Budapest ostroma alatt azonban az épületegyüttes súlyos károkat szenvedett és a műtárgyanyag egy része is elpusztult. A háború utáni helyreállítás befejeztével a múzeum 1949-ben nyílt meg a látogató közönség előtt. Az épületben a Budapesti Történeti Múzeum két főosztálya található. A képzőművészeti emlékeket a Fővárosi Képtár mutatja be, míg a Kiscelli Múzeum Újkori várostörténeti gyűjteménye a főváros újkori tárgyi emlékeinek leggazdagabb tárgyi gyűjteménye. A múzeum a következő gyűjteményekkel rendelkezik: Bútorgyűjtemény, Cégérgyűjtemény, Építészeti Tervgyűjtemény, Fényképtár, Játékgyűjtemény, Néprajzi Gyűjtemény, Óra- és Műszaki gyűjtemény, Pecsétnyomó-gyűjtemény, Plakátgyűjtemény, Sajtó- és Nyomdászattörténeti Gyűjtemény, Schmidt-hagyaték, Táncrendgyűjtemény, Térkép-, Kézirat- és Nyomtatványtár, Történeti Adattár, Üveg-, Kerámia- és Porcelángyűjtemény, Vegyes Életmód Gyűjtemény és Zászlógyűjtemény.
"Nem fogok újabb Nitsch-tipusú hülyeségbe belemenni " – nyilatkozott sajátos módon a szakember egy jelentős osztrák képzőművész munkásságáról. Megjegyeztük, hogy a mű címét adó Mapplethorpe, a neves fotós is olyan képeket készített, amelyeket szintén nevezhetünk pornográfnak, alkotásait mégis művészetként tartják számon, és többek közt Budapesten is láthatók voltak néhány hónapja. Erre Fitz azt mondta, hogy Nagy Krisztánál nem csak külön szerepeltek férfiak és nők, hanem együtt is, és ez már nem engedhető meg. Galéria: Nagy Kriszta: Tetszélet Fotó: Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeum Megjegyezte továbbá, hogy a művet ráadásul nem is Nagy Kriszta készítette, hanem Kamondi Zoltán, akinek fotóin szerepel a művésznő és maga a fotós. Márpedig ők Nagy Kriszta-kiállítást hirdettek meg. Felvetettük: immár 100 éve nem az számít képzőművészetnek, amit az ember a saját két kezével készít, erről is szólt például Duchamp híres Szökőkút című munkája is, ami valójában egy piszoár. Ezen az alapon manapság értelmetlen lenne kortárs képzőművészetről beszélni.
A Kiscelli Múzeum nem csak Óbudának, hanem Budapestnek is egyik gyöngyszeme. A barokk épületegyüttes 1745 és 1760 között épült a trinitárius szerzetesek számára, akiket a Zichy család telepített le Óbudán. A kolostor és templomegyüttes tervezője Johann Entzenhoffer bécsi építész volt. A trinitárius templom és kolostor 1784-ig működött. II. József ebben az évben feloszlatta a rendet, így az épület kincstári tulajdonba került. A következő száz év során volt laktanya, katonai raktár és hadastyánok laktanyája is. Az 1900-as évek elején már elhagyatottan álló épületet Schmidt Miksa bécsi bútorgyáros vette meg, és itt helyezte el saját gyűjteményeit, illetve az általa gyártott bútoroknak árumintaraktárat rendezett be. 1935-ben, végrendeletében az épületet berendezésével és a hozzá tartozó parkkal együtt a tóvárosra hagyta, azzal a kikötéssel, hogy a továbbiakban múzeum működjön a kastélyban. A Székesfővárosi Múzeum várostörténeti, képzőművészeti gyűjteményeit 1938-ban költöztették az épületbe.
A Zichy grófok az óbudai kastélyuk szomszédságában álló romtemplomot szánták nekik, de a szerzetesek inkább a népszerű kiscelli kegyhelyet szemelték ki maguknak, hiszen itt a foglyok kiváltásához szükséges pénz könnyebben összegyűjthető volt. Végül ötletüket sikerre is vitték, és gyorsan meg is indult a kolostor és templom építése. A létesítmény, bár sok zarándokot fogadott, nem működhetett sokáig eredeti formájában. 1784-ben II. József feloszlatta a trinitárius rendet, a barokk berendezéseket eladták, a kegyszobor máshová került. Zichy Miklós síremlékét elbontották, ahogy a templom tornyait is eltüntették. A következő évszázadban az épületegyüttes laktanyaként, bentlakásos katonai kórházként szolgált. A 20. század elején, 2 évtized kihasználatlanságot követően végül Schmidt Miksa bútorgyáros megvette és kastéllyá alakíttatta a korábbi kolostort, és kiépíttette a mai parkerdőt is. Halála után, végakarata szerint ezeket a főváros kapta meg, ma a Kiscelli Múzeum működik a falak között. Át a parkon A kastélytől távolodva, a házak közül a 15 hektáros parkba kerülünk.
Reformátusoknak nemcsak érdemes, hanem kötelező is elolvasni – vallja Marilynne Robinson: A gondolkodás szabadsága című könyvéről Visky András író, egyetemi docens.
Marilynne Robinson amerikai írót a magyar olvasók elsősorban Pulitzer-díjas, itthon is szép sikert aratott regénye, a Gilead alapján ismerhetik. Ebben a kötetben esszék formájában adja tovább szellemi-eszmei, keresztyén-kálvinista hagyományát. Úgy szól az amerikai történelem és jelen, a kultúra, a gazdaság, a tudomány, illetve a vallás kérdéseiről, hogy miközben felmutatja keresztyén hitének legmélyebb spirituális-eszmei indulatait, körbejárja saját hitközösségének, örökségének legfontosabb forrásait, érvelésében szorosan összekapcsolódik a hit és a gondolkodás szabadsága, a hagyomány mélységes tisztelete és a kritikus gondolkodás és a keresztyén politikai magatartás felelőssége. "…nem ahhoz az iskolához tartozom, amely szerint a hit szilárdságát a tantételekhez való igazodás határozza meg. Éppen ellenkezőleg, meg vagyok győződve arról, hogy az Istenbe vetett hit felszabadítja a gondolkodást, mert a gondolkodás folyamatos okulás Isten dolgairól. (…) Némelyek szemében paradoxonnak tűnhet a szellemileg nyitott vallásos hit.
A legvadabb nacionalizmus ekkor már élte virágkorát. Mindenki, aki nem ezt tartotta lételemének, ellenségnek számított. A GONDOLKODÁS, mint fontos, de háttérbe szorult életcél, csak egy kis, szűk rétegre korlátozódott, akiket vagy a saját vagyonosodásuk, vagy ami ezt előmozdította, volt jelen a társadalomban. Ebbe a közömbösségre nevelt atmoszférába vitt – volna – üdítő változást az a munkálkodás, amit a sétálgatva, kérdezgetve jövő – menő pedagógus kezdett behozni a történelembe. Azonban a korabeli arisztokrácia a gondolkodást a kizárólagosan birtokolt hatalom megőrzésére nézve veszélyként érzékelte. Ha a nép elkezdi eszét használni, mi lesz velünk? Ez a jelenség túlélte a századokat, sőt mára már két és félezer évet is. Jellemzően működik úgy egyházi, mint világi közösségekben egyaránt. Kérdezni veszélyessé vált, mert ez már gondolkodást, logikát feltételező agytevékenység, tehát vagy el, vagy lenyomni szükséges. Vagy az agyonhallgatás, vagy az erőszak a megoldás. Váltogatva és hol előtérbe hozva, hol meg sunyí módon, a háttérben lapítva gyakorolják azok, akiket a nép maga fölé tolt, mint a hatalom gyakorlóit.
Személyes ajánlatunk Önnek Akik ezt a terméket megvették, ezeket vásárolták még Részletesen erről a termékről Bővebb ismertető Marilynne Robinson amerikai írót a magyar olvasók elsősorban Pulitzer-díjas, itthon is szép sikert aratott regénye, a Gilead alapján ismerhetik. Ebben a kötetben esszék formájában adja tovább szellemi-eszmei, keresztyén-kálvinista hagyományát. Úgy szól az amerikai történelem és jelen, a kultúra, a gazdaság, a tudomány, illetve a vallás kérdéseiről, hogy miközben felmutatja keresztyén hitének legmélyebb spirituális-eszmei indulatait, körbejárja saját hitközösségének, örökségének legfontosabb forrásait, érvelésében szorosan összekapcsolódik a hit és a gondolkodás szabadsága, a hagyomány mélységes tisztelete és a kritikus gondolkodás és a keresztyén politikai magatartás felelőssége. Termékadatok Cím: A GONDOLKODÁS SZABADSÁGA Kálvinista tűnődések Fordító: Pásztor Péter Oldalak száma: 304 Megjelenés: 2018. október 04. Kötés: Cérnafűzött, keménytáblás ISBN: 9789635584055 Méret: 197 mm x 138 mm x 23 mm A szerzőről Marilynne Robinson művei Marilynne Robinson 1943-ban született Idaho államban, Pulitzer-díjas író, esszéista.
Összefoglaló Marilynne Robinson amerikai írót a magyar olvasók elsősorban Pulitzer-díjas, itthon is szép sikert aratott regénye, a Gilead alapján ismerhetik. Ebben a kötetben esszék formájában adja tovább szellemi-eszmei, keresztyén-kálvinista hagyományát. Úgy szól az amerikai történelem és jelen, a kultúra, a gazdaság, a tudomány, illetve a vallás kérdéseiről, hogy miközben felmutatja keresztyén hitének legmélyebb spirituális-eszmei indulatait, körbejárja saját hitközösségének, örökségének legfontosabb forrásait, érvelésében szorosan összekapcsolódik a hit és a gondolkodás szabadsága, a hagyomány mélységes tisztelete és a kritikus gondolkodás és a keresztyén politikai magatartás felelőssége.
Írjunk-e elő neki gyakorlatokat, vagy csak engedjük ki a jégre, hogy magától megtanulja a tripla axelt intuitív módon? Persze csak ha akarja… Csak mutassa-e meg az edző, hogy miként kell tripla axelt ugrani, vagy próbálja meg elmagyarázni a dolgot elméletben is? Esetleg elég csak elméletben felvázolni a technikát, és a nebuló majd később kipróbálja gyakorlatban a dolgot? A fentiek mind releváns kérdések, mind más filozófiához és eredményhez vezethetnek. Nem szabad azonban megfeledkezni a nulladik kérdésről: tud-e az illető egyáltalán két percen át problémamentesen, zihálás és esés nélkül körbe-körbe korcsolyázni? Ha valaki fáradt már el úgy igazán valamilyen labdajátékot űzve az életében, akkor pontosan tudhatja, hogy a teljes kimerüléshez közeledve a döntéshozatali képesség fokozatosan romlik, azaz a játékos elveszíti a döntési szabadságának egy részét. Ezért annyira alapvető a technikai képzettségtől, taktikai felkészültségtől függetlenül is a kondíció, állóképesség, fizikai állapot.