Apja halála után, élete még inkább komorrá és sötétté vált, tele bűntudattal és kétségekkel. Most úgy érzem az egyik legnagyobb, legtökéletesebb és legelgondolkodtatóbb nagyregény, amit valaha olvastam. Az egyik legjobb alkotás a bűnről, és, ha nem is a bűnhődésről, de a bűnök jóvátételéről és a megbocsátásról. Olvastam és imádom Krasznahorkai László, Bartis Attila vagy Oravecz Imre műveit, olvastam és szeretem Cormac McCarthy, J. M. Cabré, Jaume - Én vétkem - Múzeum Antikvárium. Coetzee, W. G. Sebald vagy Michel Houellebecq valamennyi művét, nagy kedvencem José Saramago, Ian McEwan és Gao Xingjian is; alig várom, hogy végre újra jöjjön valami Christoph Ransmayrtől, vagy végre valaki felfedezze idehaza is D. Thomast. Hogy miért kezdem ezzel a felsorolással? Mert, ha válaszolnom kellene arra a roppant banális, és egy rendszeresen szépirodalmat olvasó ember számára gyakorlatilag értelmezhetetlen kérdésre, miszerint melyik könyvet vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre (mintha egy könyv elég lenne), akkor alighanem mégsem a fent említett zseniális alkotók egyik művét, hanem Jaume Cabré Én vétkem című nagyregényét választanám, mert ebben a könyvben gyakorlatilag megvan minden, amiért olvasni egyáltalán érdemes.
A hatvanéves, korai Alzheimer-kórral diagnosztizált Adria Ardevol megvizsgálja az életét, mielőtt sorra elveszítené az emlékeit. Felidézi gyermekéveit, amikor a tehetős családja egy gondjaira bízta a nevelését. Anyjára gondol, a visszafogott, hideg, gyakorlatias asszonyra, és a titokzatos apjára, akinek erőszakos halála miatt örökös bűntudatot érez. A család régiségboltja az egész világot jelentette a kis Adria számára. Jaume Cabré: Én vétkem | könyv | bookline. E világ középpontjában a legértékesebb kincs az a Storioni hegedű, melynek tokja egy évekkel korábbi, rejtélyes bűneset nyomait hordozta. Adria gyermekkora megválaszolatlan kérdésekkel és pasziánsszal, szeretetlenségben telik. Történelmet és nyelveket tanul az apja kedvéért, hegedülni az anyja kedvéért. Amikor egy baleset véget vet apja életének, Adria világa megtelik bűntudattal, titkokkal és kétségekkel. Visszaemlékezése pedig egészen távolra visz: a késő középkori kolostorok világától a náci koncentrációs táborokon át egészen a huszadik századi Kongóig. Jaume Cabré magával ragadó regényét, mely 2011-ben látott napvilágot, számos fontos irodalmi díjjal tüntették ki, és eddig több mint húsz nyelvre fordítottá Cabré (1947-) katalán író és filológus.
Ennek az oka az – Cabré vitathatatlan zsenialitásán túl –, hogy olyan elbeszélőt választott, aki egyfelől roppant művelt (Adriá Ardévol egy zeneszerető műgyűjtő, akit bár roppant mód meggyötört az élet, még a halál árnyékának völgyében sem hagy fel a gondolkodással), másfelől pedig Alzheimer-kórja miatt már szétesőfélben van a személyisége, így saját gondolataiból egy pillanat alatt ki tud esni, hogy egy másik történetben találja magát. Az egyik pillanatban még a huszadik században éli világát, a másikban már egy középkori szerzetes bőrébe bújik, miközben persze nemcsak a történelmi, művészeti eseményeket követjük nyomon, hanem a katalán férfi személyes történetét a titokzatos apával, a rideg anyával és a nagy szerelemmel együtt. Sőt, még az apjától örökölt csodálatos Storioni hegedű sorsát is, ami egy középkori bűncselekménytől kezdve, évszázadok zűrzavarán és az auschwitzi poklon át elvezet napjainkba, hogy összetartsa az egyes szálakat, és ezáltan nemcsak Adriának, de nekünk is alkalmunk nyílik arra, hogy elgondolkodjunk a világunkat markában tartó Gonosz természetén.
Az inkvizícióban résztvevő papból és a náci ideológia szolgálatában álló katonákból és orvosokból szerzetesek lesznek, hogy egy másik "isten" szolgálatában vezekeljenek, és reménykedjenek a bűnbocsánat elnyerésében. A főhős édesapja műgyűjtő, és ebben a visszaemlékezésben az átadott tudás, a tárgyakhoz kapcsolt történetek egészen közelivé, személyessé válnak. A régiségek és a korábbi korokban élők emlékei a régi bűnöket hagyományozzák Adriára. A tárgyak megérintésével és birtoklásával magára vállalt teherként éli át újra a történelmet, a 14-15. századi inkvizíciót, a nácizmust, a holokausztot és a Franco-diktatúrát. A tárgyakkal együtt a szereplők emlékezetét, az átélt, szubjektív történelemszeletet is mintegy magáévá teszi. Ezzel mintha azt akarná sugallni a történet, hogy minden egyes ember vétkes az emberiség múltban elkövetett bűnös cselekedeteiért. "A gonosz a perverz emberi akarat gyümölcse? Vagy ha nem, akkor az ördögtől való, az oltja az általa alkalmasnak talált emberekbe…" Adriá egész életét annak szenteli, hogy a szereplők cselekedetei mögött meghúzódó titkot és motivációt értelmezze vagy erre kísérletet tegyen.