Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát: Mást nem kívánnál, kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied. Pali még jobban rákiáltott: Örülj, hogy húzhatod. Gyí, Szellő, gyí, Bogár! Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát. Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket. Ekkor énnekem egy gondolatom támadt: Jánoska, van egy hatosod? Volt tavaly, de labdát vettem rajta. Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót. Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját meg a márvány golyóját, meg a bicskáját a molnárinasnak. Délután elmentünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát.
Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt. Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem fogtak be meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát. Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne - biztattak a bíró fiai. Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Pali, Gyuri elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni. Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot? Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba - motyogta félősen Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig! Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát: Mást nem kívánnál, kis rongyos?
Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát. Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket. Ekkor énnekem egy gondolatom támadt: Jánoska, van egy hatosod? Volt tavaly, de labdát vettem rajta. Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót. Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját meg a márvány golyóját, meg a bicskáját a molnárinasnak. Délután elmentünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősítettük a láda két oldalára. Megvolt a szánkó. Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de éppúgy csúszott. Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.
A karmester Michael Umlauff volt, de a pulpituson állt az ekkor már teljesen siket Beethoven is, aki a taktusra ügyelt. A premier legfelemelőbb pillanata az volt, amikor a mű végén magányosan, a zenészekkel szemben álló zeneszerzőt az egyik énekes az állva tapsoló közönség felé fordította, ő pedig meghajlással mondott köszönetet. A programot a nagy érdeklődés miatt két héttel később, a Hofburg báltermében megismételték. A korabeli kritikusok véleménye megoszlott, a IX. szimfóniát sokan egy öregedő és siket zeneszerző excentrikus alkotásának tartották. Értékét az elsők között Richard Wagner ismerte fel, aki a Bayreuthi Ünnepi Játékok helyszínéül szolgáló Festspielhaus alapkövének letételekor maga vezényelte a darabot. Ix szimfónia beethoven opera. Azóta is a IX. szimfónia az egyetlen nem Wagner által komponált zenemű, amely Bayreuthban, kivételes alkalmakkor elhangozhat, így 1951-ben, a játékok újraindításakor Wilhelm Furtwängler vezényletével adták elő. A IX. szimfóniát Magyarországon először 1875-ben Erkel Ferenc vezényletével a Budapesti Filharmónia Társaság játszotta.
Egyes passzázsok, például a második tétel kürtszólójának állásai korabeli hangszeren szinte játszhatatlanok voltak. szimfónia merít a klasszika stíluselemeiből, de főleg zárótétele révén már egyértelműen a romantika felé mutat előre. Beethoven_IX._szimfónia - a zene mindenkié. Sokatmondó tény, hogy a 19. században Liszt Ferenc és Johannes Brahms, egymástól tehát alapvetően különböző művészeti felfogást magáénak valló két alkotó, egyaránt erre a műre hivatkozott saját zeneesztétikai törekvéseinek kiindulópontjaként. A művet a Nemzeti Énekkar együttese és szólistái, illetve a Savaria Szimfonikus Zenekar Antal Mátyás vezényletével adja elő.
Soha senki nem fog az első tétel fenségének közelébe érni, de keveseknek sikerült olyan rosszul énekhangra írni, mint ahogy azt a zárótételben halljuk. És a Beethovent övező tekintély miatt mégis mindenki azt mondja: Így kell ezt csinálni. A korabeli kritikusok között is voltak olyanok, akiknek nem tetszett a finálé, és – természetesen mi mást... – a zeneszerző siketségét okolták miatta. Ezek a szakírók voltak kisebbségben, de Nicholas Cook, aki monográfiá t írt a szimfóniáról, felveti, hogy ez nem feltétlenül lett volna így, ha nem Beethoven a szerző. Beethoven IX. szimfónia - örömóda - Vince. Cook szerint ha például Berlioz írta volna a szimfóniát, többen excentrikusnak, öntörvényűnek és hozzá nem értőnek mondták volna a szerzőt. (És persze tegyük hozzá: Berlioz imádta a Kilencediket, valószínűleg azt se bánta volna, ha kővel dobálják, ha ő írhatta volna. ) Az alábbi felvételen Riccardo Muti vezényli a Chicagói Szimfonikusokat Kapcsolódó Hogy lehetett egyszerre fasiszta és kommunista himnusz az Örömóda? Egy filozófus válaszol Beethoven Kilencedik szimfóniájának zárótétele, bármily népszerű legyen is, nem könnyen fogyasztható zene.