Ám Freddie-t leszámítva – akinek a személyiségéről is kiderül legalább néhány dolog, még ha felszínesen is – mindenki máshoz csak külsőre ilyen hűséges a film. Brian May, John Deacon és Roger Taylor üres papírmasé marad, akikről emberileg csak annyit tudunk meg, hogy szemben a frontemberrel ők végig NAGYON RENDES CSALÁDOS EMBEREK maradtak, akik mézes teánál durvább ital vagy kábítószer közelébe sem kerültek, és egyetlen rajongót sem pocsékoltak meg egy erősebben sikerült koncert után. Bohém rapszódia kritika avasthi. Nem beszélve arról, hogy szemben Freddie összeférhetetlenségével bennük a primadonnaság nyomai sem mutatkoztak, és olyan gyakorisággal emlegették a "család" szót a zenekar vonatkozásában, mintha az csilliomodik Halálos iramban- filmet néznénk. A film készültét kicsit is ismerve nem meglepő ez a helyzet: a Queen még élő tagjai nyakig benne voltak a Bohém rapszódia-projektben, és iparági beszámolók szerint bizony, nem csak kedves szemlélődőként, hanem kőkeményen beleszólva abba, hogy melyek legyenek a film fókuszpontjai, és nyilvánvalóan abba is, hogy kiről milyen képet fest a film: jótékonyan homályost, angyalit.
Ugyanis egyvalamit a Bohém rapszódia tagadhatatlanul fergetegesen csinál: a show hibátlan. Bohém rapszódia kritika reboot. Van olyan hibátlan, hogy ha akarom, simán elvonja a figyelmemet a film mögött húzódó PR-megfontolásokról és ízléstelenségekről, hogy megbocsássak ezt-azt, ha nem is mindent. Rami Malek olyan briliáns Mercuryként, a dalok olyan kortalanul átütők, a koncertképeket pedig olyan hibátlanul koppintották le, hogy az simán elsodorja a nézőt, engem is elsodort, a Live Aid képein úgy picsogtam a gyönyörűségtől, mint egy ovis, és megértem, ha a néző nem akar belegondolni az üzenetekbe, nyilván sokkal jobb a Don't Stop Me Now -ra rázni a hajunkat. A film tehát bombasiker lesz, csak a jelentéseken és háttéren lovagló néhányak, no meg a kritikusok fognak majd azon sajnálkozni, hogy milyen töketlen, szembenézésre képtelen vénemberek lettek az egykori bátor rockistenekből, akik nem hitték el, hogy a renoméjuknak ez a kamuzás sokkal többet árt, mint az igazság ártott volna. Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody), brit-amerikai zenés filmdráma, 134 perc, értékelés: 6/10 Kiemelt kép: Fórum Hungary
Ebből a szempontból tehát a trailer egy kis csúsztatást tartalmaz, de hát a rajongók úgyis kívülről fújják Freddie életének minden pillanatát nem? Itt kérem, a lényeg a koncerteken és a legendás dalok megszületésének körülményein van, és ebből a szempontból egyszerűen nem tudott hibázni a rendezőpáros, Bryan Singer és Dexter Fletcher (Singert hetekkel a forgatás vége előtt kirúgták). Olyan dalok hangzanak el a több, mint két órás film alatt, mint a címadó Bohém rapszódia (eredetiben), amellyel a Queen sikeresen összemosta a rockot és az operát, az I want to break free, a We will rock you, vagy éppen a We are the champions. Bohém Rapszódia Szereplők | Bohém Rapszódia – Kritika. És ez a dalkínálat egy apró szelete, és amit úgy építettek bele az alkotók a filmbe, hogy azok maximálisan hűek maradjanak az eredeti alapanyagokhoz. Rami Malek pedig, akit azután választottak ki Freddie Mercury szerepének eljátszására, hogy Sacha Baron Cohen kreatív különbségeken összebalhézott a producerekkel, úgy játszotta el az énekes-dalszerzőt, ahogy valószínűleg senki más nem tudta volna: mozdulatai, mimikája tökéletesen megidézik a zenekar frontemberét.
Amiben egyébként nincs hiba: Rami Malek az utolsó rezdüléséig tökéletesen átlényegült Freddie-vé, és a zenekar többi tagjának külseje is annyira stimmel, amennyire csak CGI nélkül lehet. Index - Kultúr - A királynő szép, hamis ruhája. Ám Freddie-t leszámítva – akinek a személyiségéről is kiderül legalább néhány dolog, még ha felszínesen is – mindenki máshoz csak külsőre ilyen hűséges a film. Brian May, John Deacon és Roger Taylor üres papírmasé marad, akikről emberileg csak annyit tudunk meg, hogy szemben a frontemberrel ők végig NAGYON RENDES CSALÁDOS EMBEREK maradtak, akik mézes teánál durvább ital vagy kábítószer közelébe sem kerültek, és egyetlen rajongót sem pocsékoltak meg egy erősebben sikerült koncert után. Nem beszélve arról, hogy szemben Freddie összeférhetetlenségével bennük a primadonnaság nyomai sem mutatkoztak, és olyan gyakorisággal emlegették a "család" szót a zenekar vonatkozásában, mintha az csilliomodik Halálos iramban- filmet néznénk. A film készültét kicsit is ismerve nem meglepő ez a helyzet: a Queen még élő tagjai nyakig benne voltak a Bohém rapszódia-projektben, és iparági beszámolók szerint bizony, nem csak kedves szemlélődőként, hanem kőkeményen beleszólva abba, hogy melyek legyenek a film fókuszpontjai, és nyilvánvalóan abba is, hogy kiről milyen képet fest a film: jótékonyan homályost, angyalit.
Ami pedig a frontember szexualitását illeti, a film nagyon furcsán viszonyul a témához. Ugyan nem próbálják meg eltitkolni - egy hollywoodi stúdiófilm esetében ez sem lenne meglepő -, helyette viszont majdhogynem elrettentő példaként hozzák fel arra vonatkozólag, hogyan teheti tönkre valaki életét az, hogy meleg. Mercury élvhajhász életmódját, és gyakran váltakozó szexuális partnereit a való életben is megosztó Paul Prenter (Allen Leech) manipulációjának eredményeként állítják be, mintha az énekes szimpla áldozata lett volna egykori menedzsere és szeretője ármánykodásának. Látványra minden a helyén van, minden mozdulat tökéletesen megkoreografált, az a varázs, amit a Queen, vagy éppen Freddie Mercury volt képes adni a közönségnek, mégis csak az eredeti zenék által születik meg. Bohém Rapszódia Kritika. De nem lehet tagadni, Bryan Singer filmje épp úgy és annyira asszisztál ehhez a bizonyos varázshoz, hogy az a vásznon is megelevenedhessen. Eközben rádöbbennünk, hogy mekkora veszteség is nekünk Freddie Mercury hiánya, akit még egy hibátlan Rami Malek sem tudott igazán visszahozni.
A mozdulatait, az akcentusát (ezért kötelezően ajánlott eredeti nyelven, felirattal megtekinteni a filmet), a legendássá vált allűrjeit annyira hitelesen adja elő, hogy a film utolsó 15 percében ő maga változik át Freddie Mercury-vá. Ugyanitt lásd a PR-ról szóló bevezetőt, ugye. Bohém rapszódia kritika class. A forgatókönyv valósághoz képesti változtatásaival önmagukban nem lenne nagy gond, játékfilmbe sok minden belefér, ám itt ezek a film üzenetére, és vele a minőségére is kihatottak, finoman fogalmazva is őszintétlenné – ha nem akarok ennyire PC lenni, azt is mondhatnám: hazuggá – tették az alkotást, sok esetben pedig olcsó hatásvadászattal szappanoperává silányítottak drámai tényeket. Egy AIDS-diagnózis ekkoriban halálos ítélet, mennyire kell hullarablásig menően ízléstelennek lennie egy forgatókönyvírónak ahhoz, hogy a szkript dramatugiai bonbonjaként használva pont a Live Aid egyik főpróbáján ossza meg Freddie betegsége tényét a zenekarral? (Ami, mondanom sem kell, nem ekkor, nem így történt. ) Ezek után az olyan blamákat már szinte említeni is felesleges, mint, mondjuk, a párbeszédek tökéletes életszerűtlensége.
Hosszú várakozás után ültem neki a Bohém rapszódiának, erre pedig egyetlen mentségem volt: nem vagyok Queen rajongó. Nem tudom miért alakult így, engem valahogy elkerült az ő zenéjük. Jó, persze, rádióban szembejön egyszer-egyszer, de sosem teszek be egy Queen válogatást Spotify-ba, sőt, az öregem se pörgetett egy bakelitet se, így örökségként sem kaptam meg a Freddie-ék iránti rajongást. Persze páran elmentek a baráti társaságból és lelkendezve újságolták, hogy mennyire tetszett nekik, én pedig nem kételkedtem, de ettől még nem lett nagyobb ingerem megnézni a filmet. Hiszen nem vagyok Queen rajongó. Gondoltam én. Most már azt mondom: nem voltam Queen rajongó. Mert bő egy héttel ezelőtt rászántam magam és megnéztem a filmet, amiről rengeteg lesújtó kritika jött, legfőképp amiatt, mert a történelmi hűség nem épp az erőssége az alkotásnak. Aztán persze teljesen magával ragadott az egész, utána olvastam is a bandáról jó sokat, nagyjából képben vagyok, hogy hol volt költői túlzás a filmben és hol ferdítették el teljesen a történteket.
A csigabiga bosszankodva dohogott, és amint elmúlt a veszedelem, hátára vette a féltett házikót, és odébb vitte egy mellékutcába, ahol nem járnak már katicák. Alig helyezte el egy sárga boglárka szomszédságában, megdördült az ég, és nagy, fényes cseppekben esni kezdett az eső. A csigabiga megint élvezhette kényelmes kis házát, csak a szarva hegyét dugta ki, hogy lássa, irigylik e mások az ő szerencséjét. A bogarak a kő alá futottak, rög alá mentek az eső elől. Egyszer csak megkopogtatta valaki a csigaház falát, és sírós hangon így könyörgött: - Csigabiga! Kérlek, eressz be! Amikor a csigabiga megkapta a házát, még nem viselte a hátán. Boldogan járta körül szarvacskáit ki-be nyújtogatva, úgy gyönyörködött benne. - Ugye szép, ugye szép? – kérdezte a kék szarkalábaktól. A szarkalábak bólogattak, és elismerően énekelték: Kicsi fehér hófehér Csigabiga belefér. Folyosója csavaros, Kívül-belül takaros. Fehérre meszelt falán átrengett a napfény. Fésűs Éva A Szívtelen Csiga – Második Helyezett Lett Meséjével A Békéscsabai Költő | Beol. Igazán barátságos kis otthon volt. A csigabiga elgondolta, hogy a gyík kövek alatt lakik, a tücsök lyukban tanyázik, és még a gazdag hörcsögnek is csak földi üreg a lakása.
Útközben találkozott a katicával, és a hangyával is, és mindjárt kimuzsikálta mindhármuk bánatát: Kicsi fehér csigaház, Kerüld el, ha arra jársz! Hiába is keresed, Nincs ott vendégszeretet, Nincs ott vendégszeretet. Meghallotta ezt a réti tündér, aki a virágok szirmát, katicabogarak pettyét, pókfonalak hosszát számon tartja, és nagyon megharagudott a csigára. A csigabiga éppen újra hátára emelte a házát, hogy olyan helyre szállítsa, ahol tücskök sincsenek, amikor a tündérke aranyos zöld ruhájában eléje libbent. Kinyújtotta pici zöld varázspálcáját, és felkiáltott: - Szívtelen csiga! Viseld hát a hátadon a házadat! Éjjel-nappal, télen-nyáron, amíg csak élsz. Természet: Fésűs Éva: A szívtelen csiga. Senki be ne tegye hozzád a lábát! A csigának a vére is meghűlt ijedtében. De abban a szempillantásban már rá is nőtt a háza a hátára. Azóta cipeli magával, ha tetszik, ha nem. Kövön, földön, fűszálon, hetedhét határon, és akár-merre visz az útja, le nem teheti soha-soha többé. Itt a vége, fuss el véle.