Ami az egyik helyzetben jó, a másikban rossz lehet. Az imént nagyot hazudtam az édesanyámnak, amikor megkérdezte, jól vagyok-e, mert nem akartam őt megrémiszteni a zűrjeimmel. Ez az én kis szubjektív morális válságom, és erkölcsi nézeteim is jobbára csak individuálisak és szubjektívek lehetnek, legfeljebb rokon gondolkodású embertársakra találhatok, akikkel többé-kevésbé egyetértünk. Így jönnek létre a konszenzusok, és úgy vélem, országos szinten is inkább erre lenne szükség, mint normatív morális előírásokra. Ezzel természetesen a különféle társadalmi szabályokat és törvényeket nem vitatom, az erkölcsöt viszont sokkal érzékenyebb és intimebb, sérülékenyebb szférának gondolom, amit talán mégsem kéne államilag megregulázni. "Demokrácia nem létezhet morális normák nélkül" - állítja Sólyom. Biztos, hogy a normák hiányoznak? Nem inkább a kifinomult erkölcsi érzék, a becsület és a felelősség, meg a minimális konszenzus? Pénzügyi, morális és szakmai válság sújtja az építőipart- HR Portál. De ki a megmondhatója az erkölcsi rendnek? Ki szabja meg a normákat? Az a megmondhatója és az szabja meg, aki autoriter erkölcsöt képvisel, ami viszont ellentétes a pluralista, a felelősségre apelláló és a különféle személyes meggyőződéseket tiszteletben tartó, konszenzust kereső etikával.
A pszichológust nem kérdezik, és nem is válaszol soha olyan kérdésekre, mint például: milyen pszichológiai következményei voltak a rendszerváltást követően a morális konszenzus teljes átalakulásának? a tömegessé váló létbizonytalanságnak? vajon miért öltenek etnicizált formát a társadalmi feszültségek? miért rosszabb az alacsony státuszú szülők gyerekeinek iskolai teljesítménye? stb. és miféle pszichológiai segítséget lehetne nyújtani ezekre a problémákra? Fotó: Lily, CC Minden korszakban és társadalomban működnek kidolgozott ideológiák és technikák az emberek önmagukkal való viszonyának szabályozására. Michel Foucault szavaival az "önmagaság technikái" biztosítják a jó és a helyes élet imperatívuszait, más szóval egy olyan morális univerzumot, amely az egyént számára elfogadható módon kapcsolja a termelés rendjéhez (azaz adott gazdasági, hatalmi viszonyokhoz). Egyház - Mit jelent a dzsihád valójában? - Az iszlám nemet mond a terrorizmusra. A pszichológia maga is ilyen technológiaként jött létre a XIX. század második felében, a nyugati kapitalizmus terjedése és modernizációja idején.
Ehhez képest az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete nem csak a volt kommunista államokat, így köztük Magyarországot vette fel, hanem a Szovjetunió volt tagállamait is. Ez viszont csak a folyamat kezdete volt, a NATO és az EU azóta is igyekszik nyújtani a kezét a posztszovjet térségben, az orosz határokhoz igen közel. Volt-e bármilyen jogi kötőereje Washington ígéretének? Nem. Morálisan elfogadható egy nagyhatalmak által kisállamok sorsát meghatározó, a fejük felett megkötött megállapodás? Nem. Jobban tette volna a Nyugat, ha nem szegi meg ezt az írásba nem foglalt ígéretet a Szovjetunió szétesésével, és Oroszország 1990-es években látható gyengülésével? Valószínűleg nem. Sólyom László: morális válság van Magyarországon - Infostart.hu. Mindezek ellenére van-e létjogosultsága az orosz értelmezésnek? Persze. Megismerni ezt az ellenfél értelmezést, és belehelyezkedni a szempontjába nem ördögtől való, sőt, stratégiailag is ideális lépés. Hiszen e nélkül nem tudjuk sem megérteni, sem előre jelezni annak viselkedését. Oroszország esetén már legalább a 2008-as georgiai, de 2014 óta az ukrajnai események óta hallhatjuk expliciten ezeket az aggályokat.
Mekka meghódítása után mint hadvezér, már konkrét harcról szólt. Ugyanakkor a hit térítése nem kapcsolható szorosan a dzsihád fogalmához, bár a hitetlenek elleni harcról beszélt, a zsidók és keresztények erőszakos térítését megtiltotta. A modern kori fundamentalista - iszlamista ideológiák, amelyek a dzsihád szellemét a Koránra és a Prófétára kívánják visszavezetni, tehát nem Mohamed szellemében járnak el. Mohamed a vitás kérdésekben mindig a kompromisszumos megoldásokat kereste, és lehetőség szerint békés eszközökhöz folyamodott. A 20. század hetvenes éveiben a szekuláris, mérsékelt nyugatbarát nacionalista mozgalmak helyét a radikális iszlamista szervezetek vették át a muszlim politikai életben, akik a dzsihádot eszméik középpontjába emelték. Abd al-Szalam Faradzs, az Anvar Szadatot kivégző Dzsihád-csoport vezetője már a dzsihádot, mint a muszlim elsődleges kötelességét nevezi meg. A szív/lélek dzsihádja (dzsihád bin nafsz/kalb): belső küzdelem a gonoszság ellen. A dzsihád a nyelv által (dzsihád bi-l-liszán): a jó küzdelme a gonoszság ellen, amit írás és beszéd, mint például dava (térítés, misszió), hutba (szentbeszéd) és más formákban folytatnak.
Paul Ricoeur szerint az erőszak nyelve a félelem és a harag, a sértett méltóság és az arcátlan dicsekvés nyelve. A hatalom elvesztésétől való félelemre és az ellenség iránti haragra alapozó, mélységes sértettségében az egész ország morális állapotát ostorozó "konzervativizmus", mely kimeríthetetlen a szemrehányásokban és a hencegésben, önmagát erodálja és tömegeket bolondít. A politikusok, akik lépten-nyomon az (egyébként teljes mértékben tisztázatlan) "értékrendjükre" hivatkoznak és "erkölcsi megújulást" ígérnek, visszaélnek e veretes kifejezésekkel, a politikai haszon bankóira váltják őket, és ami még nagyobb baj: rontják az emberek erkölcsi érzületét és ízlését, köznapi vélekedéseikből, népi kiszólásaikból pedig ítéleteket kovácsolnak. Fegyvert kovácsolnak.