- WMN Tízezer embernek segíthet visszatérni a munkába a bölcsődei támogatás | Magyar Nemzet 14 Best Off-Campus <3 images | Könyvek, Könyvkukac, Olvasás Ebben a modern világban az időjárás állandó, a születendő gyermekeket genetikusok tervezik, a nagykorúságot elért fiatalokat a döntéshozók osztják munkára, miután egész életüket nyomon követték, a várost ellenőrző kamerákkal és drónokkal. Jonas, a kiválasztott. Egészen kicsi kora óta más, mint a többiek – vö. Beavatott –, ő lesz a következő emlékek őre. Hosszú és fájdalmas kiképzés vár rá. A történelem megismerésével szembesül azzal, hogy az emberi érzelmek, a szeretet és a gyűlölet ősi libikókája, a szabad akarat, mennyi ellenségeskedést, fájdalmat, háborút szült. De megtapasztalja azt is, hogy a gyűlölet mesterséges kiiktatásával a szeretet is eltűnt a süllyesztőbe. Egy emlékek és érzelmek nélküli világban az ember bocsánatot kér, mert az a törvény; nem verekszik, mert nem érez haragot; és nem ölel, mert nem érez szeretetet. Ám az erőszakmentességet hirdető vezetők, természetellenesen mézesmázos szavai mögött egy rideg, számító, patikamérlegen mért és körzővel, vonalzóval rajzolt, kegyetlen világ sejlik fel.
Megnéztem Az emlékek őre filmváltozatát, és azt kell mondanom, hogy nekem tetszett, még jobban is, mint a könyv. Sokkal érzelmesebb volt, a szereplők karakteresebbek voltak. Ez persze nem biztos, hogy dicséret, hiszen egy olyan filmről van szó, melynek egy érzelmek és egyéniségek nélküli világot kellene bemutatnia... De hát a tömegízlésnek egy ilyen film bizonyosan nem felelt volna meg, s mit áltassam magam, ezek szerint az én ízlésem is a tömegízlésnek felel meg. Először is, vegyük végig, hogy mik voltak az eltérések a könyvhöz képest. Itt már a film legelején leszögezik, hogy ez egy új világ, amit a régi, háború pusztította világ romjaira építettek, s elmondják a legfontosabb szabályokat is, melyeket be kell tartaniuk az itt élőknek. A könyvben ezeket folyamatosan fedezzük fel, a filmben erre nem volt lehetőségünk, de mivel én már olvastam a könyvet, ez nem zavart. Szintén a film legelején megtudjuk, hogy a gyermekeket a genetikusok "tenyésztik ki", s a szülőanyák csak kihordják őket.
Film 2014. szeptember 23. 20:10, kedd Szekeres Viktor Posztapokaliptikus, elvetemült, érzelmek nélkül fekete-fehér jövőben járunk, ahol az emberek, mint a birkák követik feljebbvalóik szabályait. Az emlékek viszont nem nyugszanak. Tavasszal is láthattunk pár héten belül két mozis ifjúsági regényadaptációt (a Vámpírakadémia nagy bukás lett, A beavatott pedig siker), s most az őszt is a Young Adult (YA) műfajjal kezdjük - előbb Az emlékek őre (The Giver) került bemutatásra a hazai mozikban, majd pedig az Útvesztő (The Maze Runner). Mindkét film egy klasszikus, jövőbeli utópiát, illetve adott esetben disztópiát mutat be, melyben egy kiválasztott fiatalnak kell helyt állnia, illetve világának titkait és disznóságait felderíteni. A történetek alapvonásai tehát hasonlítanak egymásra, nyilván sok más manapság divatos könyvsorozattal mutatnak párhuzamokat (például az említett A beavatottal, vagy éppen Az éhezők viadalával), azonban Az emlékek őre kissé kilóg a sorból, hiszen Lois Lowry regénye egyrészt a 90-es években jelent meg, s vált klasszikus ifjúsági könyvvé, másrészt pedig akkor még nem volt akkora divat a sorozatok, regényciklusok készítése, így folytatása sem készült, vagyis úgy tűnhet, hogy valamilyen szinten lezárt sztorival van dolgunk.
Szeretnék belekezdeni egy sorozatba, ahol olyan filmekről írok ajánlót, amit szerintem érdemes megnézni. Nem mintha a ma embere dúskálna a szabadidőben, de azért jó kiszakadni a mókuskerékből egy időre. Az első ajánló azért különleges, mert könyv és film 2 in 1-ben. Sőt, hogy pontos legyek, 5 in 1-ben. A címadó könyv egy négyrészes sorozat első kötete. Lois Lowry leghíresebb műve, mely először 1993-ban, The Giver címmel jelent meg angolul, a belőle készült – első fél órában fekete-fehérnek tűnő – mozi, 2014-es. A könyv és a regény is, mintha minden azóta készült utópikus, young adult alkotás origója lenne. Az emberiség a világégés után új társadalmi rendet hoz létre. Hogy senki ne emlékezzen a sötét múltra – reggelente kávé helyett –, egy injekciót kapnak az emberek. Ez a kezelés kiirtja az emlékeket és az érzelmeket. A történet kezdetekor, az egész – szereplők által ismert – világon egyetlen ember van, aki emlékezik. Ő az emlékek őre. Akihez a döntéshozók olyan helyzetben fordulnak, amikor a jelenlegi ismeretek kevésnek bizonyulnak a megoldáshoz.
És még nem szóltam sok más képről. Egyrészt elvarázsolódik a láger, mintegy szómágia révén szinte beleépül, ráfestődik az otthon. De mellette ott egy halom kép, hasonlat, amellyel nem tudok mit kezdeni: szavak, mint szív, hold, ég, szemek, felhők, virág, tinta – szinte lágy festőiség, amely mögül groteszk módon ki-kibukkan a lágervalóság. Talán bennem van a hiba, de rám nem hat pozitívan ez a fajta költőiség (amúgy sem vagyok túl lírai alkat), sőt. Minden műszak egy műalkotás. Könyv: Herta Müller: Lélegzethinta. A regény minden szava, mondata is az, túlságosan is érezhetően, erre minden pillanatban emlékeztető módon műalkotás. De biztos vagyok benne, hogy megvan ennek a regénynek is a maga Minkowski-drótja. Talán kicsit távol van tőlem, talán párhuzamos az enyémmel, de ki tudja, talán valahol akár találkozhatunk is.
Ez csak részben igaz. Mert az elbeszélő ugyan távolságot tart, és igyekszik a lehető legtárgyilagosabb lenni, ideológiától, drámaiságtól lecsupaszítani a történetet (bár nem ez a legtalálóbb kifejezés, hisz itt alig van történet, inkább egy örök jelenként kivetített állapotról van szó), valahol mégis mintához igazodik. Leo a belső, lelki ellenállást választja, mikor életben maradását (az éhségangyal mellett) nagyanyja szavainak tulajdonítja: Tudom, hogy visszajössz. Mikor kijelenti: …én nem a húsom vagyok. Valami más vagyok, és nem engedem el magam vagy mindannyian mások voltunk, mint amilyenek vagyunk vagy mikor arról beszél: az érinthetetlen, aki bennem lakott, nem hagyta megtenni, amit ösztönösen szeretett volna… Az érinthetetlen én a lágerben is szabad: én mint test az adott helyen, vagyis a pincében egy részecske vagyok, de a Minkowski-drótom miatt egyúttal hullám is. És mint hullám másutt is lehetek, és bárki, aki nincs is itt, együtt lehet velem. Kiválaszthatom, ki legyen az. A húson túlit, a hús mögöttit vallja.
A könyv két barátnő története, szerelmeik, sorsuk története ebben a halálra ítélt, hideg világban. (Furcsa, hogy kissé egyénietlenek annak ellenére, hogy ez az történetük. Motivációikat, indokaikat semmi sem magyarázza - mintha ők sem tudnának kitűnni a szürkeségből. ) Az ő hétköznapjaiknak vagyunk tanúi, amelyeket átsző a diktatúra áthatolhatatlan szövedéke. A történetüket a banális semmiségek szintjén ismerhetjük meg, ebből áll össze az egész borzalma. Adina, a tanárnő kénytelen tűrni az iskolaigazgató packázásait, miközben tanítás helyett paradicsomszüretre kénytelen vinni tanítványait. Magánélete zavaros: barátja, Ilije éppen katona, és vidéken állomásozik, Adina pedig korábbi élettársával, Paullal, az orvossal találkozgat. Legjobb barátnője, Clara gyárban dolgozik és sikeresen behálózza egy ügynök, Pavel. A férfi Adináról és Paulról is jelent. Hogy figyelik, azzal Adina is tisztában van: lakásába rendszeresen bejárnak az ügynökök, és a hálószobája padlóján fekvő rókabőrt megcsonkítják, majd helyreállítják.