Ahhoz, hogy hűek lehessünk önmagunkhoz, önmagunk szakértőivé kell válnunk. Shakespeare a mi olvasatunkban azt üzeni korunk emberének, hogy a radikális változni akarás kényszere veszélyesebb, mint a hűség korábbi önmagunkhoz. Ha változik a világ természetesen nekünk is változtatnunk kell, a veszély abban rejlik, ha minden helyzetet kivételesnek látunk, olyannak, amely a korábbi értékeinkhez nem illeszkedik. Azoknak a dolognak, létformáknak, ismeretköröknek, szakmáknak válunk a szakértőivé, amelyeket ismerünk, értünk, megszoktunk, uralni tudunk, megtanultunk élvezni, elköteleződtünk mellettük. Polóniusz azért képes ilyen érdekes tanácsot adni, mert maga is hű, ha máshoz nem, legalább önmagához, a szakértelméhez, korábbi életéhez, értékeihez, a gyerekeihez, Ophéliához és Laertéshez. Légy hű magadhoz. Ebből nem következik, hogy jó ember, csak az, hogy konzisztens életet él. Korunk művészete is ezt a polóniusi üzenetet visszhangozza. "Korábban a művészetet jövőbeli világok létrehozására használták, ma pedig lehetséges világok modellezésére. "
Ne kérdezd, merre visz az út, A válasz biztonságot úgysem nyújt, Nem tudja senki, hogy hová érkezel, Magadtól indulj egyszer el! Ne kérdezd, honnan fúj a szél, Figyeld meg jól, miről beszél, S ha érted már az összegyűjtött hangokat, ||: Találd meg köztük önmagad! Légy hű magadhoz ű magadhoz dalszoeveg. :|| Ne kérdezd, hol kel fel a Nap, Gondold, hogy ott, ahol te vagy, És hogyha úgy érzed, hogy elborult az ég, ||: A szíved őrizze a fényt! :|| Ne kérdezd, hány napod van még, Nyugodj meg, lesz még épp elég. De addig is, míg egyszer minden véget ér, ||: Magadhoz hűséges legyél! :|| Klasszik Lasszó: Magyar szakítós fesztiválokon, klubokban, színházakban Július 12-én igazi sztárparádé lesz a Várkert Bazárban A Klasszik Lasszó - Magyar Szakítós létrejötte egy véletlennek köszönhető: Czinki Ferenc író, a Blahalouisiana zenekar kiváló zenészeivel (Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté) kiegészülve egy műsorába meghívta vendégnek Kemény Zsófi költőt és Vitáris Ivánt, akit az Ivan & The Parazolból ismerhet a közönség. Később csatlakozott hozzájuk Sárkány Bertalan ütőshangszerekkel a Mary Popkids zenekarból, végül pedig BenkŐ Dávid a PASO-ból.
Ezt a könyvet – és persze Clive-ot – pedig elraktározom a szívem mélyén.
Az elképzelés, bármilyen abszurdnak tűnik, a filozófiai alapmű zeneiségén alapul, amiben a filozófiai fogalmak szinte költeményszerű megfogalmazásban jelennek meg. Maga Nietzsche írta az Ecce homo című önéletrajzi írásában (fontos megállapítani, hogy Strauss nem ismerte ezt az írást! ), hogy Zarathustráját akár el tudná képzelni zenedarabként is. A közvélemény elképedt már a terv nyilvánosságra kerülésekor is, nem tudták elképzelni, hogyan egyeztethető össze a filozófia és a zene. Nietzsche így szólott zarathustra life. Strauss később így nyilatkozott erről: "Nem szándékoztam filozofikus zenét írni, vagy akár zenei portrét festeni Nietzsche nagy művéről. Sokkal inkább kívántam zenébe átültetni az emberiség fejlődésének eszméjét a kezdeti primitív szinttől a valláson s a tudományon keresztül, Nietzsche emberfeletti ember fogalmának megfelelően. A szimfonikus költemény Nietzsche géniuszának hódol, s ez a géniusz az Imigyen szóla Zarathustra című könyvben mutatkozik leginkább meg. " Ezért jelent meg a partitúra a következő alcímmel: "Friedrich Nietzsche után szabadon. "
A második részben a mélyvonósok sötét színei a földi élet gondjait jelzik, amely gondokon a tudás adhat megoldást. Ez a tudás iránti vágy a túlvilág felé irányítja az embert, ( "Ó, hatalmas égitest, mi örömöd lenne, ha nem léteznének mindazok, akiket beragyogsz! " – kiált fel Zarathustra) a tudás iránti vágy a vonósok jellegzetes felfelé ívelő pengetett hangjain szólal meg. Csakhamar kiderül, hogy az emberi szellem nem itt találja a világrejtély megoldását. A nagy vágyakozás dallama hamarosan az örömök és a szenvedélyek szemléltetéséhez vezet. Nietzsche, Friedrich: Így szólott Zarathustra | Atlantisz Könyvkiadó. Ugyanakkor minden bizonytalan, sirató jellegű. A következő részhez (Sírdal) érünk, a boldogság elmúlt, amit az itt alkalmazott Nietzsche-idézet jellemez: "Úgy gondolok rátok, mint halottaimra. " A tudás keresése ezt követően a tudományhoz vezet, amit Strauss szigorúan szerkesztett fúgával jellemez. Ez a fúgatéma lassú oldódása vezet A lábadozó részhez, amelyben a fúgatéma ellenpontjaként az undor témája jelenik meg. Zarathustra révületbe esik és felkészül, hogy megküzdjön a Rosszal, az ember a célja felé halad.
Összefoglaló Friedrich Nietzsche 1883 és 1885 között született, költői ihletettségű munkáját már a századelőn megismerhette a magyar olvasó - mi több, szinte egy időben két fordításban is. Bár Wildner Ödön fordítását például Ady Endre is méltatta, mára mindkét fordítás elavult. Kurdi Imre új fordításához a szerkesztők gazdag jegyzetapparátust készítettek, s ezzel a kötet nemzetközi mércével mérve is egyedülálló vállalkozásnak tekinthető.
Még nem látjuk halálunkat, nem látjuk hamvainkat, ez pedig félrevezet bennünket és elhiteti vélünk, hogy mi magunk vagyunk a fény meg az élet - pedig csak régi, korábbi, fényes életünktől, a valaha volt emberiségtől meg a valaha volt Istentől való parázsló sugarak azok, amik még mindig elhatolnak hozzánk - idő kell a fénynek is, idő kell a halálnak meg a hamvaknak is! És végezetül, élők és világlók, akik vagyunk, mindannyian: világító képességünkkel hogyan is áll a helyzet? Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra (idézetek). elmúlt nemzedékekével összevetve? Több-e vajon, mint a hamuszürke fény, amely a megvilágított Földről verődik a Holdra? " (Nietzsche, 1881 őszén) Mutasd tovább Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
Mi magunk állunk-e még a lábunkon vajon? Nem zuhanunk-e egyre? Éspedig mintegy lefelé, visszafelé, oldalra, minden irányba? Nem vetettük-e vállunkra a végtelen teret, mint valami jeges légből varrt kabátot? És nem veszítettünk-e el minden nehézkedési erőt, mivel számunkra nincs többé se fönt, se alant? És hogyha élünk még, és magunkba isszuk a fényt, látszólag ugyanúgy, ahogy mindig is éltünk, nem kihunyt csillagrendszerek szikrázó fénye alatt-e? Nietzsche így szólott zarathustra y. Még nem látjuk halálunkat, nem látjuk hamvainkat, ez pedig félrevezet bennünket és elhiteti vélünk, hogy mi magunk vagyunk a fény meg az élet pedig csak régi, korábbi, fényes életünktől, a valaha volt emberiségtől meg a valaha volt Istentől való parázsló sugarak azok, amik még mindig elhatolnak hozzánk idő kell a fénynek is, idő kell a halálnak meg a hamvaknak is! És végezetül, élők és világlók, akik vagyunk, mindannyian: világító képességünkkel hogyan is áll a helyzet? elmúlt nemzedékekével összevetve? Több-e vajon, mint a hamuszürke fény, amely a megvilágított Földről verődik a Holdra?
Semmi sem történik, ami ne történt volna már meg számtalanszor, és ami ne történne majd meg újra önmaga pontos megismétlésével. Nincs sem kezdete, sem vége, sem közepe a világ történetének, csak mindig ugyannak az epizódnak a monoton megjelenése újra és újra. Azért is nehéz ez a gondolat, mert mindez azt jelenti, hogy alapvető újdonságra nincs lehetőség az univerzumban. Már mindenre gondoltak ezelőtt és újra fognak rá gondolni. Ha valamely apró részlet is megváltozhatna - ami a felállított kereteken belül elképzelhetetlen -, úgy a "világegész" szűnne meg ugyannak lenni. Egy örökkévalóságba dermedt mozgás van "csupán". Ha bővebben szeretnél olvasni a témáról, íme pár könyv a teljesség igénye nélkül (én is ezeket használtam föl): Volker Gerhardt: Friedrich Nietzsche Rüdiger Safranski: Nietzsche Ex Symposion: Nietzsche különszám