Így aztán a magánéletemben és a szakmai körökben is olyan emberekkel veszem körül magam szívesen, akiknek a profizmusát és tehetségét pont úgy értékelem, mint a személyiségét – így együtt alkothatunk. Fiat Linea 1.4 Pollenszürő Helye – Cars. Ezt az írást éppen a repülőgépen pötyögöm, Mexikóból Görögország felét reppenve, és miközben van egy leadási határideje, miközben nyilvánvalóan anyagi kompenzációt kapok érte, és arra is szolgál, hogy lehetőleg jó sokan kattintsanak rá, így népszerűsítve a WMN magazint, valójában egyszerre művészet is, hiszen szavakkal festek. Sőt terápia is – nekem, és néhány olvasónak, akit megérint –, valamint egy kicsit egyszerűen csak "hobbi", hiszen oly sokan vannak, akik kedvtelésből írnak naplót, személyes jegyzeteket. Mexikóban pedig – bár egy hónapot töltöttünk élvezve a ragyogó napfényt, a mennyei falatokat és csodás koktélokat, és aki végigfut az Insta-oldalam vonatkozó story-highlights albumán, bizonyosan nem a gürcöléssel azonosítja majd a látottakat – volt, hogy naponta tizenkét különböző fogást készítettünk el tizenöt emberre, néhány órányi alvással.
Amikor pedig megpróbálom elmagyarázni, olyanok is akadnak, akik azt gondolják: azt sem tudom, mit jelent dolgozni. Nem tudják, hogy már kisfiúként besegítettem a szüleim meditációs kellékeket és indiai ajándéktárgyakat árusító üzletében, akik nem mellesleg szintén úgy éltek és dolgoztak le egy életet, hogy összehangolták az értékrendjüket, szenvedélyüket a karrierrel, munkával. Nem tudják, hogy húszévesen éjszakánként magyar szöveget fordítottam filmekhez szinkrondramaturgként, napközben pedig szinkronstúdiók között rohangáltam, gyakorta órákat töltve a stúdióban. És természetesen azt sem tudják sokan, hogy műsort vezetni, újságot írni, menüket összeállítani bizony munka – mert még mindig van, aki szerint "a rendes munka" az, amibe beleszakadunk, ami elveszi az életkedvünket. "Vegyen kézbe egy kapát! A légynek sem árt jelentése rp. " – kapom a megjegyzéseket időről időre mindig olyan emberektől, akik arra sem veszik a fáradságot, hogy képbe kerüljenek velem kapcsolatban, így aztán megvilágosodhassanak: bizony kapálok is.
És ültetek, és gazolok, és szüretelek. De nem baj, hogy nem tudják, egyrészt, mert nem kötelessége senkinek képben lenni azzal kapcsolatban, tulajdonképpen mit is csinálok az életemmel – bárkinek szíve joga megtartani magát abban az illúzióban, hogy a "celebek ingyenélők" –, másrészt azért sem baj, mert ha tudnák, akkor is találnának olyasvalamit, amit nem csinálok. ("Igazi munkát az végez, aki nyitott szívműtétet hajt végre! A te életed játszótér! ") És leginkább azért nem baj, mert a maguk szempontjából még igazuk is van. Valóban játszótér az életem, de ugyanezt mondhatja el magáról az a tanár, aki imád oktatni, az építész, aki számára a tervezés és kivitelezés mindennap új kaland, de a kasszás kisasszony, és a kamionsofőr is, akik értékelik és élvezik a munkájukat, és hálásak érte. A "8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás" nálam a napjaim jelentős részében nagyjából úgy fest, hogy a 24 óra a munka, pihenés, szórakozás változó arányú keverékéből tevődik össze, amelyek állandóan fedik egymást.