A Pesti Napló a mozikban cukrot, kávéházakban kenyeret áruló ifjúról emlékezett meg, Látó Anna Brassói Lapok ban megjelent írásában a hajósinas és a világjáró elevenedett meg egy mondat erejéig, csakúgy, mint a rikkancsként Bécsben, míg éhesen csatangolóként (a Pesti Napló megfogalmazásában "éhezett a Széppel") Párizsban töltött napjai. A megemlékezés egyik kulcsmozzanata Ignotus Hugónak, a Szép Szó 1938-as 6. kötetében megjelent A József Attila verse című búcsúzója. Ignotus szerepe megkerülhetetlen, mert a költőt sokan – természetesen Juhász Gyula mellett – az ő felfedezettjének tartják: "József Attiláról, gondolom, egyik első voltam, aki írt – érdemem nincs benne, mert figyelmeztettek az akkor húsz egynéhány esztendős poétának egy versére (» Nincsen apám, se anyám «), min a vaknak is meg kellett látnia s a süketnek is ki kellett belőle hallania, hogy itt költő, versköltő, igazi költő jelentkezik. " Az elmaradt gyermekkor és a csavargó toposzát itt váltja fel az első nagy kérdés: hogyan válhatott József Attila költővé?
Az orvosok és pszichológusok csak ideig-óráig tudtak valamit javítani állapotán, a költő egyre elviselhetetlenebbnek érezte az életet. 1937-ben nővéreihez került azok balatonszárszói panziójába, az év december 3-án pedig életét vesztette, amikor egy tehervonat elé esett. Öngyilkos lett – állítja a hivatalos irodalomtörténészi álláspont, nem véletlenül, hiszen József Attila már fiatalon is kísérelt meg öngyilkosságot: kisgyermekként egyszer lúgköves oldattal akart véget vetni életének, de végül keményítőt ivott. 17 esztendősen szintén meg akarta ölni magát, ekkor végrendelkezett is. A költőt először Balatonszárszón temették el, majd 1942-ben a budapesti Kerepesi temetőbe került örök nyugalomra. Kérdőjelek A történészek az álláspont hivatalossá emelésekor a költő testvérének, József Jolánnak leírását fogadták el hitelesnek, és senki sem vonta kétségbe József Attila utolsó óráinak történetét. Az ellentétes álláspont fő képviselője Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója, aki több írást és könyvet is jegyez a témában.
Az éjszaka-versek előképe a Holt vidék (1932). Több visszaemlékezés említi, hogy József Attila legkedvesebb saját verse volt, amelynek Szárszón, halála után két lejegyzett példányát is megtalálták. A Holt vidék a szemléleti és poétikai átmenet tükre, de akkor, amikor a döntő költői fordulat már megtörtént. Látszólag hagyományos tájleíró vers, a téli Alföld, az édesanya szülőföldje – Szabadszállás vidéke – adhatta az élményanyagot. Ennek ellenére sem a költő, sem más beszélő nem jelenik meg, a táj bemutatása személytelen tárgyiassággal történik, ám nem érzelem- és nem értékelésmentesen. "Valaki" ott áll ebben a tájban – vagy a táj fölött egy jelképes, de nem túl magas ponton, s szemlélődik. A téli alföld mozdulatlansága, üressége hagyományos ábrázolási elem (Petőfi Sándor: A puszta, télen). E mű keletkezésekor hagyomány már az alföldi táj szimbolikus képe is, annak téli változata is (Ady Endre: A magyar Ugaron; A téli Magyarország). E versben a tárgyias és a jelképes tájleírás újszerű látomást növeszt, a kétféle eljárás szintézisét alkotva meg.
Az ekkor már – különböző neurotikus zavarai miatt – pszichoanalitikai kezelés alatt álló költő légüres térbe került, magánélete is válságba jutott. 1933-ban szerelmes lett Marton Márta művészettörténészbe, ez az érzés ihlette egyik legszebb szerelmes versének, az Ódának a megírására. 1935 elejétől Gyömrői Edithez járt pszichoanalízisre, de az iránta érzett viszonzatlan szerelme, amely egészen agresszív kitörésekre is késztette, csak meggyorsította lelki szétesését. Gyömrői biztatására készült el a Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című írása, amelyet olykor obszcenitásba hajló szabadszájúsága miatt évtizedekig elzártak az olvasók elől. 1936 elejétől Ignotus Pál mellett szerkesztője lett a Szép Szó című baloldali szellemiségű folyóiratnak, amelynek belső köre baráti társaság, irodalmi műhely és szellemi közösség is volt számára. Nekik panaszolta el 1936-os Nagyon fáj című kötetének teljes visszhangtalanságán érzett keserűségét is. Későn jött ajándék volt életében 1937 elejétől a Kozmutza Flóra iránt érzett, beteljesületlen szerelem, a hozzá és róla írt Flóra-ciklus már "a reménytelenség bizonyosságával volt terhes".
Kora legszebb férfiújának tartották, olyan elbűvölő és jó kiállású magyar úrnak, aki még a világszép Sisit is meghódította. Amúgy ez az emlékezet igazságtalansága: gróf Andrássy Gyulát, a XIX. század egyik legnagyobb magyar politikusát ma jobbára arról ismerjük, hogy Erzsébet királyné szeretője volt. Ami ráadásul még csak nem is igaz… Id. Andrássy Gyula gróf 1884-ben, Benczúr Gyula festményén De hogyan is került ez a távollétében jelképesen felakasztott rebellis egyáltalán olyan helyzetbe, hogy a császárnéval hozzák hírbe? És hogy szerzett később annyi érdemet hazája javára, hogy a főváros legszebb sugárútját is róla nevezték el? Kalandos, romantikus életútja, hatalmas életműve akár filmsorozatot is megérne. Az Andrássy család hagyományosan ellenzéki, hazafias, szekuláris szellemű volt, mindig szemben állva az udvarral. Így hát, amikor a fiatal gróf belecsöppent a reformkor politikai pezsgésébe, nem sokat habozva Széchenyi követőjévé vált. Majd tovább radikalizálódott, és Kossuth híve lett.
Gróf Andrássy Gyula (1823-1890) 125 éve halt meg gróf Andrássy Gyula politikus, miniszterelnök. Gróf Andrássy Gyula a Gömör és Kishont megyei Oláhpatakán, más források szerint Tőketerebesen, vagy Kassán született 1823. március 8-dikán. Középiskolai tanulmányait a sátoraljaújhelyi piaristáknál végezte, majd a pesti egyetemen jogot hallgatott. 1845-ben ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, lelkes híveként részt vett a Tisza szabályozási terveinek munkálataiban is. 1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe lett, ahol az ellenzék szűkebb tanácskozó testületének tagja volt olyan személyek mellett, mint Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, Batthyány Lajos gróf és Teleki László gróf. Andrássy országgyűlési felszólalásaiban mindannyiszor az ellenzék radikálisabb szárnyának álláspontját képviselte és védelmezte. 1848. március 15-én Andrássy Gyula is tagja lett az alsótábla Bécsbe utazó küldöttségének. 1848 áprilisában Zemplén vármegye főispánja, majd nemzetőreinek parancsnoka. A népképviseleti országgyűlésen a felsőház jegyzői tisztségét viselte.
Távollétében, a megtorlások során az osztrák császárság halálra ítélte és jelképesen felakasztotta, birtokait elkobozta. Száműzetését többnyire Párizsban töltötte, ahol a "szép akasztott férfi" (le beau pendu) nevet ragasztották rá, rendkívül előnyös megjelenése miatt. Többször kért amnesztiát, és végül 1857-ben engedélyezték hazatérését. Miután fölesküdött a császárra, újra részt vehetett a politikai életben és a diplomáciában. Deák Ferenccel közösen igyekeztek előkészíteni a kiegyezést az osztrák hatalommal. Erzsébet császárné is rokonszenvezett Andrássyval, ami szintén elősegítette a tárgyalásokat a császárral. Ezen kívül az osztrák császárság katonai vereségei is arra indították Ferenc Józsefet, hogy engedjen Magyarország államszövetségi törekvéseinek. A Monarchia megszületése Az Osztrák-Magyar Monarchia 1867. június 8-án jött létre, amikor Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták. A törvényt a király július 28-án szentesítette. A koronázás során Andrássy látta el a nádori feladatokat, így a koronát Simon József hercegprímással közösen helyezték Ferenc József fejére.
Távollétében az osztrák hadbíróság halálra ítélte, és 1852 szeptemberében nevét akasztófára szögezték, jelképesen kivégezték. Párizsi tartózkodása során, ahol nagy társasági életet élt, 1856-ban nőül vette Kendeffy Katinka grófnőt, akivel 1858-ban az édesanyja által kieszközölt amnesztiával hazatért. A politikai életbe csak 1861-ben kapcsolódott be ismét, Sátoraljaújhely országgyűlési követe lett. Akkoriban csatlakozott Deák Ferenc köréhez, aki békés úton kívánta megoldani a Habsburgokkal a vitás kérdéseket. 1865-ben az országgyűlés alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött, Hatvanhetes országgyűlési bizottság elnöke lett. E minőségében Erzsébet királynéval is többször találkozott, akinek közvetítésével Ferenc József is fogadta őt, és meghallgatta a dualizmus melletti érveit. Amikor 1866-ban az uralkodó magához hívatta Deák Ferencet, a "haza bölcse" azt javasolta, hogy állítsa helyre Magyarország alkotmányát, és bízza a kormányt Andrássyra. 1867. február 17-én Andrássy miniszterelnök lett, és átvette a honvédelmi tárca irányítását is.
A dualista rendszer egyik élharcosává és védelmezőjévé vált, mind belpolitikai, mind külpolitikai téren. Nagy harcot folytatott a trialisták ellen. Belpolitikai téren a modern polgári Magyarország megszületéséről beszélhetünk miniszterelnöksége idején: Eötvös József megalkotta a nagyon modern nemzetiségi törvényt, megszületett a véderőtörvény, életre hívták a korlátozott önállóságú honvédséget, 1868-ban megtörtént a horvát–magyar kiegyezés, felállították az Állami Számvevőszéket a pénzügyek ellenőrzésére. Miniszterelnöksége idején alapozták meg a modern polgári államrendszert, polgári törvénykezési rendtartás született, és bevezették a kötelező elemi oktatást is, valamint kettéválasztották a közigazgatást és az igazságszolgáltatást. 1871 novemberében már a Monarchia külügyminisztere lett. Külpolitikájában kiegyensúlyozott irányvonalat követett: mindvégig oroszellenes és németbarát politikát folytatott. 1878-ban, a berlini kongresszuson eldőlt: a Monarchia okkupálja Bosznia-Hercegovinát.
A gróf ezután politikai támadások kereszttüzébe került, 1878. október 7-én még aláírta a francia- és oroszellenes kettős szövetségi szerződést Németországgal, majd egy nap múlva lemondott tisztségéről. A miniszteri posztról távozott, de továbbra is megmaradt országgyűlési képviselőnek. Élete végéig hű maradt a dualista politikai rendszerhez. Nagyon büszke volt katonai címeire, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának is. Meglehetősen nyitott maradt a korszak írói és művészei irányában, fiatalkorában sokat rajzolt, ez a későbbiekben művészetpártoló tevékenységében éledt újjá. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnökeként egyik megálmodója volt a modern főváros arculatának. Saját kastélyait – a tőketerebesit, a tiszadobit, a dobrinit – is ő maga tervezte meg. Miután visszavonult, szívesen tartózkodott az Opatijához közeli Voloskóban lévő villájában, itt hunyt el 1890. február 18-án. Emlékét a villa kőfalán latin nyelvű márványtábla őrzi. A Magyar Tudományos Akadémia épületében ravatalozták fel.