Most úgy érzem, a Végjáték is jobban fog tetszeni másodszor, akkor ugyanis már nem fog akaratlanul is azon kattogni az agyam, mi fog történni benne. Hogyan mennek a hősök Thanos után? Hogyan csinálják vissza a csettintés következményeit? Visszacsinálják egyáltalán? Időutazás? Párhuzamos dimenziók? Kövek megbuherálása? Kvantumvilág? Marvel Kapitány? Ki tér vissza? Ki hal meg? Ki hal meg úgy, hogy később sem hozhatják vissza? Ki marad életben? Másodszor valószínűleg ugyanolyan elégedetten nézem majd végig a kiváló negyedórás nyitányt. Bosszúállók Végjáték Spoileres Kritika. Másodszor remélhetőleg ugyanúgy tátom majd a számat az utolsó egy óra grandiózusságán és érzelmi hullámvasútján, a 11 éves, 22 filmes MCU eddigi szakaszának túlzás nélkül gyönyörű, ízléses, katartikus, minden létező igényt maximálisan kielégítő lezárásán. De másodszor talán jobban fogom élvezni az első egy óra kissé sete-suta felvezetését, talán jobban elfogadom majd az oda nem illő, kényszeres viccelődéseket. És másodszor talán megbocsátóbb leszek a középső egy órával, a választott plot device enyhén szólva is problémás, fejvakaróan szedett-vedett értelmetlenségével, és főleg mindazzal, amit most leginkább csak úgy tudok jellemezni: döbbenetes mértékű önseggnyalás és olyan sokkolóan pofátlan fan service, amilyenre még az újkori Star Wars - és Jurassic World -filmek sem ragadtatták magukat (mentségére legyen mondva, ez a fan service legalább szerves része a cselekménynek).
Márpedig visszacsatolásból van annyi, mint égen a csillag (erről picit később, természetesen spoilerek nélkül), amivel garantáltan lekenyerezve érzik majd magukat a rajongók, vagy akik jó ideje hűségesen kitartanak a széria mellett. A Végjáték elsősorban nekik szerelmes levél, tele bájjal, humorral és drámával, ahogy azt egy nagybetűs filmeseménytől elvárja az ember. Bosszúállók végjáték spoileres kritika. Márpedig a dráma - méghozzá pont a fentiek fényében sokszor igazán szívszaggató - éppen azért működik, mert a fináléra a Marvel elért odáig, hogy mindennek van súlya, a hősök elbukhatnak. Nyilvánvaló okokból nem megyek bele a történet érdemi ismertetésébe (azt majd egy spoileres kibeszélőben), viszont a tavalyi első felvonás, a Végtelen Háború eseményei nyilvánvalóan súlyos nyomokat (elsősorban lelkieket) hagytak hőseinkben, akik végre a nevükhöz méltóan bosszút kívánnak állni a galaxis népességét egy csettintéssel kiirtó Thanoson, amint arra lehetőségük nyílik. Annak ellenére viszont, hogy a Végjáték lényegesen kevesebb karaktert mozgat, mint elődje, egyenetlenebb is annál - jól behatárolható hármas szerkezet ide vagy oda.
Hanem a cselekmény kivitelezésétől, vagyis az eleganciától, a gördülékenységtől, a külső és belső konfliktusok érzelmi erejétől. Bár a Végtelen háború nak olyan értelemben még a cselekménye sem éppen egyszerű, hogy iszonyatosan sok karaktert mozgat több szálon, több helyszínen, és mindegyiknek van célja és értelme, és sikerül az egészet patentos egésszé összekovácsolni – nem akármilyen történetlogisztikai teljesítmény. De a lényeg Thanos (a "főhős"! Bosszúállók végjáték spoilers kritika 2. ) útja, mely egyszerre meglepően személyes és fejfájdítóan grandiózus, valamint a Thanos ellen sereglő szuperhősök kerek egésszé összeálló apró, intim pillanatai, áldozathozatalai, döntései, fájdalmai. Mindezt persze nem csak most, másodszori megtekintésre vettem észre, már az anno írt kritikámban is a film e kvalitásait méltattam – épp csak most, hogy már tudtam, pontosan mi és hogyan fog történni, még jobban értékeltem. És ez a lényeg: a cselekmény ismeretében jobban odafigyelsz a történetmesélési finomságokra. Éppen ezért, szívem szerint azt tanácsolnám (tudom, teljesen feleslegesen) mindenkinek, hogy igenis nézzen utána, mi történik a Végjáték nak legalább az első két órájában – ha nem is a konkrét fordulatokat, de a cselekmény általános irányát illetően.