A szeleburdi család Ernyey Béla, Drahota Andrea, Tóth László, Ábel Anita, Balázs Péter, Mányai Zsuzsa, Ullmann Mónika, Bakó Márta, Boros Zoltán, Felföldi Anikó A szeleburdi család DVD Eladó az 1981-ben forgatott klasszikus magyar családi film, A szeleburdi család. Nagy ritkaság, valódi korrajz szép lemezen!
A kedves család sajátos életformáját nem mindenki nézi jó szemmel. A szomszéd Belvíziék visszataszítónak tartják a káoszt és a zajt. A hozzájuk átszökő aranyhörcsögök miatt végül fel is akarják jelenteni Faragóékat. A gyönyörű gyerekszobájában magányosan szomorkodó kislányuk irigykedve figyeli a szomszédok vidám életét. Végül a jó kapcsolatokkal rendelkező Belvíziék költöznek, a Faragó család pedig tovább álmodozhat egy tágasabb lakásról. De addig is jókedvűen telnek a megszokott szeleburdi hétköznapjaik. Mitől különleges? A szeleburdi család világában a szárnyaló gyermeki képzelet a hétköznapok szürke valóságával keveredik. Bár racionálisan nézve a Faragó család életkörülményei siralmasak és a változásra sincs esélyük, ők rendkívül pozitívan szemlélik az életet. A kis család összetart, a szülők maguk is gyermeki lelkületűek, a világ így csodálatosnak tűnik. A szándékoltan harsány, néhol groteszkbe hajló film könnyedén magával ragadja a fiatalabb nézőket. A sorok között olvasni tudó idősebbeknek pedig a korszak közhangulatáról mesél.
A lakásbelsőket ugyanott forgatták, ahol az első részt, a Henszlmann Imre utcában, a Károlyi-kert mellett, míg a Duna-parti jeleneteket Kisoroszinál rögzítették. Hol a helye a (magyar) filmtörténetben? Palásthy György a hazai gyerek- és ifjúsági filmek talán legfontosabb alkotója volt, aki a magyar rendezők közül elsőként több, azonos "univerzumban" játszódó filmet forgatott. A Hahó-szériához (A varázsló, 1969, Hahó, Öcsi!, Hahó, a tenger) hasonlóan a két Szeleburdi-film is szoros tematikai egységet alkot, miközben a családfilmes kulissza mögött mindkettő arról a korról is mesél, amelyben megszületett. A Szeleburdi család végén elsüllyedő hajó a szocialista kisember szerény álmainak szertefoszlását is szimbolizálja – Faragóék ugyanakkor példát mutatnak összetartásból, szolidaritásból és szociális érzékenységből. Egy emlékezetes jelenet Faragóéknak sikerült úgy-ahogy kipofozniuk a Ramonát, de a legnehezebb még hátravan: vízre is kellene bocsátaniuk a megfeneklett hajót. Faragó papa vezetésével a csapat összes férfi tagja húzni-vonni kezdi a felújított roncsot.
színes magyar játékfilm, 1981, Palásthy György író: Bálint Ágnes, forgatókönyvíró: Bálint Ágnes, Palásthy György, operatőr: Kardos Sándor, vágó: Losonci Teri, zene: Tamássy Zdenkó, Fényes Szabolcs, főszereplők: Ernyey Béla, Drahota Andrea, Szani János, Tóth László, Ábel Anita, Balázs Péter, 73 perc A film adatlapja a Filmkeresőn Miről szól? A Faragó család egy budapesti gangos bérház apró lakásában éldegél. A tudományos főművén dolgozó apuka és a kedves anyuka nem tiltják a gyerekeiknek, hogy áthívják magukhoz a barátaikat. Hiába kevés a hely, a szeleburdi családnál folyamatos a jövés-menés, mindig vidám hangzavar uralkodik. Ráadásul egy-egy új állattal vagy bútordarabbal is gazdagodnak. A látogatóba érkező nagyszülők elszörnyednek, milyen körülmények között él az öttagú család. Faragóéknak valóban tágas kertes házra lenne szükségük, ahol a gyerekek állatokat is tarthatnának. Meg is néznek egy eladó házat, az ára azonban gyorsan kijózanítja őket. Ha az apa végre befejezi az évek óta készülő könyvét, talán kaphat érte annyi pénzt, hogy valóra válhasson az álmuk.
A nagy nyári kaland Mitől különleges? Palásthy György filmje az 1981-es Szeleburdi család sajátos folytatása: a szereplők ugyanazok, a színészek azonban lecserélődtek. Az alaphelyzet is ugyanaz, Faragóék kénytelenek szembenézni sanyarú anyagi helyzetükkel, és a gyerekek érdekében valamilyen kompromisszumos megoldást találni. Az első részben a szűkre szabott lakást próbálták nagyobbra cserélni, a másodikban pedig az a tét, hogy ki tudnak-e szabadulni a belvárosi otthonukból legalább egy pár napra. Ahogy Bálint Ágnes legtöbb történetében, úgy itt is a felnőtt néző számára ismerős valóság és a gyermeki képzelet világa keveredik. A regény, illetve a film realista hitelességgel mutatja be, hogy Faragóék bérházában milyen különböző társadalmi rétegek élnek együtt a legszegényebbektől az újgazdagokig. Megélhetési gondjaik, életkörülményeik alapján Faragóék sem lógnak ki az alsóközéposztályba tartozó családok közül, ők mégis irigylésre méltó harmóniában és szeretetben élnek. A családon belül demokrácia uralkodik, a gyerekek felvetéseit is meghallgatják, figyelnek egymásra, a döntések közösen születnek, és a munkából is egyaránt kiveszik a részüket.
színes magyar játékfilm, 1987, rendező: Palásthy György író: Bálint Ágnes, forgatókönyvíró: Bálint Ágnes, Palásthy György, operatőr: Illés György, vágó: Losonczi Teri, zeneszerző: Berkes Gábor, főszereplők: Benedek Miklós, Kiss Mari, Puhr Ádám, Simonkovits Ákos, Darnyik Adrienn, Miklósy György, 69 perc A film adatlapja a Filmkeresőn A teljes film elérhető itt: Miről szól? Úgy tűnik, a Faragó családnak idén elmarad a vakáció. A szülőknek (Benedek Miklós, Kiss Mari) nincs pénzük a nyaralásra, és üdülőbeutalót sem tudtak szerezni. Nagyszülői segítséggel a három gyerek elutazhatna, de ők nem akarják a szüleiktől külön tölteni a nyarat, ezért megpróbálnak alkalmi munkákkal pénzhez jutni. Így találkoznak a 90 éves matrónával, Dédikével (Turay Ida), akiről kiderül, hogy néhai férje hajóskapitány volt. Egykori hajója, a Ramona most a Dunán vesztegel, felújításra várva. Az özvegy felajánlja Faragóéknak a hajót, nekik csak meg kell találniuk és működőképes állapotba hozniuk. A szülők a gyerekekkel, a barátaikkal és a kerekesszékes Dédikével belevágnak a nagy nyári kalandba.
Divinyi Réka: Mindenki szereti a jó meséket Divinyi Réka írta az utóbbi évek legnépszerűbb magyar filmjeit, a forgatókönyveiből készült alkotásokat csak a mozikban több, mint másfél millióan látták. Jelenleg két munkája verseng a nézők kegyeiért: a Valami Amerika 2 és a Kaméleon. A fiatal írónő elmesélte, miért éri meg hallgatózni a villamoson, milyen egy munkanapja, mennyire kell komolyan venni a Csak szex és más semmit, és melyik forgatókönyvért adná oda a fél karját, ha ő írta volna. Kitárgyaltuk még azt is, hogy hat sikerfilmmel a háta mögött, mennyire fogadta be a szakma, valamint, hogy mit kellene csinálni az illegális letöltőkkel. Partiarcok bebombáznak Dús barkós, trapézgatyás fiúk, lobogó hajú lányok szidják az amerikai imperialistákat. Kocsikat kötnek el, gépfegyvereket szereznek, szétlövik az utcatáblákat, aztán a bankárokat és a rendőröket, és börtönben halnak meg a végén. A Baader Meinhof csoport az NSZK-ban a hetvenes években tomboló radikál-balos terrorszervezet, a RAF (Vörös Hadsereg Frakció) történetét mutatja be, és mint ilyen, lehetne egyszerre izgalmas és elgondolkodtató film.
Elvégre a történelem tényekkel dolgozik, nemde? Azokat maximum bemutatni lehet, ami véleményem szerint jelen filmben, minden bosszantó hiba ellenére viszonylag sikerült. Magas labda, de a könnyű ellentámadás helyett inkább haladjunk szépen tovább! A Baader Meinhof csoport brutalitása végzetes lendületében keresendő. Könnyedén rásütheti az ember az akciófilm címkét is, mert ennyi bombával és kézifegyverrel még egy világháborús moziban sem igen találkozhatunk. Zárójelben jegyzem meg, hogy miért ne lenne ennyi, ha már egyszer 20 millió euró állt rendelkezésre! Az első osztályú akciójeleneteken túl azonban a mozgókép az egyes momentumokon keresztül képes a kort, a motivációkat és a fanatizmust is megragadni. Namármost ugye nekünk az a gondunk, hogy nem gondolkodik a film; pontosabban ez a kritika nagy részének a gondja. Ez egyetlen dolog miatt nyerhet létjogosultságot: nevezetesen, hogy tulajdonképpen szerzői szándék volt a felelősségvállalás általi gondolatébresztés, bűntudatkeltés. Ne feledjük azonban, hogy a film alkotói, maguk is átélték az eseményeket, sőt, szimpatizáltak is a RAF-fal, ezért nehezen hiszem, hogy pont ők mondanának ítéletet felettük.
Ha valaki megnézte a Hitler-filmet és nem rendelkezett kellő történelmi tapasztalattal, könnyen azt a konzekvenciát vonhatta le: "Hát igen, Hitler szörnyű dolgokat követett el, de azért ő is csak egy esendő és beteg ember volt. " Ez pedig így nem igaz, sőt veszélyes-főként mai társadalmi feszültséggel teli világunkban. A gyilkosokat, legyenek azok nácik vagy kommunisták, nem lehet "megérteni", tetteikre nincs magyarázat. A gyilkos, főként a tömeggyilkos, átlépi az emberi erkölcs határait és ezzel tettei megmagyarázhatatlanná és anti-humánussá válnak. Azt, hogy valaki faji vagy ideológia okokból elveszi és megnyomorítja mások életét, nem lehet megértően és empatikusan nézni. Egy demokrata számára ebben az esetben csak egy járható és tisztességes út, lehetőség van: a múlt egyértelmű elítélése és küzdelem az ellen, hogy megismétlődjön. Hitler, Sztálin is társaik nem emberek voltak, ugyanis hiányzott belőlük az emberi léthez és méltósághoz szükséges könyörület. Azok a sok esetben nagy publicitást kapó "történészek" és politikusok, aki az elmúlt évtizedekben megpróbálták "más oldalról bemutatni őket", nemcsak áldozataik emlékét mocskolták be, hanem veszélyes folyamatokat indítottak el.
A film ugyanolyan hirtelen szakad félbe, ahogyan elkezdődött; mi pedig tanúi voltunk az RAF legfontosabb történeteinek, amolyan tablószerűen. Uli Edel filmje helyesen nem rágja a szánkba, mit is kéne gondolni a látottakról: közveszélyes terroristákat, hazafias németeket, de a balszél radikalizálódását is beleolvashatjuk. A németek tehát újból bevéshetnek maguknak egy piros pontot, mi pedig továbbra is várhatjuk A Kádár – Grósz Komplex című film, várhatóan nem a közeljövőben történő elkészülését. Kommentek Legyél te az első, aki hozzászól! Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
Mondjuk, hogy ezek csak szólamok a sajtónak, a reklámkampány részei. Úgyhogy azt hiszem, már két indok miatt is semlegesítődik az úgynevezett 'komoly történelmi film' vonal: először is Barthes – mint már oly sokszor mondtam – már a hetvenes években végérvényesen kinyírta a szerzőt, úgyhogy lényegileg tök mindegy, hogy az mit mond alkotásáról. Másodszor pedig, ha netán nem fogadnánk el a francia gondolkodó elméletét, a szerzők létrejött és önálló életet élő művük által írják felül azt, amiről beszélnek. Ha valóban felelősségvállalás lenne a film, akkor egy ügyes dramaturgiában az elején szimpatikusnak tartott karakterek észrevétlenül váltanának negatív színezetűre, hogy a film végén ne sajnáljuk őket, hanem egyet értsünk jogos végzetükkel. Csakhogy, minden sablon, agresszivitás, túlzás és demagógia ellenére egy szemernyit még a megszállott Baader is szimpatikus marad. Úgy vélem ideje lenne tudatosítani magunkban, hogy az egyes műalkotások a publikum elé kerülve elkezdik ezerarcú, ám önálló életüket élni.