A facebookos kommentek több téves általánosítást is tartalmaznak, amik igen kártékonyak a hétköznapokban. Egyrészt, mert csak akkor érdemes ítélkezni mások felett, ha véleményt kér és döntéshelyzetben van, másrészt aki még sosem volt hasonló élethelyzetben, nem tudhatja, milyen érzelmek vezetnek odáig, hogy valaki szeretővé váljon. Az Így jártam blogra küldött olvasói levél egy szerelmi háromszögről sokakat megmozgatott, az ehhez fűzött véleményeket vesszük sorra. A Neki szerető családja van, én meg menjek abortuszra című, olvasói levélből született cikkünk sokakat megmozgatott, mondhatni általánosítások tömegét olvasni a kommentek között. Szexuálterapeutaként fontosnak tartom, hogy beszéljünk a véleményekről, rengeteg igazságosztó kommentet látni a cikkek alatt, azonban ezek többsége általánosítás és bántó azokra nézve, akik hasonló élethelyzetben vannak – egyébként a cím is egyike ezeknek. Szeretőből feleség?. Márpedig sokan vannak szerelmi háromszögekben — sokkal többen, mint azt hinnénk. "Aki nős, családos férfival kezd viszonyt, kalkuláljon azzal, hogy a pasi a családját választja" "Nem rakom szét a lábam nős férfinak", "aki családos pasival kezd számoljon azzal, hogy…" – ilyen mondatokat sokan írnak a Facebookon, sajnos anélkül, hogy belegondolnának abba a helyzetbe, mi van, ha a férfi is komolyan gondolta valamikor, hogy együtt marad a szeretővel.
Túl nagy elvárásaim voltak. Borzalmas érzés, amikor megtudsz valami olyat életed szerelméről, ami visszafordíthatatlan károkat okoz, olyanokat, amikkel nem tudsz mit kezdeni. És a legrosszabb az egészben, hogy azzal kell együtt élnem ezután, hogy tönkretettem egy házasságot, és ezt nem akartam. Persze, ilyenkor mindenki azt látja, hogy volt valaki, aki belerondított egy tökéletes idillbe. De ki nézi azt, hogy ez a harmadik fél hogyan élte meg az egészet? Senki nem törődik velem. Nem látják, mennyi könnyet sírtam el. Nem tudják, hogy nem eszem és nem alszom, hogy bűnösnek érzem magam. Nem értik, hogy semmit sem tudtam az egészről. Szorongás, bűntudat, depresszió, altatók. Ez tényleg igaz, vagy a nős férfiak sosem válnak el, és csak hitegetik a szeretőt?. Ezek a társaim most a szeretet, a szerelem, az intimitás és a megértés helyett. Jó, mi? És még mindig szeretem, még mindig csak rá gondolok. A magyarázkodása kiborító volt. Előttem van az egész jelenet. Látom, ahogy rákérdezek, hogy mit láttam, amikor egy nővel csókolózott a pláza kávézójában, látom, ahogy sokkol, amit hallok, ott van arcomon a döbbenet és a csalódottság.
Sosem értettem igazán, mi zajlott le köztük, de most már igen. A cetli, rajta a rúzsfolttal és a tüzes éjszakára utaló szöveggel elég egyértelmű. Pengeként szúr belém minden egyes szó. Összegyűröm, cikázni kezdenek a fejemben a gondolatok: mit csináljak? Viseljem el, ahogyan az anyám, hogy a férje szeretőt tart? Vagy törjem meg a sort, és lépjek ki? Mit mondjak majd a gyerekeknek, mikor idejönnek hozzám, hogy anya, mi a baj? Mégis, mi a fenét mondjak nekik?! A megcsalt feleség végül hosszas vívódás után elvált, a munkájának és a gyerekeknek szenteli az életét, úgy van vele, majd jön a szerelem, ha jönnie kell. Volt férjével nevelik a gyerekeket egyetértésben, hogy meglegyen a támogató háttér és a biztonság. És a szerető? Nem maradtak együtt, úgy döntött, elkezd dolgozni magán, leült beszélgetni az apjával a múltról. Családot szeretne, már úgy gondolja, talán megérdemelné.
Igazából az asszony feladata lenne megvédeni saját magát. A "szereptévesztés" hatása a párkapcsolatra Persze mindenki tesz gyerekkorában olyan kijelentéseket, hogy "Én majd a te feleséged leszek, apa! ". "Ha nagy leszek, feleségül veszlek, anya! ". Ez teljesen normális folyamat. De az ideális érés és fejlődés során kinőjük, feloldjuk ezeket a folyamatokat. Ha felnőtt korodban nem működik a párkapcsolatod, ha mindig azonos helyzetben, szerepben találod magad, valószínűleg tudat alatt hasonló szereptévesztést éltél meg gyerekkorodban. Ha a gyerekkorodban a fent leírtak miatt partnerként kötődtél édesapádhoz (tudat alatt), ez felnőtt korodban gátolhatja az egészséges párkapcsolat kialakítását. Nem találsz számodra megfelelő férfit, hiszen a szívedben már be van töltve ez a hely, mégpedig az édesapád által. Te maradsz "apuci kislánya". Persze az a legnagyobb vágyad, hogy végre tartós, szilárd kapcsolatot alakíts ki, vagy feleségül menj valakihez. De ez a vágy valahogy sohasem akar megvalósulni.