Valami nagyon hasonlót mutat meg a Híd Terabithia földjére is: az, ami első ránézésre egy gonosz hetedikesnek, egy soha el nem mosolyodó, rideg tanárnőnek, egy álmokat könyörtelenül porrá zúzó szülőnek tűnik, az a "szívünkkel" rápillantva egy sokkal összetettebb kép. És nem is biztos, hogy vele kell harcba szállni, őt legyőzni – sokszor legalább olyan fontos, hogy azzal a félelemmel küzdjünk meg, ami mostanáig nem engedte, hogy közelebb lépjünk hozzá. Mert ha közelebb lépünk, megláthatjuk a rettegett nagylány mögött az otthon elszenvedett bántalmazást; a tanárnő merev arca mögött a nem múló gyász fájdalmát, és a szúrós megjegyzések mögött a megélhetésért vívott szélmalomharcban kimerült, de aggódó és szerető apát. A félelem az, ami sokszor megakadályozza, hogy emlékezzünk: mindenki mögött van egy történet. Ha szeretnénk megérteni valakit (igen, ez önmagunkra is igaz), közelebb kell lépnünk nem csak hozzá, de a saját félelmünkhöz is; megengedni neki, hogy megmutassa az utat nem csak a másik, de saját magunk felé is.
Leslie és Lisa Ha olyan szerencsések vagyunk, mint Jess, akkor az is lehet, hogy akad valaki, aki segít nekünk megtenni az első lépéseket ezen az úton. A fiú tulajdonképpen nincs teljesen egyedül, szövetségesek nélkül: az iskolában tehetsége kibontakoztatására bátorítja fiatal énektanárnője, Miss Edmunds, otthon pedig szinte lépést sem tehet őt bálványozó kishúga, May Belle nélkül. Mégis az "új lány", Leslie az, aki a maga varázsos módján, a kettejük teremtette mesevilággal ráébreszti a fiút: a félelem olykor nagyobb ellenfél, mint bármilyen akadály, amivel életünk során találkozhatunk. És bár a kislány nem kísérheti végig Jess-t azon az úton, amelyen együtt elindulnak, mégis megtestesíti azokat a találkozásokat, amelyek akkor is sorsfordítóan hatnak az életünkben, ha az adott pillanatban ezt még nem is érzékeljük igazán. A Híd Terabithia földjére első pillantásra egy fantáziavilágban játszódó történetnek látszik, tulajdonképpen azonban sokkal valóságosabb, mint gondolnánk. Ahogy Terabithia birodalmában nagyon is valós ellenfelekkel száll szembe a két gyerek, úgy a patak innenső partján is igazi, húsbavágó problémákkal szembesülnek.
A kisfiút David Paterson-nak hívták. Az anyukája, Katherine Paterson magyar nyelven Híd a túlvilágra címen kiadott könyve nyomán készült Csupó Gábor filmje; a történet, ami nem csak egy különleges kislány emléke előtt tiszteleg, de az igaz barátság előtt is. Ez a történet megmutatja, hogy bármilyen rövid idő adatik is olykor egy kapcsolatnak, az képes lehet akár az egész életünket megváltoztatni – bizony, akkor is, ha még "csak" gyerekek vagyunk. Mit látsz a szíveddel? Azt hiszem, mindenki számára létezik egy (vagy több) olyan film, amiről pontosan tudja, hogy soha nem fogja megunni, mégis, éppen azért, hogy ez biztosan soha-soha ne fordulhasson elő, féltve őrizgeti, és csak "különleges alkalmakkor" nézi meg. A Híd Terabithia földjére egy ilyen film számomra – és úgy érzem, ennél a mostani helyzetnél talán nem is volt még jobb alkalom arra, hogy újra elővegyem. A mese közelebb viszi a szívünkhöz a valóságot – írtam korábban. A Híd Terabithia földjére pontosan ebben segíthet nekünk – persze, nem semmisíti meg varázsütésre a külső "ellenséget", vagy a belső nehézségeket, de emlékeztet minket arra, mennyire fontos, hogy ne csak a szemünkkel lássunk; olyankor is, amikor ez mindennél nehezebbnek tűnik.