Az egyik szellemmel többen is találkoztak, például egy rendőr, aki az épületmaradványoknál dolgozott a támadás utáni napokban. Elmondása szerint a jelenés egy második világháborús vöröskeresztes egyenruhát viselő nő volt, aki szendvicsekkel megrakott tálcát cipelt. A rendőr többször is látta a szellemet, akárcsak egy nyugdíjas nyomozó, aki egészen addig nem is foglalkozott a dologgal, amíg valaki rá nem kérdezett, hogy hallott-e a vöröskeresztes szellemről. Akkor esett le neki, hogy korábban kísértetet látott. Szellemutasok Thaiföldön: 2004 karácsonya nem a szeretetről és békéről szólt Thaiföldön, ahol a szökőár 230 ezer embert ölt meg. A tragédia óta az érintett partszakaszon sokan meséltek arról, hogy szellemeket láttak. A halottak visszatérnek. Egy rémült taxisofőr arról számolt be, hogy egyszer, amikor hét utast vett fel, akkor azok hirtelen eltűntek, ő pedig úgy érezte, hogy abban a pillanatban lebénult. Egy hotel biztonsági őre azt állította, hogy egy olyan nő sikoltozását hallotta, aki a szökőárban életét vesztette.
2009. okt 30. 21:08 MAGYARORSZÁG – Mindenszentek és a halottak napja jön A Blikk hírességek sírhelyeinek képeivel emlékezik rájuk. Kattints a képre, és nézd meg, kikre emlékezünk! Ez a hétvége a gyertyáké, a fájdalmassá lett emlékeké. Mindenkinek vannak szerettei, akik már csak emlékeikben élnek. A számvetésről, a fontosságról és a szeretetről szól ez a vasárnap, a halottak napja. Gyertyafénybe és virágba borulnak a máskor csöndes temetők. De az élők nyüzsgése sem zavarja meg az örök mozdulatlanságot, mert valójában emlékekkel telnek meg a sírkertek. Nem olyan ünnep ez, mint az elüzletiesedett karácsony vagy a politika martalékává lett nemzeti ünnepeink. Visszajárnak a halottak napja. Halottak napja megmaradt az emlékezés és az összetartozás napjának. Ez az a nap, amikor nem csak nemzetünk nagyjainak síremlékeire terelődik a figyelem. A halottak napja szívbemarkolóan szembesít azzal, hogy a halálban mindenki egyenlő, Kossuth-díjas művészeinktől az egykori gyári munkásig, a szövőnőig, a tudósig. Bármit is ténykedünk a világban, nem kerülhetjük el az elmúlást, épp ezért fontos, mit hagyunk magunk után az élőknek – üzeni ez a mélabús ünnep.
Aztán egyik napról a másikra visszakerülnek a társadalomba, ahol ez a tudásuk semmire sem jó. Ott állnak újra kiszolgáltatva, az élményeikkel terhelve, lelkileg és testileg sérülten, és a hátország csak a hősi halottakat ünnepli. Albert egy ideig még próbál talpon maradni, de ez nem könnyű úgy, hogy közben sebesült barátját is ápolja. Edouard ugyanis nem akar visszatérni gazdag családjához, ahol egész életében apja megvetésével és elvárásaival küzdött. Új életet akar kezdeni, új identitással. Miután felépül a sokkból, amit saját arca látványa okoz neki, visszatér ahhoz a szenvedélyéhez, ami gyerekkora óta vigaszt jelentett számára: rajzolni kezd. Előbb maszkokat tervez saját magának (amiket a valóságban Cecil Kretschmar jegyez), és el is készíti őket, majd a civil társadalom álszentségét kihasználva, háborús emlékműveket tervez, azokkal önkormányzatokhoz pályázik Alberten keresztül, és az elnyert pénzből élnek, soha fel nem építve a terveket. Visszajárnak a halottak serege. Hogy mi lesz a lebukás után, arra nem gondolnak, de nem is ez a lényeg.