De legfőképp azért, mert bár még fogalmunk sincs róla, hogy mi vár ránk, de a humánum mégis azt követeli, hogy máris a gyászoló emberek tízezreinek a fájdalmához mérjük a saját szenvedésünk – ami egyrészt irreális, másrészt felfoghatatlan. Megszólítva éreztem magam. Annak ellenére, hogy egészen biztos voltam benne, hogy a posztoló ahhoz az erkölcsi, sőt vallási szubkultúrához sorolja magát, akik szerint az ellenvélemény egyenlő a családirtással való fenyegetéssel, mégis úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, kifejezem az egyet nem értésem. Arra viszont nem számítottam, hogy 10 percen belül megtudhatom a szerzőtől, hogy nem csak extrém módon egocentrikus vagyok, de még ráadásul humortalan leszbikus is. A tanulság: egy klasszikus Berne-féle játszmát játszottunk. Mindketten nagyon meg akartunk sértődni. Alvin és a Mókusok – Bátorság, nyújtott kéz lemezbemutató koncert – Fémforgács. A szerző olyannyira, hogy az eredeti válaszát nem érezve elég provokatívnak, utólag még némi szaftos csattanót is hozzábiggyesztett. Szerintem nekem jobban sikerült megbántódnom, mint neki, de úgy sejtem, hogy azért mindketten szert tettünk némi játszmaelőnyre.
Ha például minden álmunk az orvosi, akkor gondolkodás nélkül feláldozzuk a szabadidőnk egy igen jelentős hányadát, hogy jól sikerüljenek a vizsgák. Ha profi sportolók szeretnénk lenni, akkor szívesen járunk edzésre, és akkor sem hagyjuk ki, amikor éppen nincs olyan sok kedvünk hozzá. Album - Bátorság*Nyújtott kéz. A motiváció adott, csak meg kell találni, és ha valóban a sajátod, akkor elérkezik az idő, amikor készen állsz a megvalósításra. Utána pedig " Bátorság és nyújtott kéz, kezdetnek hidd el, hogy ennyi elég! "
Éppen 20 évvel ezelőtt, 1993-ban alakult meg Nyíregyházán az Alvin és a mókusok, mely néhány év alatt az akkori tinédzserek egyik hatalmas kedvencévé vált. Bátorság nyújtott keziah. A Jézusnak volt-e szakálla és a Jópofa nótái is egyszerre voltak punkosan felelőtlenek és provokatívak, de témaválasztásukat és a mondandójukat tekintve őszinték, aktuálisak és korántsem annyira együgyűek, mint ahogy azt egy felületes hallgató gondolná. Persze az banda munkásságát saját bevallásuk szerint sem érdemes túldimenzionálni: Alvinék célja mindig az volt, hogy egyszerűen zenéljenek, ahogy nekik tetszik, és mindig azokról a dolgokról énekeljenek, ami éppen foglalkoztatja őket. Talán éppen ez a titka annak, hogy 20 évvel később is tömegek előtt játszanak, és a régről megmaradt korosabb rajongók mellett középiskolások újabb és újabb generációja nőtt már fel az átlagban kétévente megjelenő albumokon. Mert amellett, hogy a zenekar műfaját, stílusát tekintve nem távolodott el a kezdetektől, a dalok témája együtt változott, fejlődött a tagokkal: a legfrissebb, Aludj csak című dal például a főhős talán valaha írt, legszemélyesebb hangvételű műve.