A BioShock történetének kezdetére már csaknem Rapture egész lakosságát kiirtották, alig pár ember maradt életben. Főhősünk egy repülőszerencsétlenség következtében jut Rapture-be, ahonnan csak egy kiút létezik: elég erőssé kell válnunk ahhoz, hogy túlélhessük a városban lófráló Splicerek elleni harcot. Ám ehhez nekünk is Adamre van szükségünk, amit viszont csak a Little Sisterektől tudunk szerezni. Ezek a kislányok gyűjtik be a halott Splicerekből a vért, a testükben, velük szimbiózisban élő csigák pedig kivonják az Adamet, így az újra felhasználhatóvá válik. Mivel a Little Sisterek kénytelenek szervezetükben hordozni az összegyűjtött Adamet, így állandó veszélyben vannak a portyázó Splicerek miatt. Ezért minden kislány mellé egy őrzőt rendelnek, akinek feladata az értékes szer védelme. Ezek a Big Daddyk rendkívül szívósak, de nem kimondottan agresszívek, csak akkor támadnak, ha veszélyben érzik kis védencüket. A BioShock 2-ben immár mi is egy ilyen Big Daddyt irányítunk, feladatunk pedig nem más lesz, minthogy rátaláljunk a nekünk rendelt Little Sisterre.
Halk pusztítóként óvatosnak kell lenned, s figyelni a splicerek feje feletti indikátort, ami jelzi, mennyire keltetted fel figyelmüket (pirosban spuri van! ). Lopakodás közben a vastag szőnyegeken járkálás elnyomja lépteid hangját, ám az elszórt üvegcserepekre tévedéssel azonnal elnyered a splicerek "törődését". Amellett, hogy ez a megoldás túlélőhorror jellegűvé teszi az élményt, a lopakodó üzemmód nagy előnye, hogy segít beleélni téged Elizabeth szerepébe – amire ez az első és utolsó lehetőséged. Mindez persze nem kötelező – ha az erőszak híve vagy, a Burial 2-t golyózáporral is végigtolhatod. Amellett, hogy játékmechanikában inkább az első két BioShockhoz áll közel (se tearek, se Sky Hook), a második Burial at Sea több szempontból is túlnőtt az első részén. Korántsem olyan rövid (5-7 játékóra még kímélő fokozaton is befigyel), jóval pörgősebb, tartalmasabb a történet, és a feszültség itt egy pillanatra sem lankad. Sőt, mivel ezernyi apró kikacsintás, elejtett szó és sokkoló felismerés utal vissza a BioShock-franchise minden korábbi részére, még az ismerős helyszínek is érdekes meglepetéseket tartogatnak.
Mindehhez csak gratulálni lehet, és fejet hajtani előtte. Semmi sem tökéletes Mint ahogy minden játéknak, a Bioshocknak is vannak hibái. Az ígéretekkel ellentétben a játék sokkal lineárisabb lett, mint vártuk, ráadásul az RPG-elemek és a hackelés olyannyira egyszerűek, hogy az néha már fáj. Mindezzel igazából semmi baj nincs, erre halad a világ. Én azonban jobban örültem volna Oblivion mértékű szabadságnak és szerepjáték megoldásoknak. Sebaj, talán a következő epizódban többet kapunk majd... Konkluzió A Bioshock minden kétséget kizáróan az év eddigi legjobb játéka. Eszméletlenül egységes, kiforrott, minden elemében alaposan megtervezett mestermunka. A nagyszerű történet és a hatalmas szabadságérzetet nyújtó harcrendszer minden bizonnyal örökké emlékezetes marad. Menj el, vedd meg, és hagyd, hogy Rapture világa magába szívjon! Kötelező darab.
Történet és bevezetés Amikor a 2K Boston / 2K Australia (Korábban Irrational Games) 2007. augusztusában megjelentette a BioShock című játékot, szinte mindenkit elvarázsolt annak nosztalgikus, Art Deco hangulata. A program egy utópisztikus városban, Rapture-ben játszódott, melyet a tenger fenekére építettek 1946-ban. A külvilágtól szinte teljesen elzárt közösség élete mindaddig harmonikusan telt, amíg fel nem fedezték, hogy az egyik mélytengeri csigafaj különleges vegyületet képes előállítani, ami erős mutációs képességekkel rendelkezik. A szert Adamnek keresztelték el, és csakhamar Rapture legkeresettebb árucikke lett, majd később fizetőszközként is alkalmazták. Az Adam segítségével át lehetett írni az emberi DNS állományt, így különleges képességekre, valamint természetfeletti erőre tehettek szert azok, akik hozzájutottak. Ám ennek a csodaszernek egy nem kívánt mellékhatása is volt: ahogy erősödtek, úgy lettek egyre agresszívebbek tőle az emberek, míg végül ész nélkül tomboló, vérszomjas mutánsokká (Splicerekké) változtak.