Napjainkban A Jókai Mór Emlékház 2007-ig a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kezelésében volt. Ma már városi múzeumként várja látogatóit. Jókai halálának 50. évfordulójára a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, Keresztury Dezső és Zákonyi Ferenc kezdeményezésére és szívós szervező munkájával közel eredeti állapotába állította vissza az épületet, majd 1954-ben megnyitották az ország egyetlen Jókai Emlékmúzeumát. 1986-ban felújították, 1988-ban új állandó kiállítást rendeztek benne. A 2010-ben nyílt legújabb enteriőr típusú kiállítás bepillantást nyújt Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe, a hagyatékban megőrzött bútorok és személyes tárgyak, az eredeti alaprajz szerint visszaállított terek segítenek a látogatók számára felidézni a kor hangulatát, stílusát. Jelentősége A Jókai kultusz, a Jókai Emlékház mára már szerves része Balatonfüred kulturális életének és az épület látogatottsága is bizonyítja, hogy a kedvelt turisztikai célpontok közé tartozik. Az épület és a benne található kiállítás fontos és kiemelt helyszíne és jelképe a magyar irodalomnak és a magyar kultúrának.
1954-től kiállítóhelyként működik, az író özvegyétől megvásárolt hagyaték jelentős része, amelyet a Petőfi-Ház, majd jogutódja, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményei gondoznak, hagyományosan itt került bemutatásra. Kiállítás A kiállítás látványa tehát Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe nyújt bepillantást a hétköznapi élet hangulatának felidézésével. A hagyatékban megőrzött bútorok és tárgyi emlékek méltó bemutatását, a tárgyi kultúrának a kort megidéző, díszletszerű feldúsítása egészíti ki, azt az érzést keltve a látogatóban, "mintha még mindig itt élnének a villa tulajdonosai". Tágabban értelmezve felidézi a kor stílusát és hangulatát, másrészt díszletszerűségével utal Jókai regényeinek háttérvilágára: az egész villát a valóság konkrét tárgyaiból, történeteiből kiinduló regényes képzelet hangulata járja át. Mikszáth Kálmán találó megállapítása szerint Jókai "költészetének aranykora" teremtődhetett meg Balatonfüreden. A villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, Az arany embert, valamint több Balatont népszerűsítő novelláját is.
Az épület kora eklektikus stílusban épült, tágas előcsarnokkal rendelkezett, hatszobás, konyhás, alápincézett villa volt, amelyből szép kilátás nyílt a Balatonra. Előkertjében ritka rózsafajták nyíltak, az épület mögötti gyümölcsöst Jókai saját kezűleg gondozta. Az író ritkán hagyta el Füredet a nyári időszakban, csak ősszel költöztek vissza Pestre. Balatoni élményeiről számos cikkben, írásban számolt be (pl. Asszonyt kísér, Istent kísért című regényében), a fürdőélet mindennapjairól lapjában, az Üstökösben is tudósított. 1876-ban az Életképekben Balatonfüredi levelek címmel indított sorozatot. A környezet jó hatással volt egészségére, korábbi betegségéből, hörghurutjából is itt sikerült kigyógyulnia. Itt írta meg egyik legnépszerűbb regényét, Az arany embert, amelyet maga is "legkedvesebb regényének" nevezett. Miután 1886 novemberében meghalt Laborfalvi Róza, a füredi otthon üressé vált számára, ezért 1890-ben eladta a villát. Jókai Mór Emlékház [ szerkesztés] 1954-ben, az író halálának 50. évfordulóján nyílt emlékmúzeum az épületben.
Jókai Mór 1857. évi első füredi látogatása mély hatással volt rá és feleségére, Laborfalvy Rózára. A táj szépsége mellett a fürdő hangulata annyira vonzotta a házaspárt, hogy attól fogva rendszeres vendégei voltak Fürednek, majd 10 évvel később megvásárolták a telket, amelyen a napjainkban emlékmúzeumként működő villa áll. A koraeklektikus stílusban épült nyaraló 1870 őszén még nem volt teljesen készen, de Jókaiék már az év nyarán birtokba vették. Déli verandája felett kőbábos mellszobrokkal díszített teraszról lehetett gyönyörködni a Balaton és Tihany felé nyíló kilátásban. A bejárat előtt látható Flóra szobrot valószínűleg az épület későbbi tulajdonosa helyezte el. Jókai több regénye kötődik a villában töltött nyarakhoz: Az Arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej, valamint számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélés, rege és fürdői témájú cikk született itt. Jókai felesége halála után 1889 elején eladta a villát Michelini János veszprémi gabonakereskedőnek.
Kobajasi Kenicsiró és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara (fotó: Schiller Kata) Negyven esztendeje, hogy megszületett hazánkban a Kobajasi-kultusz. "Itt, a Zeneakadémián is könnybe lábad néhány tanárunk szeme, ha meghallja a nevét" – mondta Batta András rektor, amikor a 72 éves mesternek átadták a Zeneakadémia tiszteletbeli tanára címet. Kobajasi Kenicsiró – becenevén Kobaken – egyébként ma is két órát alszik minden koncertje előtt, a kondícióját golfozással tartja karban, szellemi frissességét pedig a japán sakkal, a sógival ápolja, amelyet tábla nélkül, fejben is képes játszani. Fukusima tartomány nevét a szomorú környezeti katasztrófa miatt emlegetjük manapság – itt született Kobaken. Atlétának akarták nevelni, amíg meg nem kapta lemezen Beethoven V. szimfóniá ját. Nagy hatással volt rá a muzsika, s ahogy fogalmazott, "mindent legyőző Beethoven-szeretete" repítette a tokiói zeneművészeti főiskolára. Karmesterként Budapesten indult el nemzetközi karrierje, de nem engedtük el messzire.
Farkas Mira zenész családból származik, és sosem volt kérdés számára, hogy ő is zenész lesz. Hatévesen a zongorát választotta hangszeréül, majd tizennégy évesen a zenei szakközépiskolában – egy sorszerű találkozásnak köszönhetően – váltott át a hárfára. "A felvételin tudtam meg, hogy hárfa szakra is jelentkezhetek. Akkor hallottam először élőben hárfahangot, és rögtön beleszerettem. " 2014-ben kitüntetéses diplomával végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hárfa szakán, ahol Vigh Andrea volt a mestere. "Szakmailag és emberileg is nagyon sokat köszönhetek neki. " Szóló, zenekari játék és kamarazene egyaránt jelen van és erősíti egymást Farkas Mira életében. Az elmúlt években a MÁV Szimfonikusok, a Concerto Budapest és más neves zenekarok kötelékében olyan karmesterek irányításával szerzett tapasztalatot, mint Kocsis Zoltán, Kobajasi Kenicsiró vagy Fischer Ádám. 2013-ban az Operaház állandó közreműködője volt. Közel áll hozzá az opera összművészeti jellege, és gyakran merít inspirációt a társművészetekből is.
2014. március 24. Kobajasi Kenicsiró a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanáraként vezényli március 26-án a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát. "Hal vagyok abban a vízben, amit zenének hívnak. Hogy kicsi-e ez a hal vagy nagy? Ezt majd az utókor eldönti. " Ferencsik János, az Állami Hangversenyzenekar (ma Nemzeti Filharmonikusok) legendás karmestere fogalmazott így. Nemcsak a zenével, hanem a zenében élt. Halála után néhány évvel egy olyan művész vette át tőle a "stafétapálcát", akiről ugyanez sugárzik. Az anyanyelvét nem értjük, de a mozdulatait olvassuk: ő a mi Kobajasink, aki hisz abban, hogy a lelke nemcsak japán, hanem egykoron magyar tájakon is vándorolt. A fél ország nézte 1974-ben a kor komolyzenei tehetségkutatóját, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét. Úgy értett mindenki a vezényléshez, mint a focihoz – de szép is volt! A nézőket elvarázsolta a fiatal győztes karmester, Kobajasi Kenicsiró. Csak 9 éves voltam, de jól emlékszem a rajongásra, amely körülvette, alázatos meghajlásaira, a hajára, a mosolyára, egész lényére, melyből sugárzott, hogy váratlanul érte a magyar szeretetözön.
Háláját, köszönetét mindenki felé kifejezi. Összességében úgy van vele, hogy "Az én életembe Budapest hozta el a fényt, kötelességemnek érzem, hogy Magyarországnak ezt a legmagasabb szintű zenével viszonozzam. " Forrás: Kobajasi Kenicsiró: Karmesterszóló (Kiko Kiadó, Pécs, 1997; 231 oldal; ISBN: 963-55018-7-0; Fordította: Varga Vera) Borítókép: Liszt Ferenc Zeneakadémia, fotó: Tuba Zoltán [1] Mahler 1888-ban lett a Magyar Királyi Operaház művészeti igazgatója és vezető karnagya.
Fotó: Anefo / Verhoeff, Bert, Nationaal Archief of the Netherlands Kobajasi számára a karmesterversenyt követően kinyílt a világ, mert számtalan meghívást kapott Olaszországtól kezdve Hollandián át Németországig és hazájában is több zenekar kérte fel karmesternek. A legszorosabb együttműködést azonban a Magyar Állami Hangversenyzenekarral (mai nevén Nemzeti Filharmonikus Zenekar) alakította ki. A zenekar vezető karmestere annak idején Ferencsik János volt, akitől Kobajasi rengeteget tanult és aki mellett idővel segédkarmesteri szerepet töltött be. Mestere 1984-ben bekövetkezett halálát követően a japán dirigenst kérték fel arra, hogy az együttes vezető karmestere legyen. Mahler óta ő volt az első külföldi, aki ilyen megtiszteltetésben részesült. [1] 1987-től 1992-ig töltötte be a pozíciót, majd a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya címmel tüntették ki. Erről az időszakról úgy emlékezik meg, hogy bár nem volt kevesebb zenei tehetség Budapesten, mint Bécsben vagy a nyugat-európai országokban, a magyar hangszerállomány mennyisége és milyensége behozhatatlan hátrányt jelentett a világ élvonalbeli zenekaraihoz képest.