Oldalak: 1 2 3
Megjelenik a rend utáni igény: elrendezni a dolgokat, fölfedezni a rendet a mikro-és makrokozmoszban. A létezés százszínű, ezerszínű. Ami egyformává tesz minket, az a törvény, a lényeg, az állandó. A 6. egység mellékdalként kapcsolódik a költeményhez. Ebben hétköznapi vágyakat fejez ki a lírai én, ilyenek pl. a biztonság utáni vágy, az összetartozás átélésének vágya. Okostankönyv. Feltűnnek létfilozófiai gondolatok is: az élet alapvető szükségletei (fürdővíz, étel stb. ) bizonytalanok, a költő számára elérhetetlenek. A zárlat népdalszerű, egyszerű. A hat részre bontott versben sok a gondolattársítás, ez a szervezőerő benne. Nem klasszikus formaszerkezete van: a részek hol rövidebbek, hol hosszabbak, a versszakok terjedelemre nem egyeznek meg. Ami a verselést illeti, az Óda zárlata szabályos, kétütemű, páros rímű, a többi része szabálytalan. A Mellékdal ötödfeles jambikus lüktetésű. A tempó lassú, formailag is szemléletesen visszaadja az emlékezés hangulatát (hosszú és rövid sorok váltakozása, pulzálása, áthajlások és gondolatjelek útján).
A 6. rész t alcím is elkülöníti, mégis, a lazább kapcsolat ellenére is szervesen ideillő. Az alcím minősítő jelzője, a szöveg zárójelbe tétele s a háromszor ismétlődő talán mind egy olyanfajta feltételességet erősít, amely kételkedik abban, hogy az Óda látomása valóságos szerelmi kapcsolat volt, s csak feltételesen reménykedik abban, hogy azzá válhat. Molnár róbert
E. T. A. Hoffmann (1776-1822) felmenői ügyvédek voltak, és ő maga is polgári foglalkozása szerint lelkiismeretes jogász, államigazgatási hivatalnok volt. Ha sikerült megszöknie az íróasztal mellől, akkor zenész és zeneszerző, karmester, grafikus, karikatúrista és író - a romantika művészideáljának megtestesítője. Azon kevés német írók közé tartozik, akik hatása erősen érződik a világirodalomban. Hoffmann személyisége kettős, élete két szférában zajlik (ami visszaköszön Az arany virágcserép című kisregényében is). A polgári életben jól képzett tisztviselő, a művészet területén pedig rendkívül sokoldalú. Műveiben folyamatosan jelen van ez a kettősség. Széles körben ismert munkája a klasszikus beavatás történet: az 1814-ben megírt "Az arany virágcserép". A 12 vigíliából (virrasztásból) álló mű a romantikát és a realizmust állítja szembe egymással. A mű főhőse Anzelmus diák, aki Drezdában él. A mű cselekménye két szálon halad: egy reális és egy irreális síkon. A reális események pontos időponttal megjelölve, mérnöki pontossággal leírt, beazonosítható helyszíneken, valós, a hétköznapi életben elképzelhető történéseket mutatnak be.
1. Élete: A német berlini romantika legmarkánsabb képviselője Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, többek között író, zeneszerző és hivatalnok. 1776 január 4-én született, Königsbergben. Felmenői jogászok voltak. Alap-, és középfokú tanulmányait is Königsbergben végezte. 1792-ben kezdett el jogot tanulni ugyanitt, és 1795-ben itt is tett államvizsgát. Nem sokkal később Glogau-ba került, ahol nagybátyjánál élt, majd Minnával, a nagybátyja lányával 1798-ban eljegyezték egymást. 1800-tól Poznanban bírósági titkár lett, majd Plock-ban és Varsóban talált állást. 1802-ben felbonották egyezségüket Minnával majd Maria Thekla Rorer-Trzynska-val kötött házasságot. 1808-ban Bambergbe költözött feleségével, és karmesteri állást kapott az ottani színházban. 1816-ban visszatért a bírói pályára. 1822-ben halt meg Berlinben. 2. A mű keletkezése: 1814-ben írta az Arany virágcserép című szép kisregényét. A műben keverednek az aprólékosan leírt, realisztikus pontossággal megjelenített valóság képei a mesebeli képekkel, sokszor észrevétlenül vált síkot az író.
Anzelmus hazakíséri a tizenhat éves Veronikát, akiben szerelem gyúl a deák iránt. Végül Paulmann ajánl barátjának egy neki tetsző munkát: Lindhorst levéltárnok antik iratait másolhatná jó fizetségért szabadidejében. Másnap Anzelmus el is megy a levéltárnok házához, de ott újból látomása: az ajtókilincs a piactéri boszorkánnyá, a csengőzsinór pedig kígyóvá változik, Anzelmus pedig elájul. Harmadik virrasztó: Mivel a megrázó élmények után Anzelmus nem mer még egyszer Lindhorst házához menni, ezért Anzelmus, Paulmann és Heerbrand meghívják a levéltárnokot egy kávéházba, aki meglehetősen furcsa és földöntúli mesével próbálja bizonyítani különös származását. Negyedik virrasztó: Anzelmus újból ellátogat a bodzafához, s legnagyobb megdöbbenésére ott újra találkozik az aranyzöld kígyókkal, s rájön, hogy halálosan beleszeretett egyikükbe. Már távozni készül, amikor Lindhorsttal találkozik. Nem bírja tovább tartani titkát, s felfedi azt a levéltárnoknak, s azt is miért nem mer a háza közelébe menni.
Anzelmus megszabadul, mivel kiderül, hogy megingásáról nem ő, hanem az ártó varázslat tehet. Tizenegyedik virrasztó: Paulmannékhoz megérkezik Heerbrand, aki jó hírt hoz: udvari tanácsossá léptették elő. Ezen sikerén felbuzdulva azon nyomban meg is kéri Veronika kezét. A lány már lemondott Anzelmusról, hiszen a jósnő halálával tükre is kettétörött, így nem esik nehezére igent mondani. Az eljegyzést ott helyben meg is tartják. Tizenkettedik virrasztó: Az író gondterhelt, mert nem tudja hitelesen berekeszteni művét. Végül Lindhorst menti ki, ugyanis levelet küld neki, melyben meghívja házába, ahol látomásban megmutatja neki, hogy a nászajándéknak, az aranycsöbörnek köszönhetően, hogyan élnek boldog békességben Anzelmus és Serpentina Atlántiszon...
A deák legalább annyi furcsasággal találkozik itt, mint Veronika a jósnőnél (pl. beszélő madarak stb. ), de Serpentina iránti szerelme megakadályozza, hogy visszakozzon. A levéltárnok ad neki íróeszközöket, s ő meg is kezdi aznapi munkáját. Eredményével Lindhorst nagyon elégedett. Hetedik virrasztó: A napéjegyenlőség éjszakáján Veronika elszökik otthonról, s a jósnővel tart, aki Drezda határában macskája segítségével hihetetlen varázslatokat visz végbe, melynek eredménye egy kis tükör, melybe ha a lány belenéz szerelmét láthatja, s visszacsábíthatja Serpentinától. Nyolcadik virrasztó: Lindhorst immár hajlandó nehezebb és fontosabb munkákat is adni Anzelmusnak. A deáknak másolás közben megjelenik Serpentina, aki elmeséli, hogy apja Atlántiszban élt Phosphorus uralkodása alatt és a nemes Szalamander-nemzetből származik. Egyszer szerelemre gyúlt a liliom lánya, a zöld kígyó iránt, s a király hiába próbálta lebeszélni róla. A kígyó elszállt, s a szalamander szétdúlta Phophorus kertjét. Ezért száműzetésbe kellett vonulnia a Földre, s addig itt kell maradnia, míg méltó vőlegényt nem talál három kígyólányának.
Áldozócsütörtök napján a Linke-féle sörözőben szeretett volna ünnepelni, de pénz nélkül maradt, mert a piactéren felborította egy kofa almáskosarát. Így le kellett mondania a nők társaságáról. Köztük Paulmann segédtanító hiú lányáról, Veronikáról is, aki szívesen látta volna a szerencsétlen diákot udvari tanácsosként. A fiú keserűen járta az Elba partját, amikor egy bodzafa alatt különös dologra lett figyelmes: kristálycsengettyűk hangját hallotta és három ragyogó kígyócskát látott játszadozni. Anselmus beleszeretett az egyikőjük sötétkék szemébe. Ettől kezdve életét sivárnak érezte. Megtudta, hogy a három kígyó három elvarázsolt lány, mégpedig munkaadója, Lindhorst levéltáros gyermekei. A legfiatalabba Serpentinába beleszeretett. A kígyócska elmondta, hogy Lindhorst valójában szalamandra, aki Atlantiszon élt Phosphorus uralma alatt. Szerelemre gyulladt a liliom leánya, egy szép kígyó iránt. Megölelte, mire az szárnyas lénnyé változva elsuhant. A szalamandra bánatában feldúlta a szellemfejedelem kertjét, büntetésül emberi életre ítélték.
Szereplők: - Anzelmus, deák - Rauerné, jósnő - Serpentina, Lindhorst legfiatalabb lánya - Paulmann, tanár - Heerbrand, lajstromzó, később udvari tanácsos - Veronika, Paulmann idősebbik lánya - Franci, Paulmann fiatalabbik lánya - Lindhorst, levéltárnok - Phosphorus, Atlántisz ura - Eckstein, doktor Történet: Első virrasztó: Drezdában, Anzelmus, az ügyetlen deák rohan a Linke Fürdőház felé, hogy ott félretett pénzéből egy kicsit mulatozzon, azonban útközben belebotlik egy zsémbes kofa almáskosarába, s szétszórja annak tartalmát. Kárpótlásul oda kell adnia a nőnek a pénzét, ráadásul az még meg is átkozza. Az Elba partjára megy, egy bodzafa alá telepedik, s elkezd pipázgatni. Itt látomása támad: kristálycsengők hangját hallja, és három csodálatos aranyzöld kígyót lát. Különösen az egyik sötétkék szeme igézi meg... Második virrasztó: A magában beszélő Anzelmust részegnek és bolondnak nézik. Hazafelé indul, s közben találkozik barátjával, Paulmann tanárral és két lányával: Veronikával és Francival, valamint Heerbrand lajstromzóval, akikkel átevez az Elbán.