A túlsúly a természet szemszögéből Ebben a videóban a túlsúly lelki okairól van szó és a tudat alatt működő túlélést biztosító biológiai programokról. Az Új-Medicina szemszögéből vizsgálva ez a téma is új értelmezést nyer. A videóban a következőkről esik szó: A test súlynövekedését eredményezheti: Test ödémásodása, felvizesedése (ÉBK) Testben a zsírszövetek megnövekedése (ÉBK) Test izomtömegének növekedése (Értelmes biológiai program hatására, sportolás eredményeként, a test formálásának szándékától vezérelve- "Funkció teremti a szervet" Túl sok kalória bevitel Raktározás az ínséges időszakra Pl.
Ilyenkor szervezetünk válaszreakciója zavartságban, dezorientáltságban és remegésben nyilvánulhat meg. Túlzott koffeinbevitel: a napi 3-4 kávé nagyon felpörgetheti a szívünket, és egész testünket turbó üzemmódra kapcsolhatja, ami szintén okozhat kézremegést. Fotó: Esszenciális tremor, Parkinson-kór A kézremegés hátterében gyakran valamilyen neurológiai rendellenesség áll. Ezek közül is a leggyakoribb az úgynevezett esszenciális tremor, amely főként csak cselekvéskor jelenik meg, a felső végtagokat érinti (ritkábban a fejmozgató izmokat és a hangszálakat is), és jellemzője, hogy a remegés szimmetrikusan zajlik a végtagokon. Kialakulásának hátterében a genetika, valamint környezeti tényezők is szerepet játszhatnak. A kézremegést azonban kétségtelenül a Parkinson-kórral kötik össze leggyakrabban a köztudatban – ez egy degeneratív idegrendszeri betegség, amely akkor okoz kézremegést, ha a beteg nyugalmi állapotban van. Legtöbbszor aszimmetrikusan jelentkezik, és a stressz súlyosbíthatja. Alacsony vércukorszint lelki okai beetle. Gyógyíthatatlan betegség, de gyógyszerekkel és műtéti úton kezelhető.
Ha a hipoglikémia állapota sokáig fennáll, akkor akár még eszméletlen állapot is kialakulhat. Címkék: eszméletlen, hipoglikémia, vércukor, vércukorszint
Közröhej tárgya lett, pedig érdemes lett volna megvárni a végét: az év legjobban várt sorozata, a True Detective új alapsztorit és karaktereket bevető második évada ugyan tényleg több ponton is fájóan rossz volt, ettől még nem érdemli meg a földbe döngölést. Az utolsó epizódok némileg kárpótolták a fanyalgókat, de nehéz lesz pénzt és bizalmat szerezni a folytatáshoz. Az agyondicsért első évad sem volt hibátlan, de az epizódokat író Nic Pizzolatto mellett most nem volt egy tehetséges rendező és akkora színészi támogatás, mint az első nekifutáskor. Pedig ezekből karakterekből is lehettek volna kulthősök. Már akkor érezhető volt, hogy sokan sportot űznek majd a True Detective második évadának szidásából, amikor már azon ment a fanyalgás, hogy miért nem az előzetesben megismert dal, Lera Lynn The Only Thing Worth Fighting For című dala szól a főcímben. True Detective Zene. Jól jelzi, a True Detective körüli médiahisztit, felhajtást, és rajongói elkötelezettséget, hogy még el sem kezdődött a sorozat második évada, máris beindult a vita, pedig Leonard Cohen dala ( Nevermind) tökéletes választás volt, hiszen ugyanolyan, mint az egész második évad: sejtelmes, nehezen kibogozható, és csak idővel derül ki róla, mi benne a jó.
Pizzolatto azonban nem húzott már az első évaddal sem olyan merészet: 2014-ben már nem számított akkora truvájnak, ha egy történetet két párhuzamos idősíkban mesélnek el, sőt, az sem, ha a történetet sokszor homályos, balladaszerű elemekkel zökkentik ki a medréből. Pizzolatto nagyon jó színészeket kapott a párbeszédeihez, így azt is könnyen megbocsátottuk, hogy McConaughey karaktere, Rust Cohle néha tényleg iszonyatosan nagy blődségeket hadovált össze a világegyetemről, meg az emberi természetről. A bőség zavara. McConaughey és Harrelson csuklóból hozta az első évadot © AFP A tévés világban apróbb gyengeségei miatt még így is simán kultikus, hivatkozási pontként emlegetett széria lett a True Detective-ből. Sokan egyenesen odáig mentek, hogy ez a sorozat megint megváltoztathatja a tévés szériák megszokott elbeszélési formáit. Ez utóbbi, főleg a második évad tükrében, túlzás volt – kár volt nyolc epizód után forradalminak kikiáltani a True Detective-et. Nem kellett volna annyi kritikát olvasni Már csak azért is hiba volt ez, mert Pizzolatto mintha túlságosan is sokat olvasta volna az első évad kritikáit.
De talán még ez sem okozott volna akkora közfelháborodást, ha a második évad is olyan erős vizualitást kap, mint az első. Pletykaszinten felmerült, hogy Fukunaga és Pizzolatto másképp gondolkodtak a folytatásról, ezért is rendezte ezúttal mindig más filmes alkotó az epizódokat. Ezzel azonban odaveszett az egységes látásmód – ennyi elvarratlan szálat, egyszer hangsúlyos, másszor teljesen jelentéktelen karaktert rég zsúfoltak össze nyolc epizódba. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy miért kellett minden átkozott jelenet után felülnézetből bemutatni a helyszín, a képzeletbeli Vinci városának kacskaringós útvonalait? Egyszer is elég lett volna megtenni ezt, hiszen egy ennyire videók uralta világban mindenkinek hamar leesik: bonyolult útszerkezet = bonyolult történet. Vince Vaughn és Colin Farrell a 2. évadban © AFP / Anonymous Content / Lee Caplin/Picture Entertainment / Passenger / The Kobal Collection Innentől előfordulnak spoilerek, ha még nem látta az utolsó rész(eke)t, ne olvasson tovább!
Öt rész is ment a levesbe Szerkezetileg tehát fájdalmasan egyenetlen volt a sztori, az újszerűség varázsa miatti erős kezdés után nem találta azt a vezérfonalat Pizzolatto, amely mentén érdemes lenne felvezetni a történetet, így gyakorlatilag a nyolc részből öt elment a csapongóan rejtélyeskedő expozícióval. Mire eljutottunk a hatodik epizód végén ellőtt orgiajelenetig (ami a főszereplőre koncentráló, a külvilágot homályba utasító képeivel bizarr módon a Saul fiá ra emlékeztetett) és a csúcspontot jelentő hetedik részig, addigra nem voltunk benne biztosak, hogy ténylegesen érdekel-e minket a karakterek sorsa. Pont ezért viszont érdekes lesz egyszer újranézni az évadot, mert sok érdekes részletet elhintett az elején az író, épp csak a hatástalan körítés miatt azok nem ragadtak meg a nézőben. Hiteles, egységes történet helyett kaptunk viszont számos felejthetetlen – bár néha mindenféle funkciót nélkülöző – töredéket. A harmadik rész nyitójelenetében látható álom-szekvencia a sorozat egyik legszebben megkomponált jelenete, amit nem véletlenül hasonlítottak sokan David Lynch munkásságához – főként a rejtélyre épülő sorozatok legnagyobb forrásához, a Twin Peaks-hez.
Nehéz megmondani, de valami nagyon nem oké a mostani sorozatos piaccal. Forrás: amazon prime Fura dolgot vettem észre magamon: eltűntek a sorozatok, amikért igazán tudnék rajongani. Egyrészt nem a kínálattal van a baj, hisz konkrétan ezerrel ömlik az emberre minden oldalról a friss és ropogós kontent. Tehát válagotni azt lehet bőven. És már nincs is nyári holtszezon sem, mert tessék, ebben a pusztító hőségben jön a Westworld negyedik évada. És lássuk be: ez az időjárás nem éppen sorozatnézésre van optimalizálva, hanem medence mellett, tengerparton púposkodásra. De! Ha jobban belegondolunk, akkor mégis a kínálattal van a baj. Képtelenség ekkora mennyiségű tartalommal lépést tartani. Nem is egy, hanem minimum két ember teljes munka- és szabad idejét lefedné, ha minden frissen érkező sorozatot, filmet meg kéne néznie és akkor még nem aludt, nem evett. Szóval őrült sok tartalom közül lehet válogatni. És a bőség zavara bizonyítottan előidézte azt a helyzetet, hogy már szinte több időt töltünk a megfelelő sorozat, film megtalálásával, mint az adott sorozat, film nézésével.