Ezzel a három húron egyszerre lehet megszólaltatni a hármashangzatokat, ilyenkor a hangolás lentről felfele: G D A, ahol az A egy oktávval mélyebb, mint a "hagyományos" brácsán. Ismert Nagysajón és Vajolán a 4 húros lapos hidas változat is, ilyenkor a normál brácsa hangoláshoz képest a D és az A is egy oktávval mélyebb, a négy húr szól egyszerre, bársonyosan telt hangzást adva a kíséretnek. A klasszikus vonó mellett rövidebb, merevebb vonóval is játszanak. Ritkán pengetik. Leggyakoribb a dűvő és az esztám kíséret, de ezeknek is sok fajtája van. Cselló Kevéssé elterjedt. Bőgő helyett, vagy mellette használják például Széken. Manapság a hagyományok mellett a méretgazdaságosság és a menettánc nehézségei adnak okot a kisebb cselló használatára a népzenészek körében. Könyv: Mandel Róbert: Magyar népi hangszerek. Bőgő A kisbőgő és nagybőgő a méreteiben különbözik. A klasszikus zenében használt 4 húros változat is használatos, de gyakoribb a 3 húros bőgő, sőt néha csak egy húron játszanak. A húrok hagyományosan juhbélből készülnek. Pengetni, vonózni és ütögetni is szokták, általában a zömök, marokra fogott, vastagfájú vonóval, de használják a finomabb klasszikus vonót is.
A könyvet Hász András fotói teszik még színesebbé és szemléletesebbé.
Képek Kalapácsos kereplő A deszkadobhoz hasonló elven működő hangszerszám. Közepénél nyélre erősített arasznyi hosszú deszkadarab, amire szabadon ide-oda kalimpáló fakalapácsok vannak felszerelve. Előre-hátra lendítve lehet vele hangot kiadni. Bordás kereplő (kerepélő, kerepelő, kereplyő, kereplye, kerepü, kerep, kelep) Nyélre szerelt, fogaskerékszerűen bordázott vagy bütykös fahenger egy körülötte elforgatható, egy vagy több rugalmas fanyelvvel ellátott keretre illeszkedik. Magyar népi hangszerek ppt. A nyelv a fahenger forgásakor a fogazaton folyamatosan az egyik fogról a másikra csapódik. A nagyobb, szekrényes kereplő fanyelvei kalapácsszerűek, egy hangszekrény lapjára csapódnak. Facimbalom (szalmahegedű, szalmamuzsika) Olyan xilofon, melynek hangzó rúdjai a cimbalom húrkiosztásának megfelelően vannak elrendezve. A spárgákra fűzött rudak a kisebb csillapítás érdekében szalmakötegen fekszenek. Bunkós végű faverőkkel ütik meg. Doromb ( dorombér, dorong, dongó) Egyszerre tekinthető idiofon és aerofon hangszernek.
A pengetésnek különleges fajtája a csattogtatás, amikor négy ujjal kifeszítik a húrt, amely elengedve visszapattan és rácsattan a fogólapra. A tenyérrel néha rá is csapnak a húrokra, így a tenyércsapkodással, pengetéssel és csattogtatással különleges és rendkívül ritmusos hangokat hoznak létre. Vonóval is szokták a húrokat ütögetni, szintén ritmizálási céllal. A vonó markolatának bütykös végével is lehet pengetni. A vastaghúrt néha Á-ról fölhúzzák C-re, ilyenkor a húr feszesebb, hangosabb és könnyebb "röfögtetni". A röfögtetésnél a rövid, marokra fogott vonót olyan erővel nyomják a húrra, hogy a rezgő húr hozzácsapódik a fogólaphoz, ami a disznók röfögéséhez, horkantásaihoz hasonlít. Harmonika ( hermonika, tangóharmonika, akkordeon) Népi hangszerként kétféle változatban fordul elő, mint gombos és mint billentyűs harmonika, az utóbbit nevezik gyakran tangóharmonikának. A magyar nép körében nem vált igazán hagyományossá, de szórványosan mindenütt jelen van. Magyar népi hangszerek bemutatása. A gombos harmonika a 20. század elejétől egy-két generációra terjedő divat volt, a citeráéhoz hasonló szerepet töltött be.
A népi hangszereket nem elég csupán tárgyi mivoltukban vagy zenei teljesítőképesség szempontjából vizsgálnunk, hanem meg kell ismernünk azok múltját, társadalmi szerepét, megfelelő esetekben készítési módját és (ha van ilyen) jellemző repertoárját is; vagyis meg kell keresnünk mindazokat a szálakat, amelyek azokat népünkhöz kötik. – A népi hangszerek rendszerezése többféle szempont szerint lehetséges. Hangszertanilag a hangkeltés módja az alapvető rendszerezési szempont. Így különböztetünk meg – a legáltalánosabban elfogadott Sachs–Hornbostel-féle osztályozás alapján – idiofon (a hangszer teste a közvetlen hangforrás), membranofon (kifeszített hártya vagy bőr a hangforrás), chordofon (húros) és aerofon (rezgő levegő a hangforrás) hangszereket. Mind a négy osztálynak vannak képviselői a népi hangszerek között. Rendszerezni lehet történelmi szempontok szerint is. Kürt re, síp ra, dob ra már a 12. sz. Keresés az archívumban - Manda. -ból is van magyar történelmi adat. Kobzos ról, hegedűs ről a 14. -tól tudunk. Gajdos ról (dudás), lantos ról, trombitás ról, furulyá ról a 15.
Az alatta lévő hosszabb síp 1 lyukú. A leghosszabb síp a basszus síp, más néven "bordó" v. "gordó". Ez egyetlen mély hangot ad és állandóan szól. A népi elnevezés szerint a dallamsíp neve prímcső és a rajta lévő lyukak neve fentről lefelé bolhaluk, fölkiáltóluk, második luk, váltóluk, kontraegyenlítő v. hangjátszó. A belső lyuk neve sikajtóluk. Népi Hangszerek. A hosszabb cső a kontracső, a kontralukkal. A dudát általában faragott kecskefej, illetve kosfej díszíti, de az Alföldön menyecske-, és férfifejű duda is található. Tekerő, nyenyere Húros hangszer. Alakja a gordonkáéra emlékeztet. Húrjai alatt elhelyezett kerék forgatása szólaltatja meg a húrokat. A forgatás jobb kézzel a hangszer testének jobb oldalán elhelyezett karral történik. A hangszer ellentétes oldalán a "fej"-ben négy húr hangolására alkalmas kulcs található. A húrokat fedél védi. A hangmagasságot fából faragott billentyűkkel lehet változtatni, a dallamhúron. A másik 3 húr kísérőhúr, a hangszer alaphangsorának első a hangját, kvintjét és oktávját szólaltatja meg.
A billentyűs harmonika főleg a második világháború után terjedt el a nemzetközi tánczenével együtt. A harmonikán a magyar népzenében dallamot játszanak, akkordlehetőségeit nemigen használják ki, rendszerint csak a tonika–domináns basszusgombokat váltogatják, sokszor a dallam funkcióitól függetlenül. A billentyűs harmonika az erdélyi cigánybandákban sokszor a cimbalmot helyettesíti. Szájharmonika (szálmuzsika, szájmozsika) A 20. század elejétől, a harmonikával együtt terjedt el, üzletben, búcsúban gyerekjátékként árulták. A népzenében nincs számottevő jelentősége. Furulya Töröksíp, tárogató Eredetileg kettős nádsípos fúvós hangszer volt, töröksípnak is nevezték. Éles hangja, rendkívüli hangereje miatt a hadi hangszerként is használták. A Rákóczi-szabadságharc jelképe lett, annak leverése után a németek betiltották. század végén Schunda V. József budapesti hangszergyáros e néven egy új, kónikus furatú, egynyelvű nádsíppal megszólaltatott hangszert hozott létre, amely népi hangszerként is elterjedt.
20 200 tonna egyéb hordalékot (kisebb-nagyobb sziklákat, köveket, fadarabokat) is lehoz a hegyről. A vízhozam egyébként erősen ingadozó: decembertől márciusig csak szivárog a víz a nagy jégtáblák alól. De aztán hóolvadáskor áprilistól júniusig, és a gleccserek olvadása közben júliustól szeptemberig, illetve esős, zivataros időjárás esetén érheti el a vízhozam a másodpercenkénti 20 ezer litert. A hegy gyomrában 2009. Ekkor dübörög a víz szinte mennydörgésszerűen a sziklákon át. Ami nyáron folyik és haragosan dübörög, az télen jéggé dermed és néma lesz. Az utolsó jégkorszaktól, körülbelül 15 000 évvel ezelőttől, az első felfedezőkig, 1877-ig eltelt időben a Trümmelbachfälle vízesései (a legalsó kivételével) láthatatlanok és megközelíthetetlenek voltak. Ma egy kb. 600 méter hosszú útrendszer vezet a vízesések között sok lépcsővel, alagutakon keresztül, mely lehetővé teszi a turistáknak, hogy megnézhessék ezt a csodálatos, természetalkotta remekművet. Bár a lift is működik, a felső vízesések már csak gyalog, alagutakon és kiépített utakon érhetőek el.
Az alagutakban mindenhonnan csöpög a víz, a vízesések permeteznek, így a magunk védelmében jól jön egy vízhatlan esőkabát, és be nem ázó cipő. Fotózáshoz, filmezéshez pedig nem árt a vízálló kamera. (Lehetséges persze sima fényképezőgéppel is a fotózás, én is azzal csináltam, de a lehetőségek erősen korlátozottak. ) Még egy különleges leget mondhat magáénak ez a terület. Sehol máshol az Alpokban nincs még egy helyen egy ilyen magas sziklafal, mint itt. A völgy a Trümmelbach pataknál tengerszint felett 820 méteren van, a Jugfrau csúcsa 4158 méter, tehát a magasságkülönbség 3338 méter. Ez a legmagasabb az Alpokban a legkisebb vízszintes különbséggel, ugyanis csak 5 km-re van egymástól a kettő. A legalsó vízesések között vezető lépcsőket és hidakat 1877 és 1886 között építették ki. A hegy gyomrában film. A lift, ami technikailag inkább egy sikló ellensúlyokkal, 1913-ban épült, és ezáltal hozzáférhetővé vált további 3 vízesés. A legfelső alagútlépcső a galériával és a kilátóterasszal csak 1986-ban készült el. 1990 telén lett összekötve a szurdok alsó és felső fele, miáltal további 3 vízesés és csodálatos föld alatti sziklafalak váltak látogathatóvá.
A lakattal lezárt, masszív acélrács mögött a környék utolsó, még ép bányatáróját találjuk: megérkeztünk a "jégbarlangba". A 17. században vágott kutatótáró közel eredeti állapotát látva, egyszerre a régi idők bányászatának sötét világában találjuk magunkat. 4 / 7 Fotó: Gulyás Attila A járat összesen 23 méter hosszú A vágatot, számos más társához hasonlóan, a föld alatti érctelérek kutatásához vágták a 17. században. Itt végül nem bukkantak jelentős ásványkincsre, így a 23 méter hosszú alagút magára maradt. A helybéliek már korán felfigyeltek különleges, hideg mikroklímájára, és rövidesen a falu hűtőszekrényeként vették használatba. A hegy gyomraban. Közben bejárata részben beomlott, de ez jótékony hatással volt a belső klímájára, ezért nem is igyekeztek a szükséges minimálisnál jobban kiszélesíteni. 5 / 7 Fotó: Gulyás Attila A leglátványosabb képződmények a földön álló jégoszlopok... A kutatók a 20. században figyeltek fel az itteni különös jelenségre, amelynek ma már az okait is pontosan ismerjük. A környezetéhez képest alapvetően hideg klímájú Zempléni-hegység egyik mély völgyében járunk, ahol a kevés napfény is elakad a sűrű lombozaton.