Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon valaki jár a fák hegyén vajon amikor zuhanok meggyújt-e akkor még az én tüzemnél egy új csillagot vagy engem is egyetlenegy sötétlő maggá összenyom s nem villantja föl lelkemet egy megszülető csillagon valaki jár a fák hegyén mondják úr minden porszemen mondják hogy maga a remény mondják maga a félelem magazin
Szokásban van-e még a lombok jámbor tereferéje, vagy vacogó félelem, sorvasztó civakodás, ágrólszakadt levelek siráma lett a hajdani harmóniából? Elfogyott a hold. Riadtan fut az őz, gyapjasul magánya. Kányádi sándor karácsonyi verse of the day. Szűkre húzott szemű éjszaka néz ridegen a meddő mogyorókra s a kikericsek mérgező csillagaira. Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap mint öreg fát az őszi nap lemenőben még beragyog és elköszön a szerelem jöhetnek újabb tavaszok hajthat még rügyet lombokat gyümölcsöt többé nem terem felejtgeti a titkokat miket senki sem tudhatott őrajta kívül senki sem fészke is üresen maradt elhagyták kiket ringatott üresen ing-leng üresen de boldogan föl-fölsusog ha valaki még néhanap gyér árnyékában megpihen Kányádi Sándor: Lapulnak a lehullt lombok Sem a napot, sem a holdat nem látjuk már napok óta, habarcsával a szürkeség a kék eget bevakolta. Sehol egy tenyérnyi kékség, bár egy vékony repedésnyi; nincs a feketerigónak, nincsen kedve fütyörészni. Csak csetteget ágról ágra, hírleli: vége az ősznek, lapulnak a lehullt lombok, fáradtak, nem kergetőznek.
Radnóti Miklós Július Düh csikarja fenn a felhőt, fintorog. Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok. Elfáradnak, földbe búnak, este lett. Tisztatestü hőség ül a fényesarcu fák felett. Lackfi János Szösz-szonett Verskardigánom összement, Szöszök lepik a szövetet, Melyeket mostan összeszed E szösszenetnyi szószedet. Hisz a költészet köz-terep, Hol ki-ki köthet üzletet, Kilátást néz vagy őgyeleg, Csinálja, amit ő szeret. Ott fenn az égen szösz lebeg, A parkban őszi díszletek, Én egy padon szöszölgetek, S megszületik e szösz-lelet, Mit most tovább pöckölhetek. Múlandóság, legyőztelek! Márai Sándor: Nosztalgia Ülök a padon, nézem az eget. A Central-park nem a Margitsziget. Itt minden szép, kapok amit kérek, Milyen furcsa íze van a kenyérnek. Micsoda házak, és milyen utak! Hogy hívják otthon a Károly-körutat? Micsoda nép, az iramot bírják – Ki ápolja most szegény Emma sírját? Kányádi Sándor: Feketerigó - gyerekversek.hu. A levegő izzik, a nap ragyog – Szent Isten, hol vagyok? Petőfi: Az apostol "A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
Ablakomban nagy a hó, halihó! – ott sétálgat egy feketerigó. Jár a szeme: oda néz, ide néz: sétálgat, mint egy igazi zenész. De most nekünk nagy a hó, halihó! – nem fuvoláz a feketerigó. Egyet-kettőt csitteget, csetteget, kifizeti ennyivel a telet. About the author Latest posts