Az egyetlen dolgot, ami még a falura emlékezette volna: a faragott diófa nagyszekrényt. " Olyan kötet ez, amelyben mindenki felismerheti a családját, mindenki ráismerhet olyan részletekre, amelyekről úgy gondolja, valami eltitkolt eseményhez tartoznak. S majd egyszer mi is hozzátesszük a magunk részletét.
A nyomozó kérdéseket tesz föl, következtetéseket von le, de a játszmának, a játék- kal ellentétben, nincs vége, mert újabb jeleket hagy magának — a folyamatosság a rendszer lényege. Nem tudtam, hogyan fogjak hozzá. A lélekmosdatás után biztos voltam benne, hogy szükségem van minden szilánkra, de azt is tudtam, tágan kell mozognom, nem maradhatok magamhoz közel. A Varsó utca ámyában álltam, mikor eszem- be jutott egy egészen kézenfekvő ötlet: előkeresem]uszti mama önéletírását! Harsogóan zöld volt a lomb, fáztam a hűvösben, a lombernyő elvett minden fényt, elképzeltem magam, a Varsó könyökéből fölnéztem az égre: a tömbházak között voltam, akár egy göröngy, egyre távolabbról néztem, de nem tudtam olyan messziről, hogy a telep benne legyen. Nem a horizont volt szűk, nem azért. Ugy van ez, mint a budai hegyekkel. Grecsó Krisztián-Mellettem elférsz - | Jegy.hu. Amikor a piactérre állok, messze, az út végén, a Duna túloldalán a hegyeket látom, de a hegyek nem eltakarják a kilátást, hiszen, ha nem lennének ott, nem látnék olyan messzire. A hegyek látszanak.
Ez már valahol a genetika és a lélektan különbségét mutatja: előbbi mintha predesztinálná az embert, aki nem tehet többet, mint elfogadja örökségét – el kell ismerni: az elfogadás változást idéz elő az ember személyiségében, nélküle nincs továbblépés. Eltekintve tőle, hogy ki mindenkiről szól a regény, és ki mindenkiről nem, akikről pedig kéne, mérgező hallgatás uralkodik ebben a családban, amire többször utal az elbeszélő, és csak a regény vége felé, a telepről elszármazott emberrel, Andorral való találkozásakor mondja ki: "Bő fél éve ismerem, de minden pillanatban számon kér, mintha a fia volnék, zsarol. Fölemeltük az Unicumot. Mégsem mondtam semmit. Identitás és tolerancia – Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényéről - Irodalmi Jelen. Nem volt kedvem Andor analizálásával elrontani a húslevest. A zellerdarabokra akartam figyelni. Az fontosabb volt, mint fölösleges konfliktusba keverni magam. Ekkor megértettem, hogy miért nem szólt az apámnak senki, hogy kivitelezhetetlen tervei vannak. Miért nem húzta vissza a bátyja, Márton, aki máskor a lelakott, bűzlő szobába is beült hozzá.
Mert ami elmúlt, azon szükségszerűen hajszálrepedések keletkeznek, majd szilánkokra törik, s a cserepek néha összekeverednek más történetek darabjaival, általában el is veszik közülük egy-egy, amiket pótolni, illeszteni és ragasztani kell. S persze jelen vagyok a szilánkok válogatásában és a kötésükben: a képzelésben is, tehát a fikció is én vagyok. Ezért álproblémák ezek, amelyek bennem egyenértékűek a mellébeszéléssel. Egy kritikában pedig az beszél mellé, akinek igazán nincs miről – e könyv kapcsán legalábbis. Mert tény, hogy a Mellettem elférsz-ről érdemes beszélni. Minden, fontosnak érzett élmény formálja az embert, és szinte mindegy, milyen ösvényen indul el, akit eléggé szorít már a cipője ahhoz, hogy fűzőjét kibogozza, a lábbelit levesse, és megfelelőt keressen magának, ami kifejezi őt, és amiben jólesik a járás, akármerre viszi is az útja. Mert bár a Mellettem elférsz családregénynek tetszik, én mégis identitásregényként olvastam. "Nem a sérelmeimet akarom kibeszélni, nem apámnak akarok megbocsátani, hanem ismerni akarom az állományt, mindent, ami rendelkezésemre áll: a szokásokat, a múltat, a lefutott köröket. "
Saya, aki baráti köréből egyedül élte túl épségben a záróvizsgát, jó úton jár ahhoz, hogy az iskola legveszélyesebb diákjává váljon – ami nem kis teljesítmény a Haláltanok iskolájában. De vajon amikor zavaros múltja végül utánanyúl, képes lesz-e a felszínen maradni? Sötét titkok, elvarratlan szálak, régi bosszúk és szemfényvesztés – az Orgyilkos Osztály 5. kötete bővelkedik a meglepő fordulatokban, amelyek garantáltan váratlanul érik még a sorozat legedzettebb olvasóit is! A kötet a Deadly Class sorozat 22–26. számát tartalmazza. Minden termékem átvehető személyesen: Budapesten, Zuglóban, a Bosnyák térhez közel, hétköznaponként 11-18-ig. - Fizetés átutalással/befizetéssel bankszámlára, utánvéttel (kézbesítéskor, a postásnak fizetve), vagy személyes átvétel esetén készpénzzel lehetséges. - A szállítási költségeket a "Szállítási feltételek" fül alatt olvashatod! A postaköltség minden esetben a vevőt terheli! -Ha egy aukcióban a meghirdetett két vagy több termék közül csak az egyiket kéred, akkor természetesen a postaköltség olcsóbb lesz a feltüntetettnél.
Egy különösen érdekes, nem sokszor látott nézőpontot is bevezetnek az alkotók a nyolcvanas években már kiöregedettnek számító hippik múltban ragadt életének bemutatásával. Az Orgyilkos osztály tehát a különböző nemzeti sajátosságoknak a karakterek viselkedésében és kinézetében történő reprezentációja és a nyolcvanas évek Amerikájának felidézése mellett egy univerzumban kívánja egyesíteni a tinidrámák, a klasszikus akciófilmek, a képregények, a mangák, sőt még a slasherök világát is. Ez hatalmas vállalkozásnak tűnik első ránézésre. A sorozat különböző rétegei, szálai nem is egyszerre jelennek meg egy-egy adott epizódban. Az egyes részek általában más és más tematikára, illetve karakterekre fókuszálnak. A produkció összességében mégis egységes marad, ami hatalmas erényként könyvelhető el. Az iskolában feltűnő különböző klikkek és szubkultúrák között igen kevés átjárás mutatkozik. A cselekmény maga azért lesz izgalmas, mert a főhős – és felbukkanása nyomán több másik diák – félig titokban, félig az egész iskola szeme láttára lépi át ezeket a határokat.
A Fumax kiadónak köszönhetően végre magyarul is olvasható a rendkívül termékeny Rick Remender képregénysorozata, az Orgyilkos Osztály (Deadly Class) ami idehaza abból az apróból jelent meg, hogy az idén januárban bemutatásra került az HBO-n és az HBO GO-n a sorozat televíziós sorozatverziója. Mivel Remender egyben a tévés változat showrunnerje is, a sima képregénykritika mellett érdemesnek láttunk egy összehasonlítást is az első kötet és az sorozat eddigi epizódjai között. A képregényről A 2014-ben elindult sorozat főhőse Marcus Lopez Arguello, egy végletekig kiábrándult, cinikus srác. Minden oka megvan erre: miután szemtanúja volt szülei borzalmas halálának (rájuk zuhant egy öngyilkos hajlamú skizofrén), egy nevelőotthonban kellett az életéért harcolnia, ahonnan egy rejtélyes tűzeset után az utcára került. Mivel őt vádolják az intézetben rekedt emberek halálért, a fiú immár szökevényként tengődik a San Francisco utcáin. Egyetlen kincse a naplója, ebbe körmöli nap mint nap a keserű meglátásait a Reagan korszak (1987-et írunk) sötét oldaláról.
Minden előjel szerint izgalmas és könnyen megkedvelhető sorozat indult tehát útjára decemberben. Az első hét részről írt kritikánkat alább olvashatjátok. Az Orgyilkos osztály főhőse egy utcára került, ám meglehetősen jóképű, bátor és talpraesett árva fiú, akit tévesen gyanúsítanak a volt gyermekotthonában lakó fiatalok meggyilkolásával. Élete teljesen kilátástalan, mígnem rátalál a szerencse egy titokzatos bentlakásos iskola formájában. A Királyi Iskolának keresztelt oktatási intézményben azonban nem szokványos tudást szerezhetnek a hallgatók, hanem kivételes gyilkosokat képeznek a nehéz sorsú és agresszióra fogékony tinédzserekből. Több harcművészeti órájuk van, kémia helyett méregkeverést tanulnak, sajátosan felfogott pszichológiai oktatást kapnak és olyan rendhagyó házifeladatokat kell teljesíteniük, mint mondjuk egyesek megölése. Ezzel újabb, minden fiatal számára vonzó (már amennyire egy ilyen hely vonzó lehet) mitikus iskolával bővült a popkultúra széles univerzuma. A Királyiban annyi különböző nációjú karakter és szubkultúra tűnik fel, hogy minden néző kedvére választhat saját identitásának megfelelően, hogy kikkel kíván azonosulni (utóbbit segítik a főhősök flashback formájában megjelenő animált előtörténetei is).
A diákokat itt arra tanítják, hogyan irtsák ki az érzéseiket, hogy gond nélkül és válogatott módszerekkel ontsanak ki életeket. A Királyiban ezért az egyik legfőbb mottó: nincsenek szövetségesek, csak ellenségek. Hiszen miért akarnánk közel kerülni másokhoz, ha bárki lehet a következő, akit parancsra (akár egy ötös vizsgáért) meg kell ölnünk. Éppen ez következik be a Kígyóverem végén, ahonnan a Halj meg a kedvemért felveszi a fonalat. A Királyi teljes értékű diákjainak meg kell ölnie a "patkányokat" ahhoz, hogy az évet sikeresen teljesíthessék. Márpedig a Remender saját képére formált Marcus a patkányok csoportjába tartozik: azok közé, akiket az intézmény igazgatója, Lin mester az utcáról, a rendőrök markából és a halál torkából mentett meg. Hogy aztán itt nevelgesse, mint a vágóhídra szánt malacot, és év végére az úgynevezett "teljes értékű diákok" lemészárolják őket, kivívva a mester tiszteletét. Csak felevelenítésképpen: a teljes értékű diákok közé azok tartoznak, akik nem saját maguk választották a gengszteréletet, hanem a gengszterélet választotta őket.