"Nem szeretek ilyen állításokat tenni" – mondta Rao. "Eredményeink egy rögzített víz-kávé arányon alapultak. A tipikus forró kávékat nagyobb mennyiségű őrleménnyel készítik általában. Tehát az antioxidánsok szintje közötti különbség a meleg és a hideg között kisebb lehet. " A kutatók szerint a fő indikátor általában az volt, hogy a bab pörkölési hőmérséklete jelentősen befolyásolja a kávé ital kémiai tulajdonságait, különösen azokban az esetekben, ahol hideg eljárást alkalmazzák a kávé készítésre. Arra a kérdésre, hogy az itt szereplő bizonyítékok alááshatják-e a cold brew-er termékek gyártóinak alacsonyabb savtartalomra vonatkozó állításait, Rao szerint a tanulmány nem ad egyértelmű választ. "Kismértékű különbséget tapasztalunk a savasságban" – mondta Rao. "Nem számottevő a különbség, úgy gondoljuk, hogy a meleg és a hideg kávé készítési eljárások hasonlóak lehetnek ebből a szempontból. " A kutatást az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium Országos Élelmezési és Mezőgazdasági Intézetének finanszírozásával és támogatásával végezték el, és az American Chemical Society (ACS) SciMeetings online platformon keresztül mutatták be.
15 aug COLD BREW – HIDEG KÁVÉ A HŰSÍTŐ REGGELEKHEZ A JEGES COLD BREW A MENŐ A Cold Brew, vagyis a hidegen főzött kávé – ahogy mostanában vizslatom a neten – évek óta létező kávéfajta. Hogy mostanában lett-e ilyen felkapott, vagy már régóta fogyasztják a fashioniszta kávérajongók, fogalmam sincs. Én ezer éve a habos lattemat szorongatom. A 2017-es World of Coffee rendezvényen mutatták be nekem Mr. Cold Brew-t – szerintem hím, annyira nem lágy, hogy megérdemeljen egy Ms. -t. Ugyan a három nap alatt egy dekádnyi (10 évre elegendő) mennyiségű kávét szürcsölgettem, hiába maradt a végére a Cold Brew – és a már-már agyvérzés közeli állapot -, mégis hatványozottan érezhető volt a különbség a hagyományos és a hidegen főzött típusok között. A Cold Brew igazi ínyenc kávé. Egyrészt azért, mert a hideg víz hatására másként oldódnak ki belőle a savak és az aromák, ezért gyengébb, lágyabb, mint egy nagynyomású, hagyományos kávéfőzőn átnyomott eszpresszó, illetve azért is, mert nekem egy kicsit macerás.
ákombákom Nyerges Gábor Ádám poros, elnyűtt, bagatell szavak lejárt lényegekben alszanak na az ilyen relatív lényegek ha egy mód van rá, kíméljenek moss kezet, mielőtt neki írsz tiszta, új papírra csenevész ákombákomokat rovogatva tégy már mielőtt okot adna cseréld le magad megint újra amit írtál már, ne írd újra úgy szeresd, ahogy mást még nem de ne máshoz képest másképpen legyen Ő érintetlen, új lap ne az összegyűrtekből újabb legyen Ő templom, benne isten őrizd benned: óriást a kisben kapcsolódó videók keressük!
Nyerges Gábor Ádám "Van, ami a Halál Országánál is erősebb" Húsz éve jelent meg Orbán Ottó utolsó még általa összeállított (de már posztumusz megjelent) verseskötete, az Ostromgyűrűben. Ilyesformán ez tekinthető utolsó teljes értékű munkájának, hiszen ez még nem csupán a benne foglalt művek milyensége, hanem a kompozíció és szerkesztés szempontjából is bír a szerzői autenticitás teljes körű hitelesítő értékével. (Szemben a szintén posztumusz megjelent és már nem Orbán által összeállított és megtervezett Az éjnek rémjáró szaka kötettel. ) Az Ostromgyűrűben életműlezárásként láthatóan tudatos gesztusok által formált mű. Megnyilatkozásai, állapotának alakulása és halála körülményeinek ismeretében vélelmezhető, hogy Orbán Ottó nem volt, nem lehetett bizonyos benne, hogy az Ostromgyűrűben lesz majd az utolsó még életében elkészített verseskötete, viszont kialakítása során, minden kétséget kizárhatóan, számolt ennek lehetőségével, megalkotásakor tehát bizonyosan releváns befolyásoló erővel, lényeges szempontként hatott a kötet esetleges lezárásként is érvényesülhető, különleges szerepe.
– körmölte a lapszélre az ideges Szerk. Szilveszter – – vagy legyen inkább Szerk. Szabolcs? Redaktor Redzsináld?? Reaktor Ronald??? – – – ezen a ponton a szerző érezte, már lassan meg fogok, akarom mondani, fog, őrülni] szóval hogy eddigre, jó, akkor legyen Roland, fejében a ki sem talált, erőltetett szóvicc mellékszereplője, ez a bizonyos Ariad Albert már bizony lóvá nemesült, lóvá tétetett, mert hogy: gebe! – volt) szóval valami Ariadné fonalával volt, és hogy akkor most Roland vagy Ronald, mert erre már nem emlékezett, elvégre már évekkel ezelőtt született, és hát ki tudhat ennyi éven keresztül konzekvensen megjegyezni egy nevet. Miközben ezek a dolgok zajlottak a zsigongó univerzum egy eldugott agyterületnyi, pislákoló szegletében, a cselekmény, ami tulajdonképpen nem is volt, de közben mégis, egymást követve íródtak a szavak, tehát mégis kellett, hogy legyen, de közben, ha volt is (de hát nem! ), akkor is üresen leledzett és levedzett a lét levében – elég. A Random Rolandot szerepeltető mű szerzője, A Szerző itt már végleg elunta saját szellemességét, melynek nyúlós, ragadós, nyálkás ektoplazmája már végképp beteríteni látszott a szebb napokat is látszott kéziratlapot – nem, nem és nem!
Néznék este a híradót. Barázdálnák homlokaikat a gipszként kötő, hazai problémák. Amikről most együttérzően igyekszik értesülni, mikor nem felejti el, mindenféle forrásokból. Spórolnának néha több, néha kevesebb sikerrel. Másképp hívná fel az anyját, más hangon, egy közelebbi, durvábban bensőséges tónusban. Bosszankodnának áramszüneten, tömegközlekedésen, kormányon. Nincs elkeserítőbb, keseredik el, mint a vendégeknek, kedves ismerősöknek szánt, tapintatos udvariasság. Hogy vagy, köszönöm, azt képzeld, hát itt meg, igen, még emlékszem. De azt képzeld! Igen. Nem boldogtalan. Határozottan minden rendben az életében. Sétál, néha elmosogat. Neveli a gyereket, elszundít napközben is, olvas, moziba jár. Hozzábújik a férjéhez, küld és kap fényképet otthonról. De magában pár percig még elsírdogál. Megjelent a Bárka 2022/2-es számában. Főoldal 2022. május 13.
Nem szerette különösen a romákat. Ez a Géza sosem tudta röviden elmondani, hogy mit vagy kit szeret. Árnyaltan szeretett fogalmazni, és ilyenkor ideges lett, ha az árnyalt fogalmazás közben szakították félbe, néha annyira, hogy elmosogatott vagy ruhákat hajtogatott, közben csapkodott egy keveset. Nem vennénk a lelkünkre Sziránót egyszer csak megkereste az egyik szünetben az Ildi, hogy hívatják. Mit volt mit tenni. Először is megkérdezni az Ildit, hogy miért ő hozza a hírt, honnan tudja, ilyenek. Csak tudja. Szóltak neki. Na de ez az, hogy kik? Mikor? Mit mondtak egész pontosan? Hát csak ennyit, hogy Sziránónak jelenése van előttük, ő meg adja át neki, lehetőleg minél előbb. De kik, kik kérték erre, ki üzeni ezt? Hát ők. Felülről. Ildi, mint nem lekenyerezően szép, de együttérzését, avagy épp megvetését fogyaszthatóan elviselhető pókerarc mögé rejteni képes középkáder vagy kémnő, ügynök vagy csak mezei dolgozó, egyszerű párttag, nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. Na, menjen már, lehetőleg minél előbb.
Látni, leírni, nem félni már időtlen félmosoly. Humor a magasban. Mert a mélyebb rétegekben mindig maradnak helyszínek, szóképek, szép hasonlatok, vizsgálatok, kísérletek, körülmények, és bizonyíték hiányában ott van a szembesítés: ha van szem hozzá, s szembenézni kell. Nincs itt semmi látnivaló? Pedig minden könyv látlelet lehet. A költészetekben általában látnivalóan sok létnivaló van.