Persze a regényt a kritikák is dicsérték, a The New York Times -ban Nash K. Burger " szokatlanul zseniális regénynek " nevezte. Adam Gopnik, irodalomkritikus pedig a három legjobb könyv közé sorolta F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby -je és Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című műve mellett, míg George H. W. Bush, az Egyesült Államok 41. elnöke a kedvenc olvasmányának nevezte, és nem egyszer idézett belőle beszédeiben, de Bill Gates-nek is ez a mindenkori favoritja. A megjelenéskor azért a fogadtatás persze nem volt egyöntetűen pozitív, és számos kortárs író nem értette a mű körüli zajos felhajtást, Holden Caulfieldet pedig csak egy nyafogó tinédzsernek, nem pedig egy meg nem értett és kirekesztett zseninek tartották. Az írók egy részével a pedagógiai rendszer is egyetértett és 1961 és 1982 között a Rozsban a fogó volt a legtöbbször és legtöbb helyen cenzúrázott könyv az Egyesült Államokban; nem volt ritka, hogy egy tanár elveszítette az állását, mert a könyvből olvastatott fel a diákjaival; ez akkoriban az oklahomai Tulsában, és a washingtoni Issaquah városában is előfordult.
Ennek nincs semmi köze a zabhegyezőhőz, ami pedig arra utalt, hogy a diák, aki lóg az iskolából vagy megbukik, az elmehet Kukutyinba zabot hegyezni. Ez a hatvanas évek magyarországi kultúrpolitikájának a lenyomata, ami a regény főhősére, Holdenre pont nem igaz: ő csak dühös és lázad a felnőttek világa ellen. A huszonkettedik fejezetben aztán kiderül, hogy a versben catch helyett valójában meet szerepel, de addigra már Holdenben kialakul, hogy mi szeretne lenni: a rozsban a fogó. Salinger klasszikusa – mint azt bizonyára sokan tudják – egy Holden Caulfield nevű fiatalemberről szól, aki utolsó estéjét tölti a Pencey nevű bentlakásos elitiskolában, mivel kirúgták, mert szinte minden tantárgyból megbukott. Nem azért bukott meg, mert hülye, hanem mert haragszik az iskolára, a növendékekre, a tanárokra, sőt tovább tágítva a kört voltaképpen haragszik az egész világra, mégpedig azért, mert első tizenhat évének az a tapasztalata, hogy a világban mindenki hazudik. Holden annyira radikálisan látja a helyzetet, hogy őszintén – legalábbis szerinte – csak a tíz éves húgával, Phoebével tud beszélni.
A 2010. január 27-én, azaz most már több mint 12 éve elhunyt Jerome David Salinger élete és művészete kiváló példa arra, miként nő túl egy mű a saját alkotóján, ám a kultikus Zabhegyező, avagy új magyar fordításában, a Rozsban a fogó messze nem állt meg diadalmenetének e korai állomásán. Ez az a regény, mely nemcsak szerzőjén, de a teljes irodalmi elitnél, és az irodalmi piacnál is hatalmasabbá vált, az írás művészetének iskolapéldája lett, utóélete pedig a társadalmi viselkedés lenyomata, miként degradálódik egy személyes vallomás a popkultúra kereskedelmi termékévé. A Rozsban a fogó valami olyasmi, amiről mindenki hallott, amit az emberek nagy része ismer, ami hivatkozási alap, egy generáció (vagy minden fiatal generáció) hangja, és mely olyan megkerülhetetlen műve a XX. század irodalmának, melyből még manapság, közel 70 évvel a megjelenése után is naponta nagyjából 700 példányt adnak el szerte a világon, összességében pedig 65 millió darabos eladásával minden idők 14. legtöbb példányban elkelt könyve a világon, mely sajnos megszületése óta számos merénylet ihletőjévé is vált.
Ha megkeressük a 22. fejezetben azt a párbeszédet, amelyből a cím kibontakozik, a magyar fordításban valami nagyon nem stimmel. Természetesen a műfordító milliószor beleütközik megoldhatatlannak tűnő helyzetekbe, és a maga módján a régi fordítás ezt a gondot bravúrosan megoldotta, hiszen a Zabhegyező nagyszerű cím, sőt bizonyos értelemben frappánsabb, mint az eredeti. Nem véletlenül vetette fel Salinger egyik íróbarátja még a megjelenés előtt, hogy a The Catcher in the Rye talán nem eléggé fülbemászó. …arról is beszélt, hogyan ültette át kortárs nyelvhasználatra a regény nyelvezetét, illetve Salinger finom, olykor prózaversbe hajló szaggatott stílusát. A legfőbb megoldásra váró probléma azonban a regény nyelvezete volt. Ez a könyv bizonyos értelemben a beatirodalom előfutára, vagyis annak a kornak az alapműve lett, amit hatvanas évek néven emlegetünk ma. Bár 1951-ben jelent meg, és az Úton t is megelőzte, a hatása jócskán áthúzódott a későbbi évtizedekre. Több szempontból is reveláció volt, főleg a lázadás témájában, az életérzés ábrázolásában és az írásmódjában.
Piusz a legtitokzatosabb és legellentmondásosabb mind közül. Vagy legőrültebb? Mindképpen éles eszű és naiv, ironikus és kisstílű, maradi és haladó, kétkedő és eltökélt, melankolikus és kíméletlen karakter. Ha ennyi nem győzött volna meg, íme a meglehetősen erősre sikerült magyar feliratos trailer: A rendező, Paolo Sorrentino a következő szavakkal írta le sorozatot: "Isten létezésének világos jelei. Isten hiányának világos jelei. Hogyan lehet a hitet megtalálni és elveszíteni? A szentség nagysága, az a nagyság, ami elviselhetetlen, amikor az ember kísértések ellen küzd, és nem tehet mást, mint hogy megadja magát nekik. A belső küzdelem a katolikus egyház fejének hatalmas felelőssége és annak az egyszerű embernek a gyötrelmei közt, akit a sors (vagy a Szentlélek) pápának rendelt. Végül a kérdés, hogy miként kell a hatalmat kezelni és manipulálni egy olyan államban, amelynek dogmája és erkölcsi parancsa a lemondás a hatalomról és a felebarátaink szeretete? Erről szól Az ifjú pápa. " A 10 részes sorozat hetente dupla résszel lesz látható.
Mindezek miatt az Ifjú pápa / Az új pápa egyszerre klasszikus moziélmény, addiktív audiovizuális trip és szikrázó szellemi kaland, attól függetlenül is, hogy időnként – mintegy mellékesen – némi eszmetörténeti és történelmi hátteret is felvillant. A JOHN MALKOVICH ALAKÍTOTTA III. JÁNOS PÁL. MEGRÁZÓ HÁTTÉRTÖRTÉNET. KÉP: WARNER MEDIA Mindkét sorozat nagyszabású, mint maga az Egyház, a kisebb dramaturgiai döccenőivel pedig esendő, mint az Egyházat alkotó emberek, a bíborosokkal és magával a pápával együtt. Sorrentino provokációja valójában lelkes rajongás és mély alázat ezen monumentális építmény iránt, amit azzal a mély emberséggel mutat be, ami a kereszténység egyik attribútuma – engem ezzel Sorrentino odáig juttatott, hogy nagyon jó érzés lett katolikusnak lenni. NYITÓKÉP: Warner Media
A The New Pope című új tévésorozat forgatása novemberben kezdődik Olaszországban. A forgatókönyvön ismét Sorrentino dolgozik Umberto Contarello és Stefano Bises társaságában. A sorozat producere a Wildside részéről Lorenzo Mieli és Mario Gianani, a Mediapro pedig társproducerként működik közre. A széria nemzetközi forgalmazója a FremantleMedia International. Az ifjú pápa 2016 októberében debütált a Sky tévécsatornán, majd 2017 januárjában az HBO programjában. Law alakítását Golden Globe-díjra is jelölték. A tartalom nem elérhető A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva. (phenom/mti) Címkék: paolo sorrentino, The New Pope, az ifjú pápa, HBO, john malkovich, Jude Law, sorozat
Ezek voltak a 2010-es évek legjobb sorozatai Az egész sorozat lényege, hogy mindenki: a hívők, a püspökök, a Vatikán intrikusai, politikusai, sőt még a legközelebbi támogatói, barátai sem tudják sem kiköpni, sem lenyelni a XIII. Piusz néven pápává előlépő Lenny Belardo személyét. Legfőképpen azért, mert a pápa alkalmatlan arra, hogy kompromisszumot teremtsen a liberálisabb elveket valló egyházi csoportok, és a konzervatívabb papok, püspökök között. Mert ez a kérdés egyszerűen nem érdekli, misztikus hős akar lenni, olyan láthatatlan és megközelíthetetlen sztár, mint a művészetben Banksy. Úgy tűnik, hogy inkább az Ószövetség haragvó Istenének a földi helytartója kíván lenni, és nem megbocsátó Jézusé. Ebből aztán sok-sok bonyodalom adódik. A pápa, akivel nem lehet mit kezdeni, Jude Law lubickol a szerepben: Az ifjú pápa, Jude Law, mint XIII. Piusz Az ifjú pápa egyáltalán nem izgalmas sorozat, de ha egyszer elkap a hangulata, akkor aligha tudod abbahagyni. Akik látták már az alkotó, Paolo Sorrentino akármelyik filmjét, azoknak lehet fogalma arról, hogy miért lehet egy kevéssé izgalmas, helyenként kifejezetten eseménytelen sorozatot tátott szájjal, lenyűgözve bámulni.
Ebben a konfliktusban bontakoznak ki az Egyház súlyos problémái és dilemmái a hatalmi harcokon és a korrupción keresztül a gyermekmolesztálási ügyeken, az egyház által nem elfogadott, de az egyházon belül mégis hangsúlyosan jelen lévő homoszexualitáson át egészen az eutanáziáig és a vallási fanatizmusig. Miközben a pápa első pillantásra liberális ikonnak tűnő figurája szuperintellingens antihőssé válik, akinek hatalmi machinációit kéjes élvezettel követi a néző, a sorozat nem igazán engedi, hogy az ultrakonzervatív elvekre fogékony közönség is azonosuljon vele. Konzervatív szemmel nézve a sorozat tele van ugyanis botrányos képsorokkal – annak a jelenetnek, amiben a frissen megválasztott pápa beöltözik a felszenteléshez, az aláfestő zenéje az LMFAO Sexy and I know it című száma. Sex & drugs & techno A sorozat ugyanis tele van szexualitással: megjelenik a gyermeknemzés és a puszta örömszerzés céljából való szex közötti konfliktus, a két férfi közötti szex (mondjuk ez azért nem annyira explicit módon), előfordulnak biszexuális jelenetek és akad kisebb orgia is.
Az író-rendező olyan atmoszférát tud teremteni, amire csak nagyon kevesen képesek, és tökéletes karaktereket talál ki, vagy éppen talál meg. Ebben a sorozatban nem csupán Jude Law alakít hatalmasat, hanem például a dörzsölt vatikáni politikus, Voiello szerepében Silvio Orlando is. De valójában minden karakter, figura elképesztően találó. Ráadásul Sorrentino imád tobzódni a meghökkentő, váratlan nézőpontokban, vagy az olyan apróságokban, amiknek semmi különös funkciójuk nincs azon kívül, hogy fantasztikusan néznek ki. A focizó apácákról közbeiktatott icipici jelenetsor semmit nem ad hozzá a történethez, de annyira furcsa, kedves, vicces de egy picit erotikus mozzanat, ami egyszerűen feledhetetlen. És a csodálatos az, hogy Sorrentino részenként három-négy ilyen kis szösszenettel ajándékozza meg a nézőit. Silvio Orlando Voiello püspök szerepében brillírozik: Silvio Orlando A rendező imádja az ellentétes hangulatokat, ha valami egészen mást mutat elsőre, mint közelebb lépve, és ez igaz a karaktereire is, akik sosem egydimenziós figurák.