kerlek nezd meg elobb, milyen geppel keszul a kep. azutan ertekelj. koszonom!. ) makroban fotoztam 2cm-rol. nem hasznaltam zoomot. a zoom 2. 4x lehet csak, es akkor nem mehetek kozelebb 10-15cm-nel. a gep igencsak behatarolja a kepet.
– meséli DJ Newl, a zenekar dobosa, aki gyerekkorától kezdve a nyár nagy részét a Balatonon tölti. A New Level Empire új EP-jén helyet kap két korábbi dal is A Visszatérek, valamint a Látható akusztikus, csendes, minimalista feldolgozása, amelyek azért is különlegesek, mert a zenekar koncertjein ritkán hallhatóak. New Level Empire - Instagram New Levele Empire - Facebook
Manhattanben, a Grand Central állomáson Brooke épphogy lekési az utolsó vonatot Bostonba. Taxira nincs pénze, mert ellopták táskáját. Az utcazenész, Nick siet a segítségére. A két idegen a new york-i éjszaka során jobban megismerkedik egymással. Rendezte: Chris Evans Szereplők: Chris Evans, Alice Eve, Emma Fitzpatrick, Scott Evans, John Cullum, Mark Kassen...
Az elemzést tehát indíthattuk volna akár a Dark City től, a Mátrix -trilógiától vagy az Eredet című filmtől is, amelyekben szintén ennek a gondolati hagyománynak az inspirációja ismerhető fel, de talán mégis szerencsésebb, hogy a gyökereknél kezdtük, pontosabban a gyökerekhez emberi törzsünkön át kapcsolódó koronánál, arról esett ugyanis néhány szó, miképp beszélhetünk konyhanyelven a létezés végső állapotairól a különféle hitelvek gondolatait közös alapra hozva. De a Dsuang Dszi álma című vers (a Dsuang Dszi csontjai címűhöz hasonlóan) pont ellenkezőleg, az emberi létezés feloldódás előtti részéről szól, a beteljesülést megelőző végeláthatatlan vándorlás állapotáról, az illúziók és álmok koráról – szóval szinte valamennyiünk jelenéről, akik még látjuk értelmét bármit csinálni, akik még olvasunk, még valamit keresünk, mert nem vagyunk kész. A hinduizmus felől nézve az élet illúzióvoltát, a maját éljük meg az avadijja, vagyis a tudatlanság miatt; a buddhizmus gondolatvilága szerint a lélek nélküli földi létezésben, vagyis az anatmanban vagyunk, a taoizmus eszmerendszere alapján pedig a kényszeres cselekvés állapotában.
Ezt támasztja alá a vers második fele is, melyben már a költő szólal meg, és továbbra is ugyanabban a hangnemben folytatja a történetet. A 2. egység (4-6. versszak) a lírai én szólama. Úgy szólal meg, mintha beszélgetne Dsuang Dszivel. Nevetve próbálja kimondani az igazságot, de azonnal rá is jön, hogy nem teheti, hiszen lehet, hogy ő maga is csak egy álmodó. Azaz nézőpont kérdése, hogy ki kit álmodik. A vers látszat és valóság azonosságáról, a világ végtelen körkörös ismétlődéséről szól, hiszen Dsuang Dszi egyszerre az, aki álmodik, amit álmodik, és akit mások álmodnak. És ez így folyik már kétezer éve. Mikor kiderül, hogy a tanítvány mondatai a mi korunkban hangzanak el, elbizonytalanodik az olvasó is: hogyan beszélgethet egymással a kétezer éve halott kínai gondolkodó és a jelenleg élő nyugati költő? Aztán ez a bizonytalanság, amely a lírai hős kilétét illeti, minden másra is kiterjed. A versbeli példázat nyomán a költő "megborzong" és a teljes bizonytalanság lesz úrrá rajta: kételkedni kezd a valóságban.
Schopenhauer filozófiáját is arra determinálták, hogy az oppozíciók mentén nem értelmezhető keleti szakrális elveket negatív előjellel sajátítsák el. Nyilván Szabó Lőrincet is ezek a hatások érték el előbb, s rajtuk keresztül találhatott csak értelmezői nyelvet a kínai és ind hitvilág megismeréséhez. Menedéket keresett, de talán éppen a személyét – alanyi gesztusokra építő versei tanulsága szerint legalábbis – végletekig meghatározó individuumközpontúsága miatt képtelen volt elmélyedni a keleti világ egységszemléletében, s egy idő után abba is hagyta az ezzel kísérletezést. Ám visszatérve a Dsuang Dszi álmá ra: az, hogy a lírai alany egyes szám harmadik személyben meséli el a kínai gondolkodóval történteket, egyben el is tünteti az inspirációul használt szöveghelyben érezhető közvetlenséget, ám a már említett hangnemi változást, hogy a forrásszöveg érzelemnélkülisége helyett a szenvedélyes izgatottság érvényesül a vers első három versszakában, akár a közvetítettség önleleplező gesztusának is tekinthetjük.
Ebben az értelemben használta Szabó Lőrinc is, tehát személynévként. Lényegében Szabó Lőrinc verse ismertette meg a magyar közönséget Csuang Ce elvont gondolataival, minthogy magyar nyelven először csak 1944-ben jelent meg válogatáskötet Csuang Ce bölcseleteiből. A szkeptikus kínai gondolkodó úgy vélte, az ember a világnak csak nagyon kis részét képes megismerni, és még a legalapvetőbb lételméleti kérdéseket se tudja teljes bizonyossággal megválaszolni. A vers 2 szerkezeti egységből áll. Az 1. egység (1-3. versszak) egy történetet mesél el. A versnek ez az első fele gyakorlatilag egy átirat, Szabó Lőrinc egy prózai forrásszöveget dolgozott fel lírában. A vers beszélője E/3. személyben kezdi a történetet, és kétezer évvel ezelőttre, a távoli múltba, szinte mítoszi távolságba helyezi vissza Dsuang Dszi alakját. – Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! – Ő mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! – Ő mosolygott, én vállat vontam.
Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke – mesélte – igen lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi… És felébredtem… És most nem tudom, most nem tudom – folytatta eltűnődve – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? – Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! – Ő mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! – Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én. Szabó Lőrinc
2001. március 2., 01:00, 7. szám Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke – mesélte – igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi... És felébredtem... És most nem tudom, most nem tudom – folytatta eltűnődve – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? – Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! – Ő mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! – Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én. Aki már majdnem olyan, mint egy lepke, és majdnem olyan, mint maga Dsuang Dszi, majdnem olyan, mint én... A legtitokzatosabb és a legszebb versek egyike ez a Szabó Lőrinc-vers.