A hiú szexbálvány karrierjének koporsószöge mellett áttekintjük a filmvilág szégyenlősnek nem mondható asszonyait, akik úgy gondolják, hogy a művészet nevében a negyedik X-en túl is lehullhat a lepel. Elemi ösztön 2. (2006). A mániákus ellenőr esete Sharon Stone-nal Van valami mélyen tragikus ebben a filmben. Mindaz, ami nem került a vászonra. Az a tizennégy keserves év, ami alatt Sharon Stone megpróbálta megduplázni a hírnevet, az elismerést, a címlapfotókat, a kigúvadó szemű, elcsöppenő kamaszfiúk és a szája szélüket végigsimító idősebbek pangalaktikus hadát - mindent, amit az Elemi ösztön adott neki 1992-ben. És most itt a film, és döbbenetesen rossz.
Abban a korban gyökerezik, amelynek jellemvonásait viseli, és ezért azok a hibái, melyek az időszakadék miatt lépnek fel, nem hibaként jelennek meg, hanem sajátosságként. Ezzel szemben a "második rész" az összes hibát hibaként örökölte volna, még akkor is, ha ez most egy profin megírt film lenne. Pedig nagyon nem az. Annyira nem, hogy igaziból még "második rész"-nek sem nevezhetjük jó szívvel. Inkább nevezhetnénk egyfajta paródiának - bár ezzel meg az a baj, hogy nem vicces. A "remake", illetve "feldolgozás" kategóriák talán jobban lefednék e film mibenlétét, legeslegjobban azonban egy tévésorozat verzióhoz hasonlít, mintha egy "Elemei Ösztön" című erotikus krimi-sorozat pilóta-filmje (első epizódja) lenne. Elemi ösztön 2 teljes film. Sharon Stone nagyon szép, a képek is szépek, meg a ruhák is. Láthatjuk Dobó Katát is egy pillanatra, az elmaradhatatlan pár másodperces statisztaszerepben (ezúttal egy mondata sem volt). Az is érdekes, hogy a film Angliában játszódik, s ezért jobbára angol szereplők angol akcentusát hallgathatjuk.
Az ezt követő "Michael at Miena's", mint az album leghosszabb tétele, szintén egy viszonylag jól sikerült drámai tétel, melyben főleg vonósok és fafúvósok kapnak szerepet, s helyenként igen izgalmas harmóniákat hoznak létre. A "Broadmoor" éles hegedűhangjától fejfájást kaptam, de gyorsan meggyógyított a "She Tells the Plot", e kellemes zongora alapú Goldsmith-variáció. Elemi ösztön 2 indavideo. A záró "End Credits" egy az egyben az első részből építkezik, de itt az album még nem ér véget, hiszen háromtételnyi bónuszt is kapunk, melyekből a "Yuppi" egy laza ritmusra épített gitármuzsika, az "Atlantic Bar" egy borzasztó rossz diszkószám, az "Orgy" pedig egy hasonlóan idegesítő Rammstein-utánzat, melyben állítólag maga a rendező, Michael-Caton Jones vokálozik. Hogy mi közük van az eddig hallottakhoz, arról fogalmam sincs, de pusztán a játékidő növelése miatt nyugodtan lehagyhatták volna (még az album utolsó tétele, Mozart egy concertója sem vigasztal túlságosan). Ha már játékidő, a La-La Land kiadó szokásos módon kitett magáért, minden elismerésem az övék, hogy minél több zenét megpróbálnak eljuttatni a közönséghez.