Piros Levelű Szobanövény, Kafarnaum – A Remény Útja (Capharnaüm, Libanoni, 2018) - Socfest

Kajdi Csaba Palvin Barbara

Képek forrása: Freepik; Pixabay; CityPlant; Unsplash / Szerző: Samuel Souza; Unsplash / Szerző: Ripley; Unsplash / Szerző: Laura Müller; Unsplash / Szerző: David Clode; Unsplash / Szerző: Severin Candrian; Unsplash / Szerző: Severin Candrian

Piros Levelű Szobanövény — Piros Level Szobanoeveny Test

Egyesek szerint a virágok csupán enyhén illatosak, de én nem így tapasztaltam. A kevésbé világos lakásokban is nevelhetünk virágzó szobanövényeket!

Ezek közé tartoznak a maranta növények. Viszonylag gyakran találkozhatunk vékony csíkozással mint például a zöldikén, a zebrapletykán, néhány sárkányfa fajtán és a Neoregelián. Viszont olyan csinos pöttyöket, mint amilyenekkel a rózsaszínes zöld Hypoestes büszkélkedhet, már ritkábban láthatunk. Olyan szépek, mint a virágok A mintás növények a virágzó szobanövényekkel is felveszik a versenyt, még ha egészen közelről is kell megnéznünk őket ahhoz, hogy szép mintázatuk láthatóvá váljon. A virágos növényekkel ellentétben van egy nagy előnyük. A virágok csak bizonyos időszakokban jelennek meg, és pár hétnél tovább nem tartanak, ám a színes dísznövények egész évben dekoratív színfoltot biztosítanak lakásunk szegleteiben. Piros Levelű Szobanövény — Piros Level Szobanoeveny Test. Ez alól csak néhány kivétel van: mint például a Caladium, amely késő ősszel lehullajtja leveleit és kevésbé dekoratív gumóként vészeli át a téli hónapokat. Legszebbek a fiatal növények Ne hallgassuk el azonban ezeknek a növényeknek a hátrányát sem. A színes levelű növények között vannak olyan is, amelyek koruk előrehaladásával meglehetősen sokat veszítenek szépségükből.

Nadine Labaki libanoni rendező- és színésznő filmjében a kisfiú sorsán keresztül egyszerre szembesülhetünk a szegénység kilátástalanságával, a felnőttek lélektelen viselkedésével a gyermekekkel szemben, a nők kiszolgáltatottságával, valamint korunk gazdasági és kulturális szélsőségeivel, egyenlőtlenségeivel. Ha a Kafarnaum -ot megnézi valaki, akkor megérti, hogy miért szállnak tömegesen az emberek hajóra a Föld keleti és déli részein azért, hogy a filmben elhangzó szavak szerint az amúgy számukra teljesen ismeretlen "szép Svédországba" vágyjanak. Kafarnaum - a remény útja. Azt sem tudják, hogy hol van és milyen az ott az élet, csak ahol vannak, onnan el akarnak menni, mert az ott az élet méltatlanul nem élet. Egyre több a női rendező és az nagyon jót tesz a filmszakmának, mert érzékenyebben szemlélik a világot. A Kafarnaum minden pillanatában realista, szinte dokumentarista módon mutatja be a libanoni város embertelen körülmények között folyó életét, miközben tele van érzelemmel és árnyaltsággal. Ez a művészi hozzáállás abban is megnyilvánul, hogy Nadine Labaki úgy a mutatja be a sorosokat, hogy közben nem ítélkezik.

Kafarnaum – A Remény Útja – Budapesti Távmozi

Mindez mindenképp elismerést érdemel, de a megvalósítás kapcsán vannak jogosan felvetett aggályok: például a kisbaba megtalálása nélkül valószínűleg ugyanolyan működőképes lett volna a történet. A szegénységet bemutató szociodrámák a dokumentarista megközelítésből a szegénység-szabadság tengely irányába fejlődtek az utóbbi években. A filmművészek már nem pusztán bemutatni akarták a szegénységet az eredeti formájában, hanem kijelentették, hogy a mélyszegénység nem egyenlő a boldogtalansággal. Emlékezzünk csak a Gettómilliomosra, amely szinte kizárólag erre a gondolatiságra épült. Évekkel később Stephen Daldry Szeméttelepje nem érzékelte a filmművészetben zajló változást, így a nemes szándék ellenére a filmet szinte teljes érdektelenség övezte. Kafarnaum – A remény útja – Budapesti Távmozi. A csúcsteljesítmény egyértelműen a Floridai álom volt, amely már tudatosan szakított a szánalomra építő narratívával. És így jutunk el a 2018-as cannes-i fesztiválig, ahol a megújult zsűri a Kafarnaum mellett két olyan mozit is meghívott a versenyprogramba, ami a mélyszegénység témáját tárgyalta: a leprásokról szóló, életigenlő road movie-t, a Yomeddine -t, valamint a japán Bolti tolvajokat.

Kafarnaum – A Remény Útja (Capharnaüm, Libanoni, 2018) - Socfest

A bíró megkérdezi tőle: milyen büntetést szeretnél rájuk mérni? Zain azt válaszolja: ne lehessen több gyerekük. A Kafarnaum – A remény útja nem lineárisan épül fel, hanem a tárgyalás közben elevenítik fel az eseményeket, amelyek a húga "eladásától" a börtönig tartanak. A bírósági jelenetekre főleg a játékidő elején és a végén fektet hangsúlyt a rendező. A köztes bonyodalom szinte teljes mértékben a szegénységről szól. Hogyan lehet élni nyomorban? Látjuk azt, hogy milyen trükköket találnak ki az emberek az életbemaradásért. Kafarnaum – A remény útja (Capharnaüm, libanoni, 2018) - Socfest. És kiderül az is, hogy milyen álmaik vannak, milyen célok vezetik a mélyszegénységben élő embereket. Ez a szegmens többnyire rendkívül érzékenyen viszonyul a szereplőkhöz. Nadine Labaki libanoni rendezőnő akkor találkozott a főszereplőt játszó kisfiúval, amikor az mindössze 8 éves volt. A Szíriából elmenekült fiú 12 éves volt már, amikor a Kafarnaumot felvették. A forgatás csaknem fél évig tartott, és az önmagában nemes gesztus, hogy a felvételek a helyszíni gettókban készültek.

A kisfiú a média erejét kétségbeesésében felhasználva tükröt mutat a mikro és makro világnak arról, hogy a XXI. századi emberiség az élet számos területén még a sötét középkorban jár. Ő az egyetlen, aki nem csak beszél, mint a felnőttek – köztük az igazság bajnokai, a bíró és az ügyvédnő –, hanem bátran cselekszik is. A tetteivel mutat példát, mint ahogy a Bibliában leírt események szerint Jézus teszi, miközben a filmnek egyáltalán nincs vallási vagy térítő jellege. Az egyetlen utalás erre a párhuzamra a film címe. Kafarnaum a remény uta no prince. A film történetvezetése, a képi világa, a színészek játéka tökéletes összhangban van ahhoz, hogy végig fenntartsa a nézőben a figyelmet és a feszültséget. Mindeközben nem hagyja nyugodton a lelkünket és gondolatainkat. A kisfiút alakító Zain Al Rafeea elképesztő átéléssel és hitelességgel viszi a hátán ezt a súlyos filmet. Közhelyszerűen hangzik, de úgy gondolom, hogy fogunk még vele találkozni a vetítővásznon. A film után kavargó gondolataimban megjelent az visszás kép, hogy a cannes-i és Los Angeles-i vörös szőnyegen irreális költségvetésű ruháikban parádézó sztárok, rendezők, producerek könnyes szemmel tapsolnak a Kafarnaum sikerén.