Robert Eggers, A boszorkány rendezőjének legújabb filmje egy hipnotikus pszichohorror, ami félelmetes betekintést nyújt az abúzus és a bezártság lélektanába. A független szerzői horror megújítóinak ígéretes hármasa, Jordan Peele ( Tűnj el! ), Ari Aster ( Örökség) és Robert Eggers ( A boszorkány) mindannyian idén bizonyíthatták második filmjükkel, hogy nem csak egyslágeres rendezők: Peele az amerikai társadalom traumáit hozta (szó szerint) felszínre a Mi ben, Aster egy egzotikus fesztivál keretén belül dolgozta fel a szakítás nehézségeit a Fehér éjszakák ban, Eggers pedig A világítótoronnyal megcsinálta az év "Mi a francot láttam? " filmjét. Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben! Az idei CineFest legjobban várt versenyalkotása a cannes-i filmfesztiválon debütáló A világítótorony, ami tavasszal a FIPRESCI-díj elnyerése mellett a sokkoló élményről szóló első visszajelzésekkel is felhívta magára a figyelmet. Hasonlóan Darren Aronofsky anyám! -jához egy szürreális és mitikus pokoljárásnak lehetünk tanúi, de Eggers 19. század végén játszódó kamarahorrorja egészen más szimbólumokkal és lélektani helyzetekkel foglalkozik.
Mi lesz abból, ha az Isten háta mögött, mindentől távol, egy szigeten, rettenetes körülmények között összezárnak két férfit, akiknek a szeme se áll jól? Az egyik egy elviselhetetlen, megkeseredett, hatalommániás, iszákos öreg, aki folyamatosan parancsolgat a másiknak, és minden piszkos munkát vele végeztet el, a másik meg egy rejtélyes, de aligha tiszta múltú fiatal, akinek perceken belül elege lesz az öregből. Mindezt a tizenkilencedik század végén egy világítótoronyban, ahol állandóan vihar van, ahol folyamatosan mázsányi szenet kell cipelni, ha esik, ha fúj, vagy döglött sirályok oszló tetemét kitakarítani a ciszternából, miközben állandóan üvölt a ködkürt. Mi lenne? Semmi jó. És ez a teljesen egyértelmű válasz a legjobb az év egyik legnagyobb filmes szenzációja, a cannes-i bemutatója óta folyamatos felhajtással kísért A világítótoronyban, de ez a legrosszabb is. A már A boszorkány című horrorral is nagy feltűnést keltő Robert Eggers persze pontosan azért választotta ezt az alaphelyzetet, mert annyira egyértelmű, hogy ez a szituáció kizárólag a tébolyra, a hallucinációkra, a lassú bekattanásra, a gyűlölködésre és egymás kikészítésére futhat ki, és olyan élvezettel és hihetetlen profizmussal lubickol benne, hogy azt tényleg öröm nézni.
A világítótorony olyan rémmese, amit az ember két órán keresztül leesett állal bámul végig. Eggers mestere annak, amit csinál: az egészen különleges atmoszféra megteremtésének és az egészen különleges filmnyelv használatának. Egyetlen pillantást elég a vászonra vetni a két óra bármelyik másodpercében, hogy ez egyértelmű legyen: a szokatlanul négyzetes képarány, az iszonyúan kontrasztos, egyszerre szemfájdítóan világos és pokolian sötét fekete-fehér képek, a tökéletesen eltalált kompozíciók a képeken azonnal lenyűgöznek, és ez a színvonal végig jellemző a technikájában is a tizenkilencedik század legvégét idéző filmre. Ha már világítótoronyról van szó, Eggers és Jarin Blaschke operatőr végig csodálatosan játszanak a fényekkel: hol Robert Pattinson szeme világít földöntúlian, amikor belenéz a lámpába, hol a folyamatosan mozgó jelzőfény emeli ki és temeti vissza a sötétbe mindazt, ami a vásznon van. Miközben a legegyszerűbb és leggagyibb megoldásnak soha nem engednek: hiába játszódik a film jó kétharmada éjszaka, soha nem teljesen fekete a vászon, soha nem azzal akarnak sokkolni, hogy valamit nem látunk.
Akinek pedig kétségei lettek volna Robert Pattinson tehetségével kapcsolatban, azoknak most garantáltan elszáll minden kételyük. Többször bizonyított már korábban ( Országúti bosszú, Jólét), de amit itt látunk tőle, az a színészet magasiskolája. Gesztusaiban, átélésben, érzelmességben, félelmetesen erős alakítást nyújt. A világítótorony egyértelműen rétegfilm. Eggers stílusa merész, provokatív, s nem egyszer zavarba ejtő. Atmoszférateremtésben az egyik legjobb modern alkotó, fekete-fehér képi világa, keverve a 4:3-as képaránnyal és a vészjósló zenével, pillanatok alatt megágyaz a nyomasztó, klausztrofób hangulatnak. A világítótorony Forrás: Regency Enterprises Olyan alkotás, melyet számtalan módon lehet értelmezni, de, hogy konkrétan mit is láttunk, azt nehéz szavakba foglalni. Egy biztos: nem lehet holmi vállrándítással elintézni, mert elkapja, megigézi az embert. Maradéktalan élvezetéhez szükséges némi önsanyargatás, de a téboly tanmeséje egyedülálló élményként száműz minket saját világítótornyunkba.
Max és Robert Eggers forgatókönyve megdöbbentő merészséggel váltogat a hangnemek között: bőven megfér egymás mellett egy görög tragédiába illő átkozódás és egy váratlan fingás, Willem Dafoe és Robert Pattinson pedig olyan profizmussal lavíroznak a váltások között, hogy mindketten megérdemelnék az Oscart – bár nehéz elképzelni, hogy ez a film széleskörű népszerűséget élvezne az Akadémiában. Miközben a képi világ és a dialógusok erősen stilizáltak, a környezet az utolsó evőeszközig korhű, a csúszós sár és a sziklákat szüntelenül csapkodó hullámok pedig leszámolnak minden tengerrel kapcsolatos romantikával, és nem hagynak kétséget afelől, hogy ebbe a helyzetbe tényleg bele lehet őrülni. A világítótorony egy elemelt történet az abúzus és a bezártság következményeiről, melyben egyértelműen megjelenik a Bűn és a Bűnhődés is, mégsem egy Tarr Béla-i elkárhozásról van szó. Eggers vagy nem akarja, vagy nem meri véresen komolyan elénk tárni az emberi lélek legsötétebb bugyrait, és a posztmodern rendezőkre jellemző ironikus játékossággal ábrázolja a pokoljárást.
Az első perctől érzékelhető művészfilmes beütése ellenére nem vádolható vontatottsággal a film, ugyanis rögtön az elején elkezdődik a később egyre inkább meghatározóvá váló hatalmi viszony kiéleződése a két főszereplő közt. Az idős Thomas hamar elejébe megy annak, hogy egy percig se legyen kétséges, a szigeten ő a főnök. Ephraim ennek természetesen alá is veti magát, elvégre ő az újonc, Thomas pedig a veterán, ennek eredményeképp pedig a munkabeosztás is önkényes módon tisztázódik kettejük közt: a nappali műszak Ephraimé, az éjszakai műszak viszont Thomasé. A két karakán személyiség egymásnak feszülése később még szembetűnőbben jelenik meg. Thomas az, aki szabályokat támaszt Ephraim elé, és Ephraim az, aki, mint egy öntörvényű gyerek, megszegi azokat. Ephraimot azonban jól láthatóan nem gyerekes szabályellenesség ösztönzi, ugyanis a film elején saját maga hozza fel érvként a szabálykönyv szavait, amelyet Thomas szabályai aztán felülírnak. Ephraim lázadása tehát nem gyermeki vágy, hanem személyiségjegy, melyet a lényéből fakadó kiteljesedettségre való törekvés motivál.
Illetve a belsőkben fotografált képeken a fekete-fehér miatt a korszakra jellemző olajlámpa- vagy gyertyaláng-megvilágítások régiesebb hangsúlyt kapnak. Az arcokra vetülő fény vagy a tárgyak árnyékai így jobban kiemelik a miliő ingergazdagságának hiányát. A zsúfolásig megtelt kis térben az operatőr kamerája hol kergetőzik a szereplőkkel, hol pedig üldözi őket, de van úgy, hogy meglesve kimerültségüket, tolakodóan bámulja pihegésüket. A külső felvételek pedig sokszor csendéletszerűen vannak komponálva, festménybe illőek. Máskor pedig a természet dühöngő erőinek kölcsönöznek félelmetes képi jelenlétet. Kiemelendő ezeken túl Mark Korvern sokszor csikorgó zenei aláfestése, mely erőteljesen hozzájárul a drámai hatás fokozásához ugyanúgy, mint például a csilingelő hanghatások a misztikus képek hipnotikusságához – munkája a letaglózó összélményhez sokat tesz hozzá. A végefőcímnél a moziszékben ragadt közönség szinte hipnotikus állapotban a feldolgozással küszködik. A kikerekedett szemű nézők pusmogása alapján úgy tűnik, vagy azt döntik el, hogy visszajönnek és megnézik pár nap múlva újra a filmet, vagy azt, hogy soha a bősz büdös életbe.
Kapcsolat Könyvmolyképző Kiadó Kft. Címünk: 6725 Szeged, Dobó u. 12/B Telefon: (62) 551-132 Mobil: (70) 311-78-60 Könyvrendeléssel kapcsolatos információk: [email protected]
Endless Knight - Végtelen lovag - keménytáblás - Az Arkánum Krónikák 2. Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra. - Minden játékban végzet... 2 249 Ft Endless Knight - Végtelen lovag - puha kötés - Az Arkánum Krónikák 2. - Minden ját... Ajánló 2 235 Ft Szomjúság - zsebkönyv Jo Nesbo Harry Hole három éve visszavonult a nyomozói munkától, a rendőrtiszti főiskolán tanít, kiegyensúlyozott életet él. Ám a boldogság vékony jég, amely bármikor bes... Összeroskadva - Bridge 1. Meredith Wild LEHET MÁSODIK ESÉLY? Maya Jacobs, akinek a vállát a családjáról való gondoskodás felelőssége nyomja, az egyetlen lehetséges választ adja, amikor Came... 2 993 Ft Hazaviszel magaddal? Vásárlás: Könyvek - Árak összehasonlítása, Könyvek boltok, olcsó ár, akciós Könyvek. Julie Tottman Julie Tottman mentett állatokat képez ki filmekhez több mint huszonöt éve. Az ő nevéhez fűződik például a Trónok Harca, a Harry Potter-filmek és a 101 kiskutya... García! 1. Santiago García Hatvan éve legenda volt. Aztán eltűnt, nyoma veszett.
Kreatív színező felnőtteknek! Söpörd ki az elmédből az aggodalmakat, és dobd fel az álmatlan órákat egy kis pihentető színezéssel! Kreatív műalkotásokat tudsz létrehozni, és rögtön érezni fogod: nagyon könnyű jólesően beleveszni a színezésbe, és ezalatt a gondok messze szállnak. Ha kiszínezed ezeket a csodaszép, békés mintákat, magad mögött hagyhatod a bánatot, és...