra büntetett két cserélhető üdülési jogokat kínáló timeshare céget a fogyasztók megtévesztése miatt. A hatalmas összegekért ugyanis valójában nem ingatlanokat, hanem csak egy-két hét üdülési jogot árulnak - írja az Patinás rendszer, kidolgozott módszer A timeshare-koncepció a hatvanas években, Európában alakult ki. Napjainkban 6, 7 millió timeshare-tulajdonos él a világon, közülük 1, 4 millió Európában található. Az öreg kontinensen évi 1, 5 milliárd dollárért értékesítenek a timeshare-cégek. Ezek a számadatok kétségkívül a rendszer népszerűségét mutatják - vagy inkább a timeshare-ügynökök talpraesettségét? Az általuk kínált nyaralási lehetőség első pillantásra valóban vonzónak tűnik, második pillantásra pedig nincs idő; a timeshare-cég által tartott prezentáció után azonnal dönteni kell a vásárlásról.