Kosztolányi Dezső számos, sikeresebbnél sikeresebb novellát, regényt és műfordítást tudhat magáénak, az eredetileg 8 kötetből álló költészete azonban ténylegesen egyedülálló. A 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja minden életszakaszában, hol pár sorban, hol hosszabban kifejtve verseiben fogalmazta meg az általa átélt élményeket és gondolatokat, így a művek által pontos képet kaphatunk arról, hogy melyik élethelyzetet hogyan élte meg a poéta. Összegyűjtöttünk nektek 8 verset, amelyekben a legtöbb ember számára is ismerős helyzeteket idéz meg: az igaz szerelem megtalálását, a szülővé válást, a belső bizonytalanság kezelését és a közeledő aggkor elfogadását. Fotó: MTI Akarsz-e játszani? Kosztolányi dezső verseskötetei. A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú őszt, lehet-e némán téát inni véled rubin-téát és sárga páragőzt?
Kitűnően ért az emberi lélek rezdüléseihez, és erről az oldalról közelítve nemegyszer – akaratán kívül – társadalmi igazságokat tud megvilágítani. Az Édes Annában például a kizsákmányoltak, a megalázottak osztálygyűlöletének pszichológiai mozzanatait mélyebben tárja fel, mint bárki, aki hasonló témáról politikai meggondolásokból írt. Regényei be is törtek a világirodalomba, a Néró, a véres költőről többek közt Thomas Mann írt elragadtatott sorokat. Kosztolányi későbbi éveiben a fiatal költők bizalmas barátja és tanácsadója volt. És ő, aki oly indulatosan elkülönítette magát Adytól, nemcsak megértéssel fogadta József Attilát, de korán fel is fedezte benne a bontakozó nagy költőt. Ötvenegy éves korában rák ölte meg. Végső versei a halálvárás és a halálfélelem remekművei. Ezek zárják le a játékosságában is mindig szorongó művészetet. Kosztolányi Dezső - Kosztolányi Dezső - vers.hu. De ebben a szorongásban ugyanakkor könnyedség és báj is volt. És ez a költészetvarázs egyben menedéket is adott a szorongások ellen. Ezért is olyan sok olvasónak kedvenc költője Kosztolányi: pillanatnyi feledést ad a lét fenyegetései ellen.
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, ez utcaseprő, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt? Akarsz játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a földön s akarsz, akarsz-e játszani halált? Már néha gondolok a szerelemre Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet – én Istenem – milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme. Halkan beszél, csak nékem, soha másnak. Fájó fejemre hűs borogatást rak. És kacagása hegedű-zene. Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. Könyv: Kosztolányi Dezső versei (Kosztolányi Dezső - Réz Pál (Vál.)). Különös, titkos és ritkán mosolygó Az éjbe néző.
Ujságot olvassz, amikor beszélek, kurtán felelsz. Barátaiddal vagy. Üres a szobád. Üres a lelkem. Nem látod arcomon botor szerelmem. Nem veszel észre. Csikorgó hangom iszonyú tenéked. Nehéz a kezem. Anyád lett megint egyetlen barátnőm. Vele beszélek. Halkan említem hancúzó korunkat. Hogy meg ne halljad. Így hagytam el egykor én is apámat. Ő is így ment el. Kosztolányi Dezső | Verstár - ötven költő összes verse | Kézikönyvtár. Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan. Vissza se nézve. Ó, e magány a régihez hasonló, mikor még nem éltél. A reggelek hamut szórnak fejemre, szürkék a delek. Este a kertben nézem az eget, a fákat, a lombot S kérdem magamtól, miért nem érti gyümölcs a törzset? Sorsunk Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás s lemondani nekem oly fájdalmas-édes. Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja, bánat és csalódás nem fér a szivéhez. Nézd a természetet, mint vál elmulásra, minden egyes ősszel lassan hervadozva csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa, küzdelem és bukás a porember sorsa. S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan hajtom le fejemet síri nyoszolyámra s édes a lemondás: az élet torz-arcát redőosztó kézzel mosolygósra váltja, vérezve vesződünk viharzajos tusán, míg végre a halál karján elalélunk s fáradt szemeinknek a zűrzavar után, a ciprusok árnyán dereng fel a célunk.
Ezek mind bölcsészként, tanárjelöltként indultak, volt, aki "filozopterköltészet"-nek gúnyolta lírájukat, amelynek nem mellékes jellegzetessége volt a költők igen nagy és széles körű műveltsége. S valamennyiükre jellemző volt az évezredek örökítette versformakészlet tökéletes birtoklása és mesteri módon kezelése. És ami nem kevésbé jellemző, hogy e néhány közös jellemző vonáson túl szinte semmi sem emlékeztet bennük egymásra. Értő olvasó egy Kosztolányi-versről vagy prózai bekezdésről akkor is felismeri, hogy ki írta, ha éppen azokat a sorokat addig még nem is olvasta. Nagy kultúrájú vidéki értelmiségi családból érkezett egyetemistának Budapestre, apja a szabadkai gimnázium igazgatója volt, elődei egyik oldalról szabadságharcos hagyományú, műveltséget őrző és hagyományozó köznemesek, másik oldalról nemzedékeken keresztül patikus polgárok. Kosztolányi dezső verse of the day. Könyvek, eszmék és versek közül került fel az egyetemi társak közé. Itt az egyetemen azonnal összebarátkozik a hasonlóképpen irodalom szakos Babits Mihállyal és Juhász Gyulával, majd életre szóló barátságot köt a matematikával és fizikával foglalkozó Karinthyval és a jogász, de közben kereskedelmi iskolai tanárnak készülő Füst Milánnal.