A Marvel Moziverzum (MCU) 2008-as indulása óta elkészült húsz film között volt nagyszerű, jó, közepes és kellemetlen alkotás is. Ám az utóbbi években, főleg a Végtelen Háború után már-már azt hihettük, hogy Feige és Barátai a tíz plusz egy év alatt tökéletesen ráéreztek a közönségkedvenc képregényfilm elkészítésének módjára. Hiszen az elmúlt évek filmesztétikai szempontból rosszabbnak mondható alkotásai is inkább megosztók a kritikusok és a nézők körében, mint egyöntetűen rosszak. Éppen ezért elvárásaim ugyan nem voltak, de erősen reménykedtem abban, hogy a Marvel Kapitány azon túl, hogy elmeséli az új szuperhős eredettörténetét, bemutatja, ki fogja felképelni a barázdált-krumpli állú, istenkomplexusos titánt, na meg ablakot nyit az MCU-s nagy balhék negyedik fázisára is. Sajnos nem ez történt. A film cselekménye szerint az erős emlékezetkiesésben szenvedő Carol Danvers (Brie Larson), mint a Kree-birodalom terrorista elhárító (? ) Starforce csapatának különleges képességekkel bíró, tehetséges üdvöskéje alig várja, hogy bizonyíthassa rátermettségét csapatvezetőjének, mentorának Yon Roggnak (Jude Law), valamint a birodalmat irányító (vagy csupán monitorozó? )
Képes repülni, bárkit átdob a falon, a kezéből jövő energiasugár pedig már csak a moziszékből nézve is halálos. Hát még használatban! Brie Larson élete egyik legszebb ruhájában állt a vörös szőnyegre Divat Jude Law karaktere, Yon-Rogg még ugyancsak említést érdemel, de tény, hogy a színész most nem nagyon kapott sok szerepet a képernyőn. Már az első percekben megnyerő figura, és vele kapcsolatban marad is még pár megválaszolni való kérdés a film befejezésére. A Marvel Kapitány nagyon jól passzol a többi szuperhősös film közé, és kimondottan üdítő volt látni egy olyan karaktert, akit még nem ismerünk, és rengeteg újdonságot tartogat. Az pedig még ennél is jobb volt, hogy a film nem a jelenben, hanem évtizedekkel korábban játszódik, mert így néhány olyan karakter múltjába pillanthattunk be, akiket most már egészen jól ismerünk. Ha te is nagyon várod a Bosszúállók: Végjátékot, akkor ezt a filmet semmiképp se hagyd ki! Galéria / 6 kép 6 részlet, amit nem vettél észre a Marvel-filmekben Megnézem a galériát Bezár, vissza a cikkhez Kép betöltése Galéria Hogy tetszett a cikk?
Megnéztem az össznépi harag újabb áldozatának, Marvel Kapitánynak a bemutatkozó filmjét, és a többséggel ellentétben elégedetten hagytam el a mozitermet. Kicsit furán is éreztem magam, hogy más elképzeléseim vannak, mint a nemzetközi sajtónak, így gyorsan bekérdeztem a körülöttem ülő sorstársaimat, és egytől-egyig mindenkinek bejövős volt az alkotás. Akkor most mi van? Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Marvel Kapitány! (Spoilermentes kritikánk következik. ) Külcsín A Marvel Kapitány képregényes története kicsit összetett (például a DC Comisnál is találhatunk egy hasonló nevű szuperhőst, aki nemsokára szintén debütál a mozikban), így inkább nem mennék bele, hogyan változott a karakter sorsa, elég annyi, hogy eredetileg Ms. Marvel néven futott, a jelen moziban megismert szereplővel együtt hét különböző hős is birtokolta a nevet, illetve Carol Danvers 1968-ban a Marvel Super Heroes tizenharmadik számában mutatkozott be, ám nem tartozott a legnépszerűbb figurák közé. Aki kíváncsi a teljes sztorira, az ide kattintva olvashat utána.
Ellenben pont ezért volt borítékolható, hogy Carol Danvers sztorija nem fogja megváltani a világot. Tudtuk, hogy egy korrekt eredettörténetnek leszünk tanúi, ami hozza azt a Marvel-színvonalat, amiért milliók rajonganak, ugyanakkor húsz film után ez már csak egy legyintésre méltó próbálkozás. Főleg az április 25-én érkező Végjáték fényében. Pedig a potenciál megvolt egy fokkal nagyobb durranáshoz, a Ryan Fleck, Anna Boden rendezőpáros már bizonyított korábban a Nyomás alatt és a Fél Nelson című műveikkel, de jelen esetben az ott tapasztalt emlékezetes szereplővezetés és erőteljes mesélői véna nem mutatkozik meg. Marvel Kapitány Forrás: Fórum Hungary Ami a karaktereket illeti, visszatér néhány régi ismerős, akik közül egyértelműen Fury a legemlékezetesebb, sőt a 90-es évek buddy cop filmjeinek hangulatát is megidézi a röpke nyomozása a főhőssel. Ezt a szegmenst simán elnéztem volna akár tovább is. A Skrullok vezére, Talos (Ben Mendelsohn) talán a legkiforrottabb figura, aki kapott egy érdekes ívet, ami kimondottan emlékezetes alakká formálta.
A Marvel első női főhőssel operáló mozija ugyan nem váltja meg a világot, de remek szórakozás, és tökéletesen hozza a '90-es évek hangulatát. Még a film érdemi kitárgyalása előtt szeretnék gyorsan kitérni a mesterségesen generált balhéra, ami a Marvel Kapitányt és főleg a főszereplőt, Brie Larsont övezte az utóbbi hetekben. Larson tavaly nyáron egy díjátadón beszélt először arról a tanulmányról, ami kimutatta, hogy a neves amerikai médiumokban publikáló kritikusok túlnyomó többsége fehér férfi, és csak nagyon ritkán találkozhatunk nők, különösképpen színesbőrű nők kritikáival. A színésznő aktívan tenni szeretne ez ellen, ezért például legutóbbi Marie Claire interjújánál kifejezetten kérte, hogy a magazin fekete, mozgássérült újságírónője beszélgessen vele - ez az interjú robbantotta ki egyébként a legújabb botrányt. Egyesek ebben az egészben azt látták, hogy Larson "gyűlöli a fehér férfiakat" és "nem akarja, hogy megnézzék a filmjeit", holott ezeket soha, semmilyen körülmények között nem mondta.
Szimplán kijelenthető, hogy a Marvel Kapitány cselekményének egyáltalán nincs tétje, bármilyen emocionális súlya, még a Marvel-filmekhez képest sem. Egy egyszerű eredetsztoriról van szó, aminek az a funkciója az, hogy bemutassa, ki az a csaj, aki elseggeli Thanost. A Marvel Kapitány gyakorlatilag egy kampányfilm, egy eredetsztoriba burkolt erődemonstrációja a hősnőnek. És amikor azt remélnénk, hogy legalább a retro megmenti a hangulatát, kölcsönöz neki egy kellemes bukét, rájövünk, hogy az egyedüli retro a filmben a díszlet és a ruházat. Hiába az 1995-ös év, a nosztalgia kimerül Samuel L. Jackson CGI-fiatalításában, egy átlyukasztott videótéka homlokzatában, valamint azon, hogy a Windows 95-öt futtató számítógépek nagyon lassan nyitnak meg hangfájlokat, meg a betárcsázós net is néha szarakodik. Nem játszik a film az év, évtized slágereivel, csupán rosszul időzíti a Nirvanát, meg háttérzajként használja Des'ree-t, de nem képes olyan légkörteremtésre, mint James Gunn és az Awesome Mix Vol.
Johnston hasonló kapcsolatot ápol a kalandfilmekkel, mint Sam Raimi a horrorral, és ahogy utóbbi nem titkolta ezen szenvedélyét a Pókember második részének zseniális műtét-jelenetében, úgy Johnston is előszeretettel jelzi, hogy érti a zsáner nyelvét. Ennek megfelelően ráérősen mutatja be hősünket, akinek Chris Evans mind az átalakulás előtti, mind az azt követő énjét kiválóan kelti életre, noha a szögletes, vonalzóval rajzolt jellem lényegesen kevesebb mozgásteret biztosít számára - egyelőre. A Hugo Weaving által alakított Vörös Koponya pedig az alkotók hozzáállásának két lábon járó megtestesülése; világuralomra vágyó, Hitler árnyékát megelégelő figurája kapcsán fel sem merül, hogy bármilyen mélységről beszéljünk. Akárcsak a film minden eleme, az ő kockázatmentes, nem mellesleg a képregényekben látottakra kiválóan rímelő ábrázolása is szépen illeszkedik a film szövetébe. (Egyben hozzá fűződik a film egyik legkiválóbb jelenete, amikor egy valószínűleg jobb sorsra érdemes művész remegő kézzel készít róla portrét, feltűnően sok vörös festéket felhasználva. )
A Nevetséges szerelmek című elbeszéléskötet hét írása 1958 és 1963 között keletkeztek, az író - hiába, hogy fiatalkori művei - a nagyöregek bölcsességével mesél szerelmekről, szerelmesekről, csábítottakról és csábítóikról, megrögzött szoknyavadászokról és megrögzött templomba járókról. A "Senki sem fog nevetni" egy egyetemi tanár abszurd története, melyben egy kis hazugság az egész életét meghatározó sorscsapássá növi ki magát. "Az örök vágyakozás aranyalmája" Martint, a javíthatatlan szoknyavadászt veszi górcső alá, aki nős lévén mégsem vár semmit a hölgyektől: "nem tudják, hogy csak a vadászatot keresik, nem a zsákmányt" - hangzik a pascali mottó. Jellemrajz szempontjából a "Hamis autóstopp" a kötet legerősebb darabja: ki nem tapasztalta volna még a férfiak közül, hogy mennyire más lehet megszokott szerelmünk néhány merészebb ruhadarabban. Milan Kundera: Nevetséges szerelmek (meghosszabbítva: 3175834637) - Vatera.hu. A lány azonban egész személyiségét lecseréli egy éjszakára, és így adja magát a férfinak. A "Szimpozium" a krimit és az antik szümposzion műfaját ötvözi rendkívül izgalmasan: a középpontban egy kevésbé szép arcú, de fenséges testű kórházi nővérrel.
Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához. Elfogadom