Nem is szóltál. Azt sem tudtuk, hogy merre vagy! Bárhogy hívtunk, és hiába szóltunk, nem hallottad a hangokat. Pedig titokban, szívünk mélyén ott repdesett a gondolat, talán meghallod, s visszajössz majd, de magába zárt az alkonyat. Ifjú voltál. Kedves, és bájos. Most is látom az arcodat! Hogy lehet, hogy magával rántott egyetlen őrült pillanat? Miért nem küldtél csak egy sóhajt? Mért nem mondtad, hogy merre vagy? Hiszen szerettünk, s úgy hiányzik minden apró kis mozdulat! Minden szó, amely rád emlékeztet, annyira fáj, hogy felszakad lelkünkből fájó, vérző sebként, s keserű könnyek hullanak. Aranyosi Ervin: Szonett az elmúlásról | Aranyosi Ervin versei. Már nem érzed. Nem látol semmit, s nekünk úgy fáj a gondolat! Nem tudtunk tőled elköszönni, de az emléked itt maradt. Most is úgy fáj, és szívünkben mindig örök, tátongó űr marad, mélyre temetve, s lelkünk mélyén, őrizzük kedves arcodat. Már ott pihensz. Másik világban. Ott tán lehetsz majd boldogabb! Mindig itt leszel szívünkbe zárva, aludj. Álmodd az álmodat! 11 Beküldő: Meggyesi Éva Olvasták: 81
"Ha a szíved elítél téged, ha a tudatod elítél téged, ha a szenvedésed elítél téged, van benned valami, ami nagyobb, mint te, jobban tud szeretni, mint te, van benned egy valóság, amely megbocsát neked. " Marie de Hennezel és Jean-Yves Végezetül ismét Szabó Magdát idézzük, aki az elmúlás és az öregedés érett és bölcs, és talán mondhatjuk, hogy szerencsés látásmódját kínálja fel. "Isten kegyelmi ajándékként azt adta nekem, ahogy az évek szálltak, riadalom nélkül vettem tudomásul: telik az idő. Sosem féltem az öregedéstől, a haláltól sem: ami megkezdődött, végződik is egyszer. Ami meglepett, az édes és simogató felismerés volt: nekem az öregedés csak ad. S hogy fejében beleszánt sima bőrömbe? Versek az elmúlásról 50. Alig számít annak a derűs békének a birtokában, amellyel az ember a tükör helyett önmagával néz szembe, hajdani eseményeket mérlegel. (…) Nekem a múló idő csak adott. Bátorságot, erőt, emberi tartást, s ha ki is fosztott az ifjúság édes kelléktárából, nem erre lettem érzékeny, hanem az adományára, hogy végre értek mindent, világosan és elfogultság nélkül láthatom a családomat, saját idáig való fejlődésem történetét.
Várszegi Asztrik Az, ahogyan az elmúláshoz viszonyulunk, vagy nem viszonyulunk, talán arra is hatással van, hogy az életünkben egyéb dolgokat hogyan engedünk el, hogyan éljük meg az apróbb halálokat. Szakítást, identitáskríziseket, környezetváltozást. Szabó Magda fordított irányból közelíti ezt a kérdést, egy derűsebb olvasatát adva az elmúlással való szembenézésnek, ami egy teljes élet után szinte bagatellnek tűnhet. "Semmi az, kicsim, minden előhalál hasznodra van, az utolsó már olyan könnyű lesz, hogy észre sem veszed. Csak a legelső olyan, hogy azt hiszed, belepusztulsz. (…) Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Halál, elmúlás versek. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. "
Ezért csak ritkán zavartalak. De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel oly szorosan öleltél karod közé az éjjel, hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested. "Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra. Először volt így - sírtam. Először s utoljára. ____________________________________________ Kamarás Klára: Őrizz meg Borongós árnyékkal szívemben járom a kertet őszi csendben. Búcsút veszek lombtól, virágtól, maroknyi léttől, csalfa nyártól. Tőled még nem. Juhász Gyula: A nagy víz emlékére. Kérj, hogy maradjak! Aki voltam, s aki vagyok ma, őrizz meg annak.
Az elmúlás sokkal-sokkal összetettebb téma, mint ahogy az elsőre látszik: tulajdonképpen benne van az egész életünk és annak minden árnyalata, és ezeknek az árnyalatoknak a színe és a fonákja is. Ezt bizonyítja az alábbi szép, és színes gondolatcsokor. Fogadjátok tőlünk szeretettel és nyitottsággal. A szándékos vakság életünk minden területén jelentkezik. A párkapcsolatainkban, az önismeretünkben, és számos társadalmi színtéren is. A legősibb és legelemibb példája mégis az elmúlásunk tényének tagadása. Ebben az esetben a szándékos vakság nem pusztán elfojtást jelent. Freud szerint éppen a tudatalattink az, ami nem hisz a halálban. Versek az elmúlásról 2. "A tudatalattinkban tudatában vagyunk a halhatatlanságunknak. " Sigmund Freud Bár a halállal való szembenézésre való képtelenség általános emberi jellemvonásnak tűnik, mégis látjuk, hogy különböző kultúrákban egész eltérő módon viszonyulnak a halálhoz. Más a halál egy tibeti számára, és más mondjuk egy budapestinek. A halál megtapasztalása persze egy buddhista, vagy ateista, vagy egy kopt keresztény számára sem mentes a gyásztól, de a szembenézés fokozatai eltérőek lehetnek.