De a téka lehetett archívum is, és persze közösségi kulturális tér is, ahol a pult mögött álló leendő filmrendező a valódi (leendő) közönségével találkozhatott és beszélhetett. Szóval hiába van fent a Youtube-on, a Netflixen, torrenten és a többi helyen ugyanannyi, sőt sokszor annyi film, mint ahány elfért a tékák polcain, vannak olyan hasznos funkciók, amelyeket muszáj egy sírba temetni azzal a videotékával, amelyik utoljára leheli majd ki a fekete-fehér, feliratos filmekre emlékeztető lelkét. Ez talán a Művész mozi előterében még mindig működő Odeon lesz. Mucsi Zoltán a Volt egyszer egy téka című filmben Fotó: Vertigo Média Szóval a Volt egyszer egy téka azt a feladatát is remekül el tudja látni, hogy az utolsó utáni pillanatban még mindenki tékák iránti lelkesedését felpumpálja, és azt is, hogy filmtörténetileg-filmelmétileg elhelyezze ezt a jelenséget. És akkor csak a tékákról beszéltünk, a film VHS-es vonulatáról még nem is. Pedig ez is nagyon jó, már csak a könnyfakasztó, hamis nosztalgia hiánya – na jó: csak nagyon rövid felbukkanása – miatt is: egy percig sem állítja senki, hogy a technikailag fejletlen, sérülékeny, könnyen és gyorsan romló VHS-formátum olyan csodálatos érték lett volna, amiért igazán nem lehet elég krokodilkönnyet elmorzsolni.
Magyar dokumentum, 90 perc 2018. január 31-én 22 évnyi működés után végleg bezárt az Odeon videotéka a budapesti Corvin moziban. Ezzel a VIII. kerület, utolsó legendás art videotékája is lehúzta a rolót, s az Odeon tékahálózat lassan a történelmi múlt részévé válik. Mindez jó alkalomként szolgált ahhoz, hogy néhány lelkes volt tékás és filmkedvelő emléket állítson nem csak az Odeon téká(k)nak, hanem az egész videókorszaknak, a nyolcvanas évek VHS aranykorának. A Volt egyszer egy téka laikusoknak, fiataloknak is szórakoztató nosztalgiautazás, amelyben egykori tékások, törzskölcsönzők, ihletért betérő filmkészítők mesélnek a kölcsönzés bájáról, bebizonyítva, hogy a VHS-nek is létezett reneszánsza, bemutatja, mi fán termett a kölcsönzés, tiszteleg az összes tékás és szeretett vagy éppen macerás kölcsönző előtt. A filmben mások mellett olyan ismert médiaszemélyiségek, filmesek, színészek is megszólalnak, vagy közreműködnek, mint Rudolf Péter, Hajós András, Simon Kornél, Puskás Peti, Mucsi Zoltán, Pálfi György, Mátyássy Áron, Miklauzic Bence, Gigor Attila, Orosz Dénes, vagy éppen az egykori profi ökölvívó világbajnok Kótai Mihály.
Tulajdonképpen ez volt a mechanikus, manuális Youtube" – mondja a videotékákról az egykor szintén itt dolgozó filmrendező, Mátyássy Áron. És tényleg: ez az egész videotéka-jelenség összesen pár évtizedet élt, és amilyen hihetetlenül nagy hatása volt a filmművészetre és a filmrajongásra, olyan őrült sebességgel szűnt vagy szűnik éppen meg nyom nélkül, hogy átvegye a feladatát a Youtube, az IMDB és általában az internet. De vajon tényleg mindenestül át tudják venni? A leghíresebb magyar téka és VHS-kiadó, a legendás Odeon alapítói és egykori munkatársai úgy gondolják, hogy a válasz egyértelmű nem. Vagy talán nem olyan egyértelmű: ezért készítettek egész estés dokumentumfilmet a kazettákkal telipakolt polcokkal szegélyezett korszakról Volt egyszer egy téka címen. A film eleinte csak egy rövid Youtube-videónak indult – olyan lett volna pont a neten közölni a filmet, mint amikor a zenetévé műfajának feltalálásakor az MTV a Video Killed the Radio Star című szám klipjével indította el az adását, hogy a rádiókorszak gyilkosa rögtön a rádiókorszak gyilkosságáról szóló dallal debütáljon.
Ezt a rendszert liberalizálta egy csapásra a VHS megjelenése, de főleg a jóval olcsóbb és elérhetőbb tékák megnyitása. Volt egyszer egy téka Fotó: Vertigo Média Emellett a tékák nemcsak elérhetővé tették a filmeket, de tudást is adtak melléjük. Egy csomó vicces sztori van a filmben azokról az emberekről, akiknek fogalmuk sincs, hogy mit akarnak nézni, de azért tanácsot kérnek a tékástól, vagy annyit tudnak, hogy volt az a tavalyi film, amiben az a magas csávó volt, na azt kérném. De persze nyilván nem ez a lényeg, ez csak a jópofaság, amit a flúgos kölcsönzők helyett Rudolf Péter játszik el a filmben, hogy ezzel remekül oldja kicsit a beszélőfejes forma korlátozott vizuális izgalmát. De a fő történetek persze arról szólnak, hogyan hasznosították a tékások megszállottsága miatt felhalmozott tudást a kölcsönzők, hogyan tudták a művészfilmrajongó tékások több generáció ízlését befolyásolni, vagy hogyan segítettek akár filmrendezőknek vagy egyetemi tanároknak is az anyaggyűjtésben. Még Pálfi György is azt mondja: a több száz film jeleneteinek összevágásából készült Final Cut is csak úgy készülhetett el, hogy a tékások napról napra összeválogatták neki az adott tematikájú jeleneteket tartalmazó filmeket.