Egy szobalány naplója (Journal d'une femme de chambre), rendező: Benoît Jacquot, szereplők: Léa Seydoux, Vincent Lindon, színes, feliratos, francia-belga filmdráma, 96 perc, 2015 Egy francia klasszikus regény unalmas és izgalommentes megfilmesítése Benoît Jacquot úgy érezte, el kell készíteni egy olyan regényadaptációt, amely az eddigi filmverzióknál hűségesebben követi Mirbeau könyvét. Ez a célkitűzés valamennyire sikerült is neki, bár egy jelentős változtatással pont a főszereplő jellemvonásába avatkozik be, eléggé megkérdőjelezhető módon. Negyedszerre filmesítik meg Octave Mirbeau 1900-ban íródott regényét: egy nagyon korai, 1916-os orosz verzió után Jean Renoir készített filmet a történetből 1946-ban, de az ő változata a címen és a szereplők nevén kívül sokban nem hasonlított a könyvre. 1964-ben Luis Buñuelt ihlette meg a regény, amelyhez ő is elég bátran hozzányúlt: a szobalány múltbéli visszaemlékezéseit mind elhagyta, és a történet végét is teljesen átírta. Ettől függetlenül (vagy éppen ezért? )
Egy szobalány naplója magyar feliratos előzetes - YouTube
Buñuel filmje igen emlékezetes lett, és őszintén szólva nem csodálkozom, hogy azóta senki nem vette magának a bátorságot, hogy a spanyol mester nyomdokába lépjen, hiszen neki olyan színészek álltak rendelkezésére, mint Jeanne Moreau és Michel Piccoli. Egészen tavalyig volt ez így, amikor jött Jacquot, aki azért eléggé jártas klasszikus regények filmrevitelében, hiszen például nemrégiben tévéfilmet készített André Gide A pénzhamisítók című regényéből. Jacquot eredetileg Marion Cotillardot szerette volna a főszerepre, de ő nem ért rá, mert a Macbethet forgatta. Így végül Léa Seydoux kapta meg a szerepet, aki szinte pont annyi idős, mint a könyvbeli szereplő, a harmincas éveinek elején jár, papíron nem rossz választás. A férfi főszereplő a rutinos Vincent Lindon, aki már barázdált arcával hozza a kétes erkölcsű mindenest. Kettejük kapcsolata a film központi része, és hiába jó színészek mindketten, nincs közöttük kémia, hiába meregeti a szemét Lindon a film nagy részében, nem érezhető a vonzódás, a kezdetektől meglévő láthatatlan kapocs.
Mit számít az, hogyan néz rám? Inkább azzal kellene foglalkoznom, hogy kicsinosítsam a szobámat, mert olyan zord, sötét lyuk. Itt élni sem lehet. Hamarosan itt a hideg tél, bizonyosan meg fogok fagyni. Ó! Mennyivel jobb dolgom volt a kis George mellett! Az édes George! A nagyanyja fogadott fel, hogy ápoljam szegényt, mert halálos beteg volt, és hát – mit szépítsem? – összemelegedtünk. Azóta is gyötör a lelkiismeret, hogy talán miattam halt meg, annyira legyengítették a szerelmes együttléteink. Halála évfordulóján, minden év október 6-án kimegyek hozzá a temetőbe, de csak elszomorít és gyötrődöm. Jajj, de figyelmetlen vagyok, hát azzal kellett volna kezdenem, hogy miért is kezdtem el ezt a naplót vezetni. Tudják, nem nagyon szokás a szobalányok között a naplóírás. Engem egy nagyon kedves úr, bizonyos Octave Mirbeau bátorított, hogy csak nyugodtan vessem papírra a gondolataimat, mert meg kell tudnia a világnak, hogy milyen a cselédélet. Kicsit bizonytalan voltam, mert féltem a fogadtatástól.