A történelmi Magyarország mértani középpontját Mihálfi József, szarvasi evangélikus gimnáziumi tanár határozta meg (1880 körül), amely egyben a Kárpát-medence középpontját is jelenti. Először fotózott a világűrben, de máris történelmi jelentőségű képet készített az űrteleszkóp - Terasz | Femina. Szarvas a történelmi Magyarország közepe, amit a Szarvasi Arborétumtól néhány száz méterre található malom-emlékmű jelez. Aki fogékony a történelmi jelentőségű látnivalókra, annak legalább egyszer kötelező elzarándokolni a 1939 óta fennálló szélmalom-emlékműhöz. Szentegyháza és Barót erdélyi testvérvárosok székelykapui 2000 óta őrzik a 1250 méter hosszú Szarvasi Történelmi Emlékutat, amely 17 stáción keresztül vonultatja fel Magyarország történelmének jelentős állomásait.
A Webb nagyobb, mint a Hubble, így távolabbi, halványabb galaxisokat is láthat - mondta Jonathan Gardner, a NASA kutatója egy sajtótájékoztatón. A történelmi Magyarország közepén | A kövek mesélnek. Az Európai Űrügynökséggel közösen indított teleszkópot az 1990-es évek közepe óta fejlesztik, végül decemberben juttatták fel az űrbe. Jelenleg nagyjából egymillió kilométerre van a Földtől, ahol az ősi galaxisok kutatását végzi. Fotók: ESA Furcsa és rejtélyes fényalak tűnt fel az égen Viszonylag gyorsan kiderült, mik ezek a furcsa fények az égen.
Itt hagyom a zárójelbe tett szavakat mementónak. Nem mindig nézett ki a jeltorony úgy, ahogy ma, 2002. Április 30-án. Köszönjük a helyreállítók áldásos munkáját. A község másik látnivalója, az 1400 körül épült gótikus stílusú, egyhajós templom maradványa, melyet a település központjában találod. 2004. június 25. 17:19 -kor felújítottuk a ládát. A geoládával megjelölendő célpont közelében sajnos továbbra sincs megfelelőnek bizonyuló rejtekhely, ezért a ládát kettőssé tettük. Azaz a célpont közelében egy virtuális pont van, tőle 381 méterre, úgy látszik, egy megbízható rejtekhelyen, egy hagyományos láda várja a megtalálókat. Mindenki eldöntheti, melyik a szimpatikusabb:-) 2013. 06 -án a sorozatos ládalopások és ládarongálások eredményeként virtuálissá tettük eme ládát is. Kellemes és eredményes geoláda-vadászatot kívánunk, Anikó és Miki Állapot: beteg K R W értékelés (770 db): környezet: 4. 15 rejtés: 4. 03 web: 4. 35 átlag: 4.
Ennek ismeretében Mihálfi indítványára Nagy-Magyarország földrajzi középpontját a már nem üzemelő malom egyik használaton kívüli malomkövével jelölték meg. Ez aztán így is tudatosodott a lakosságban, s az emlékkő még az első világháború idején is az eredeti helyén maradt. A középpont emléke azonban egyre inkább elhomályosodott: a malomkő mint szimbólum csak néma tanúja maradt a korábbi esemény jelentőségének. A malomkő történetéről a Szarvast megszálló román csapatok (1919. ápr. 28. – 1920. márc. 2. ) is tudomást szereztek s az ún. emlékkövet Szarvasról elvitették valahová. Ezt követően egy évtizedig Nagy-Magyarország geometriai középpontjáról alig-alig esett szó; a Trianoni tragédia gyászában élt a nemzet. Szarvas község képviselő-testülete részéről 1929-ben született egy hazafias gondolat: korábbi ismeretek birtokában emlékművel kellene megjelölni Szarvast, mint Integer Magyarország geometriai közepét. Tekintettel a Trianon utáni helyzetre a honatyák a bölcs elképzelést teljes egyetértéssel helyeselték és nyomban elfogadásra előterjesztették.
(Poe egyébként azért a hollót választotta, mert ez a madár illett legjobban a vers melankolikus hangvételéhez. ) Kezdetben a holló inkább komikus jelenség, de egyre félelmetesebb alakot ölt, s a fájdalmas emlékezés jelképe lesz (" Van… van balzsam Gileádban? … mondd meg –, lelkem esdve vár… "), majd a végzet madarává (halálmadár) válik. A halálban való végleges és teljes megsemmisülés szimbólumává lényegül át ("… messze mennyben vár-e jó rám, / Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár, / Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár? ") Vershelyzet: a merengő lírai én visszaidézi a múltat, tehát egy visszaemlékezés a vers alaphelyzete. A felidézett szituáció egy találkozás. Viharos, hideg, sötét téli éjszaka van, különös zajok hallatszanak, a szobában pislákol a tűz. Poe a holló elemzés. A "furcsa" könyveket olvasgató, fájdalmas emlékeibe belemerülő lírai hősnek halott kedvese jár az eszében, amikor zajt hall. Előbb ajtót, majd ablakot nyit, melyen beszáll a szobába egy holló, leül Pallasz Athéné fehér márványszobrára és monoton hangokat hallat.
"Legyen hát e szód utolsó! "– szöktem föl – "sátán vagy holló! Menj, röpködj az éjviharban, a plutói bús vizen! Itt ne hagyd egy árva tollad, nehogy arról rágondoljak, mit hazudtál e szobornak vállán ülve peckesen! Tépd ki csőrödet szivemből s hagyj magam, mig elveszem! "S szólt a Holló" - Cultura.hu. – Szólt a Holló: – "Sohasem! " És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül, fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen. Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyü Holló, míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen s lelkem e padlómon-ingó árnyba fullad csöndesen: nem szabadul – sohasem.
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár, nem is hittem a fülemnek. " – S ajtót tártam, nyílt a zár: éj volt künn, más semmi már. S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten, látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár; ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen, nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra! ", – halk, sóvár hangon én búgtam: "Lenóra! Poe a holló verselemzés. " s visszhang kelt rá, halk, sóvár, ez hangzott s más semmi már. S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem, hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár, s szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak, no te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár, csitt, szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár, szél lesz az, más semmi már! " Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár, s rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennenhordott csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, ajtóm felett Pallasz szobrán megűlt, mint kit helye vár, – ült, nem is moccanva már.