(Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka) A magyar nyelv virtuóz nagymestere, melyről tanúbizonyságot tett költészetével, prózájával, műfordításaival, publicisztikáival egyaránt. Lírája Költészete nem bölcseleti, mint Babitsé, nem hitt a költői küldetésben, a költő társadalmat formáló szerepében, mint Ady. Nem eszméket, igazságokat hirdetett. Kosztolányi dezső verseilles. Az ő erkölcse a szép TOVÁBB → Novelláiban többnyire valamilyen lélektani tétel, igazság ölt formát. Az események önmagukért nemigen érdekelték, az emberi cselekedetek rejtett titkát, rugóit kívánta felderíteni. Érett elbeszéléseiből általában az derül ki, hogy milyen kisszerűen, nevetségesen értelmetlenül élnek az emberek, elszomorító, ostoba kényszerek között az TOVÁBB → Kevés író van a magyar irodalomban, aki költőként és regényíróként is egyaránt remekműveket alkotott. Kosztolányiról mégis egyszerre jutnak eszünkbe A szegény kisgyermek panaszai-nak versei vagy az Édes Anna. Kosztolányi a húszas években fordul a regény felé, de a szellemi előkészületek sokkal TOVÁBB → Én úgy szeretlek.
Most szólok veled, fogom kezedet és olyan meleg. Mondd, hogy lehet, hogy lázadozva végre lerogysz a ravatal vak szőnyegére, és csak heversz, szomorú-halovány, az éjszaka fekete vánkosán? Ó hogy lehet, ó hogy lehet, hogy egyszer lehunyod a szemedet s örökre úgy maradsz? Nem értelek.
Kitűnően ért az emberi lélek rezdüléseihez, és erről az oldalról közelítve nemegyszer – akaratán kívül – társadalmi igazságokat tud megvilágítani. Az Édes Annában például a kizsákmányoltak, a megalázottak osztálygyűlöletének pszichológiai mozzanatait mélyebben tárja fel, mint bárki, aki hasonló témáról politikai meggondolásokból írt. Regényei be is törtek a világirodalomba, a Néró, a véres költőről többek közt Thomas Mann írt elragadtatott sorokat. Kosztolányi későbbi éveiben a fiatal költők bizalmas barátja és tanácsadója volt. És ő, aki oly indulatosan elkülönítette magát Adytól, nemcsak megértéssel fogadta József Attilát, de korán fel is fedezte benne a bontakozó nagy költőt. Ötvenegy éves korában rák ölte meg. Végső versei a halálvárás és a halálfélelem remekművei. Ezek zárják le a játékosságában is mindig szorongó művészetet. Kosztolányi Dezső 8 leggyönyörűbb szívhez szóló verse. De ebben a szorongásban ugyanakkor könnyedség és báj is volt. És ez a költészetvarázs egyben menedéket is adott a szorongások ellen. Ezért is olyan sok olvasónak kedvenc költője Kosztolányi: pillanatnyi feledést ad a lét fenyegetései ellen.
Ujságot olvassz, amikor beszélek, kurtán felelsz. Barátaiddal vagy. Üres a szobád. Üres a lelkem. Nem látod arcomon botor szerelmem. Nem veszel észre. Csikorgó hangom iszonyú tenéked. Nehéz a kezem. Anyád lett megint egyetlen barátnőm. Vele beszélek. Halkan említem hancúzó korunkat. Hogy meg ne halljad. Így hagytam el egykor én is apámat. Ő is így ment el. Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan. Vissza se nézve. Ó, e magány a régihez hasonló, mikor még nem éltél. A reggelek hamut szórnak fejemre, szürkék a delek. Este a kertben nézem az eget, a fákat, a lombot S kérdem magamtól, miért nem érti gyümölcs a törzset? Kosztolányi dezső versek. Sorsunk Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás s lemondani nekem oly fájdalmas-édes. Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja, bánat és csalódás nem fér a szivéhez. Nézd a természetet, mint vál elmulásra, minden egyes ősszel lassan hervadozva csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa, küzdelem és bukás a porember sorsa. S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan hajtom le fejemet síri nyoszolyámra s édes a lemondás: az élet torz-arcát redőosztó kézzel mosolygósra váltja, vérezve vesződünk viharzajos tusán, míg végre a halál karján elalélunk s fáradt szemeinknek a zűrzavar után, a ciprusok árnyán dereng fel a célunk.
(ibolya) Sárga berek, sárga alkony, Sárga virág nyit a parton, S mintha pletykás tündér volna, Hírül adja: itt a gólya. (gólyahír) Már tavasszal kinyílik, Kerítésen kihajlik, Lila virág a bokrain, Fürtben nyílik az ágain. (orgona) Selyempelyhes bóbitámat hordják a szelek, Szétfújja egy szusszanással az ügyes gyerek. (gyermekláncfű) Kézimunkán, bútorokon pompázom, májusban a kiskertekben virágzom. (tulipán) Szereted, vagy nem szereted, ha megeszed - megkönnyezed. (zöldhagyma) Az emberek szeretik, A hús mellett megeszik. (saláta) Piros, de nem alma, farka van, de nem egér. (retek) Kiskoromban nyersen esznek, ízét adom a levesnek. Barátom a petrezselyem, egy csomóba kötik velem. (répa) Kicsi golyó vékony száron, piroslik a lombos ágon. Jaj, de édes, jaj, de jó: kisgyerekeknek való. Gyalog Galopp Nyúl. (cseresznye) Zöld levél a koronája, Nagyon fáj a fogad rája, Nem kell neked a korona, Piros szeméért vagy oda.
Szép kivirult hajnalkák Köszöntsétek jó anyát. Ahány csepp a tengerben, annyi hála szívünkben, gyermekeid hő szavát hallgasd meg ma jó anyánk. 6. anyák napi dal: Örömünnep ez a nap Örömünnep ez a nap, virágszirmot bont a nap, akácvirág, tulipán, téged köszönt anyukám. Szól a kakukk, a rigó: -Édesanyánk szíve jó! Fülemüle fenn a fán, néked dalol anyukám. Én az édes életet köszönöm ma Teneked. Régi emlék simogat, puha pólya, patyolat. 7. anyák napi dal: Kakaó együttes: Nincs rá szó Minden évben tavasz végén, Kivirágzik az orgona, Május első hétvégéjén Illata súgja: Édesanya! Száll a széllel s hírül adja, Így el senki sem mulasztja, Száll a széllel s hírül adja: Itt van újra Anyák Napja! Köszöntelek szívből Téged! Ki sem mondom, mégis érzed, "nincs rá szó nincs fogalom:" Anyukám! Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I. | Page 321 | CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma. Szeretlek nagyon! Évről-évre nagyobb vagyok, Nőnek velem gondok, bajok, Azért növünk mi gyerekek, Elférjen bennünk a szeretet! Anya mit adhatnék Neked? Csupán annyit ígérhetek, Egyszer én is szülő leszek, S tovább adom mit kaptam Tőled!
Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek Mikor járni tanítottál, lehajoltál hozzám. Azt súgtad, hogy: drága kincsem, s megcsókoltad orcám. Ölelgettél, cirógattál, ápoltad a lelkem, kedves szóval terelgettél bármi rosszat tettem. Oly sok éjjel virrasztottál kívánságom lesve… álmot hozó meséd nélkül sose múlt el este. Beszédre is tanítottál - szívesen mesélek. Elmesélem e szép napon, hogy szeretlek téged. Ahogyan a barna mackók szeretik a mézet, édes, drága jó Anyácskám úgy szeretlek téged. Ezernyi kis apró jellel tudattam, hogy létezem. Számlálgattad a napokat, vajon mikor érkezem? Később aztán ágyam mellett álmot hozott szép dalod. Hogyha néha nyűgös voltam, karod lágyan ringatott. Mint napfény a fellegek közt, szivárvány a rét felett, úgy hinted szét éltet adó, melengető fényedet. Akárhányszor születnék is, nem kellene más nekem, azt kívánnám századszor is, mindig, mindig légy velem. Kezemben e kis virággal tiszta szívből kiáltom: Te vagy nekem a legdrágább Anyuka a világon. (2008. 01.
Kakaót főz, mikor reggel felkelek az ágyamból, az iskola kapujában búcsúzóul átkarol, aztán fürgén tovalebben - s hogy ne sejtse senki meg, angyalszárnya láthatatlan - s embermódon elsiet. Később, mikor otthon vagyunk, fény rezdül a nyomában, s újra csillan angyalhaja ott, az esti homályban. (2010. április 8. ) Mentovics Éva: Az én anyukám Szemed tükre mint a gyémánt, úgy tündököl, úgy ragyog… elmondtad már milliószor: legszebb kincsed én vagyok. Mesét mondasz lefekvéskor, simogatsz, ha felkelek, s hogyha néha úgy visítok, hogy az ég is megremeg, kifürkészed, mi a gondom, megtörlöd a szememet, hiszen tudod, mindent megold az anyai szeretet. Elnézted, ha céklalével pacáztam az ebédnél, s éjjel, hogyha lázas voltam, borogattál, meséltél. Ápolgattál, pátyolgattál, így telt sorra napra nap… most már tudom, hogy az anyák éjszaka sem alszanak. Te vagy az én őrangyalom, hogyha hívlak nem késel. Tudod anyu, úgy szeretlek… nem mondhatom elégszer. (2010. április 7. ) Mentovics Éva: Rezdülések Régen, mikor apró voltam, csöppnyi, mint egy magocska, érezted, hogy veled vagyok, s becézgettél gyakorta.